Mostanában...

Mostanában nagyon jó itthon a gyerekekkel. Nagyon szeretem, hogy nem kell órához alkalmazkodni, hogy pofátlanul sokat pihenhetek, és gyönyörködhetek a játszó gyerekekben. Öröm nézni, ahogy kicsik és nagyok különböző felállásokban egymásra találnak. Örülök neki, hogy  ilyen jól érzik magukat itthon, mert ez a nyár eléggé itthonülősre sikerült, hiszen én nemigen tudom őket elvinni sehova. De még senki nem panaszkodott. Érdekes, amikor borul a rendszer, mert pl. valaki elmegy táborba.
Most volt a Regnum-táborok ideje, végre - bár kisebb mérlegelés után - én is részt vettem a saját népünk, a CSIRKÉK táborában, ahova betegségek miatt már két éve nem jutottam el. Nagyon jó volt a találkozás a többiekkel, a sok beszélgetés, esti programok, játékok. Jó volt látni, hogy milyen szépen cseperednek a gyerekek, és hogy a sok különböző családban hogyan érnek különbözőre, egyaránt csodálatosra.

Aztán másnap Rózsa elment a saját táborába (UFO kiképző központ), Gábor pedig három nappal később indult indiántáborba. Mindketten boldogan, koszosan, kullancsosan, sok élménnyel, új dalokkal és nagyon lelkesen jöttek haza. Köszönjük a vezetők, segítők sok munkáját!



Pocaklakó egyelőre jól érzi magát odabent, időnként eléggé feszül a hasam, a járás, talpon levés nehezemre esik, de egyébként minden rendben van. Köszönöm a sok ránk-gondolást, jelentkezem, ha lesz valami érdekes.

Megnyugtatós

Szerdán és ma újra megnézték a baba veséjét, és azt állapították meg, hogy nem romlott az állapota, és ezért nem sürgető a helyzet. Bent maradhat, ameddig kedve van hozzá, nem kell megindítani a szülést - ennek nagyon örülök, mert az a hátralévő három hét valószínűleg hiányozna neki (meg nekem is).
Születés után új vizsgálat következik, akkor már a gyerekosztályon, és megállapítják, hogy kell-e műteni és mikor.

Mókás nagyon a kilencedik hónap, ilyenkor az ember lánya már kevésbé tud megfelelően átgondolni dolgokat, és nagyon jókat derülök magamon, amikor egy-egy szembeszökő irracionális gondolatot veszek észre. Pl. a minap locsoltam volna a növényeket, és előző este egy bokor ágán hagytam a slagot, hogy amíg elzárom a csapot öntözze a vízigényes növényt. Aztán másnap megnyitottam a vizet, megkerestem a slag végét, és többször is megpróbáltam megfogni a vízsugarat, hogy annál fogva magamhoz húzzam a tömlőt. Igen, jó lett volna, ha nem kell lehajolnom olyan mélyre... :-)

A másik eset szerdán történt, amikor ultrahangra kellett mennünk. Tika épp aznapra belázasodott, ezért bizonytalanná vált, hogy el tudunk-e menni Emillel mind a ketten a vizsgálatra. Egyedül végképp nem volt kedvem hozzá, meg a beteg gyereket is sajnáltam itt hagyni, ezért az jutott eszembe, hogy menjen el az ultrahangra Emil egyedül, és meg itthon maradok Tikával :-) . (Aztán apósom elvállalta a kornyadozó manót, köszönjük szépen!)

Váratlan fordulatok

Emil írta barátainknak, bemásolom:

A legutóbbi, szerdai ultrahangos vizsgálat alapján Matyi egyik veséje sokkal nagyobb, mint a másik - elzáródás, vagy szűkület okozza. Mivel ez komplikáció nem lesz otthonszülés, hanem 2-es női klinika, ahol utána rögtön tudnak a veséjével foglalkozni. Ez a tágulat roncsolja a vesét, ezért ebből a szempontból minél hamarabb megszületik, annál jobb - annál kevésbé roncsolódik és annál nagyob az esélye, hogy utána teljesen regenerálódik. Viszont ha túl korán születik, és még nem elég fejlett a tüdeje, akkor abból nagyobb problémája lesz. Bizonytalanság van abban, hogy Matyi hány hetes - a mi számításasink szerint csak augusztus elején kéne megszületnie, de az ultrahangos vizsgálatok sorra 2-3 héttel nagyobbnak mutatják - és ez nem mindegy. Csütörtökön voltunk egy vizsgálaton, ahol a doki úgy látta, hogy a méhszáj még nincs olyan állapotban, ami a szülés megindítását javasolná. Ezért a jövő szerdáig beszél a főneonatológussal, mondanak egy időpontot, amikor ketten együtt ultrahangos vizsgálattal megtanácskozzák, hogy mikor lenne jó megszületnie a gyereknek. Feltehetőleg a kitalált időpontban megindítják a szülést, majd utána közvetlenül a gyereket tudják vizsgálni és kitalálják, hogy mi legyen vele. Pl. lehet, hogy műteni kell, de kérdés, hogy hogyan. Lehet, hogy egy kis katéterrel meg tudják oldani, hogy kieressze a folyadékot. Valószínűleg ha ilyen kis korban ezt rendbe teszik, akkor még tud regenerálódni a vese.

