2014. október 24., péntek

Tika-száj

Lufifújás előtt:
- Nehéz lesz felfújni. Megpróbálom. Sikerült! Hát, ilyen az élet...

-----------------------

Megkérdeztem, mit lehetne változtatni, hogy ő még jobban érezze magát itthon. Kisebb gondolkodás után érkezett a válasz:
- Jó lenne, ha lenne még egy Matyi!

------------------------

2014. október 6., hétfő

Mamaóra


Nehezen viselem, hogy ilyen sokáig tart az iskola. Mire végre hazaérnek a gyerkek, négy, öt óra is van, és akkor még nem sportoltak, nem gyakoroltak a hangszeren, és gyakran leckéjük is van. A vacsorát legkésőbb hatkor el kell kezdeni, különben nem fér bele az esti menet (fürdés, mese, ima, sugdolózás) a rendelkezésre álló időbe. Így kb. napi egy órát lehet együtt kötetlenül, szabadon a család. Ennyi idő van arra, hogy mindenki kimozogja magát, felszabadultan játsszon, hogy egymásra hangolódjunk, megtudjuk, mi volt a másikkal stb. Ez szinte lehetetlen. A helyzetet kicsit enyhíti a Mamaóra.
Ezt az idén vezettem be, mert egyszerűen nem tudok másképp biztosan időt szánni egyenként a gyerekekre. Heti rendszerességgel, megbeszélt időben egy bő órát együtt vagyunk, és csak ketten csinálunk valamit. Nem veszek fel telefont, nem kezdek házimunkába, csak rá figyelek. Nekem elég lenne, ha csak sétálnánk vagy beszélgetnénk, de a gyerekeknek nagyon jó ötleteik akadnak.
Gáborral varrtunk filc Angry Bird-öket, társasjátékoztunk (Rumini társas), most pedig, mivel betegség miatt itthon töltötte a napot, nagy fába vágtuk a fejszénket: sárkányt készítettünk. Nemrég a keresztapjával megnézte az Így neveld a sárkányodat 2-t, így nagyon örült, amikor pont Fogatlan szabásmintát találtunk. Délelőtt 10-től este 6-ig tartott, mire elkészült. Gábor vágta ki a szabásminta alapján az alkatrészeket, ő varrta össze az egyenesebb vonalakat és készítette el a szemeket, majd végül kitömte, és most vele alszik éppen.
Rózsával társasjátékoztunk, és filmet néztünk. Sajnos vele csak egy esti találkát sikerült összehözni, és már eléggé el van fáradva addigra. De legközelebbre valami jobb programot keresünk...
Ibolyával sütöttünk süteményt és teáztunk, majd társasjátékoztunk, múlt héten forró csokit ittunk és varrt egy kötényt a ruhájához. Csinos lett.
Tikának még nincs külön Mamaórája, hiszen az oviból el tudom hozni ebéd után, és így együtt tudok vele lenni, de igyekszem figyelni rá, hogy legyenek olyan közös pillanatok, amikor valóban vele játszom. Szeret autózni, akadálypályákat épít, és a herceg-autó kiszabadítja a királylány-autót. A minap a torreádor dalára táncolt, én voltam a bika. Rengeteg gesztenyét gyűjtöttünk. Az elején azt gondoltam, hogy majd készítünk belőlük valamit, de az idén Tikát inkább a gyűjtés öröme motiválja.
Matyinak :-) remélem, akad elég mamás órája, mindenesetre gyönyörűen vigyorog bele a világba.


2014. október 2., csütörtök

Első hetek

Az első újszülött mosolyok egyike
Matyival a testvérei először a kórházban találkoztak. Ez nem a legjobb környezet az ismerkedés számára - kő van, nem lehet annyira kivenni a babát a kocsiból, ismeretlen, furcsa a hely a gyerekeknek, és még a Mamát is mindig ott kell hagyni, nincs elég idő beszélgetni, egymásra hangolódni. Főleg Tikán látszott, hogy megviseli a környezet, nagyon bújt az ölembe, de a többiek is hamar besokalltak. Amikor végre hazamentünk, rögtön összeállt a kép: most már heten vagyunk egy egység.





A tesók folyamatosan ölben akarták tartani, alig lehetett kivenni a kezükből, hogy alhasson egy kicsit békében. Mert hiába 5. gyerek, nagyon könnyen felriad a legkisebb zajra is. Ibolya azért megoldotta a dolgot, többször