Virág: Nem vagyunk kétségbe esve, de azért sok álmot el kell engedni, és egészen más lelkülettel kell várakozni. Imákat kérünk. Nagyon jó, hogy kiderült a probléma, reméljük, minden rendeződik.

Várakozós

Lassacskán a vége felé közelít a babavárós időszak. Érzelmileg-lelkileg nagyon jól érzem magam ebben a helyzetben, várom, hogy megszülessen egy új kis csoda, de hordozni is nagyon jó Őt. Sokat mocorog mostanság, jó erősen rúgkapál, szereti a mély hangú hangszereket, ütőgardont, nagybőgőt, ezekre mindig elkezd táncolni. Mókás, amikor csuklik vagy forgatja a fejét. Tegnap voltunk szülinapi ajándék gyanánt 4D ultrahangon és annyira de annyira aranyos babánk lesz. Külön öröm látni a nagyok várakozását, és érezni Emil szeretetét.
Még akkor is, ha negyedszer megyek ki aznap éjjel a szobából...
Ugyanis testileg nehéz cipelni ezt a manót.
Lehet, hogy az elmúlt négy évben már elfelejtettem, de valahogy nehezebbnek tűnik, mint eddig. Jobban mondva, hamarabb lett nehéz, mint eddig. Hiszen még hat hét hátra van, és én már most partra vetődött bálnának érzem magam, ami eddig csak a legutolsó időszakra volt jellemző. No, majd meglátjuk, hogy alakul. A délelőttök általában egészen kellemesek, de délután kezdek elfáradni, este már igen nehezemre esik a fektetés, sehogy sem találom a helyem, az éjszaka meg elég zűrös. De délelőtt gyakran sikerül egy pici alvást pótolni. Persze vannak könnyebb és nehezebb napok, ma éppen egy nehezebben fogtunk ki. Nagyon örülök, hogy szünet van, mert így sokkal rugalmasabb az időbeosztás.
Jó készülődni, jó várakozni, jó elcsendesedni, jó körülnézni kívül-belül.

Tegnap itt volt Eszter húgom, és készítettünk szép, pocakos képeket, ezek közül válogattam ide néhányat.

Gábor 9 éves - Visegrád

Döbbenetes, de Gábor meg kilenc éves lett. A "kócos zseni", (ahogy Dédapja hívja az országos matekversenyre való bejutása óta) egy távirányítós helikoptert szeretett volna, amiből aztán egy távirányítós UFO lett, mert ez kevésbé sérülékeny - a nap eseményei azt mutatták, hogy okosan döntöttek.

Reggel ünnepi reggelivel várta Emil a csapatot, a csodálatos kakaója megint hozta a formáját :-)- Aztán hosszabb játszás után útra keltünk Visegrádra. Nálunk az a szokás, hogy az ünnepelt otthon maradhat a születésnapján, de most úgy jött ki a lépés, hogy nevelés nélküli munkanap miatt a kicsiknek sem volt óvoda, és akkor már Rózsát is itthon fogtam, és végre elmentünk a nyári bobpályára, ami Gábor régi álma volt már.

A szánkózás valóban nagy élmény volt. Mindenkinek. Szerencsére ketten is voltunk 10 év felettiek (Rózsa és én), ezért mi kísérhettük a többieket. Kiszámolható, hogy így valakinek mindig egyedül kellett maradnia, de jól megoldottuk ezt a problémát, a nagyobbak fényképezték az éppen csúszókat, a kicsikkel meg maradtam én. Mókás volt, hogy csak az alpesi bobon tudtam irányítani a járgányt, de az kevésbé tetszett a gyerekeknek. A nyári bobon egyszerűen a pocakomtól nem értem el a fékkart. Így amikor Ibolyával mentünk, nagyon élvezte, hogy ő irányíthat. Nem csoda, hogy még egyszer ki akarta próbálni. Közben én lecsúsztam Gáborral, és bár nagyon vigyázott rám, mégis olyan gyors volt, hogy nekem elég is lett. Így alakult, hogy másodszorra Ibolya és Gábor ment együtt. De mindenféle kombináció előfordult, gyorsabb és lassabb csúszások, vidám gyerekek.
Kisebb sírást okozott, hogy Tika megpróbálta megállapítani egy növényről, hogy tényleg csalán-e, és amikor megfogta, kiderült, hogy igen... A kislányok meg szedtek némi kakukkfüvet, hogy a szobácskájuk, ahova mostanában időnként elvonulnak, kakukkfűtől illatozzék.

Ezt követően elmentünk a Fellegvárba, megnéztük a kiállításokat, és öröm volt látni, hogy milyen lelkesen hallgatják a fejhallgatókat, keresgélik a számokat a vitrineknél - tudják, hogy mi a teendő egy ilyen múzeumi helyzetben, és még élvezik is. Négyféle kiállítás is van a várban, a vár történetéről szóló, a visegrádi királytalálkozót bemutató panoptikus, egy vadászat-tematikájú és egy fegyverbemutató. Mindet gondosan megnéztük.
Nagy sikert aratott a kaloda, melyet mindenki kipróbált. Kreatívan...
Este elalváshoz reneszánsz zenéket hallgattunk az élmény elmélyítése érdekében.

A kislányok hoztak egy tábla csokit, melybe gyertyákat szúrtak, és a várnézés végén ezzel köszöntötték Gábort. Készítettek számára egy dinós társasjátékot is. Csillagocskák. Már otthon készültek rá, gondosan elrejtették a csokit, a gyertyákat sőt, a gyufát sem felejtették el.
Itthon gyorsan finom vacsorát készítettem, dinóhússal az ünnepelt (és öccse) számára, aztán megkapta a másik ajándékát: egy sárkányos takarót, amit az egyik barátnőmnél látott takaró alapján készítettem neki. Kék színe van, mint Gábor jelenlegi kedvenc könyvében, az Örökség-sorozatban szereplő sárkánynak. (Elképesztő egyébként, hogy ilyen hosszú könyvet olvas! És már a 3. kötetnél tart... Külön jó, hogy könyvtári - egy számomra munkával töltött szombaton az apjuk beiratta őket, és azóta lelkesen olvassák a könyvtári könyveket és nagyon vigyáznak rájuk.) Most éppen a takarójával alszik. Remélem, szépet álmodik, Isten éltesse sokáig.








(A mai nappal megszűnt kócos zseninek lenni, mert levágatta a haját :-) )






És itt a kalodás rejtély megfejtése

Ibolya ballagása

Ibolyatündér sem megy már sokáig óvodába. Eprecske majd szívecske jellel fémjelzett leánykánk elballagott a Napocska csoportból, és várja az iskolát.


Kedves kis műsort tanultak meg a gyerekek, az egészen picik is szerepelhettek, Tika például répa volt a nyuszi kertjében. Az előadott mesében az állatkák a napot próbálták rávenni, hogy süssön ki, majd megtisztogatták a felhőtől.
Ezután kis pünkösdi játékot mutattak be, táncoltak, énekeltek - aranyosak voltak.

Köszönjük az óvónők, dadus nénik szeretteljes munkáját!

Kiscicáink születtek!

Május 21.-én reggel arra ébredtem, hogy kedves kis várandós, vörös cicánk, Sziszka beugrik hozzám a nyitott tetőablakon. Ilyen még nem nagyon követett el, tudja is, hogy a hálószobánkba nem jöhet be. Azt hittem, már nagyon éhes, gyorsan felkeltem és megetettem, de az sem kellett neki, nem találta sehol a helyét, gyanúsan viselkedett, de más jelét nem láttam annak, hogy valami történni fog.

Mivel nincs is annál jobb felkészülés a tervezett itthonszülésre, mint ha látunk egyet közösen, reméltem, hogy Sziszka odahív majd minket, és megbeszéltük, hogy akkor mindenki itthon maradhat és megnézheti. Nekem is nagy élmény volt, hogy gyerekkoromban olyan sok macskaszülést láthattam, követhettem végig.
Elvittem a nagyokat a suliba, de amint hazaértem, fordultam is vissza értük, és így az első cica érkezésére értünk vissza. Minden gyerek a saját mentalitásának megfelelően vett részt a nagy eseményen, Rózsa végig dokumentálta, hogy mi történik, videó és számos fénykép készült. Gábor részletes táblázatot készített a születés körülményeiről (fiú vagy lány? mi a neve? volt-e saját méhlepénye? színe? szülési nehézség? pontos idő; nyávog-e? milyen az orra? mikor mozdult meg? hogyan bújt ki? szopik-e?, különös ismertetőjegye?). Ibolya végig Sziszkát simogatta, és egyszer könnybe lábadt szemmel fordult hozzám: Mama, hát nem gyönyörű ez?
De igen... az.



Három kiscicánk lett, mindhárom vöröske.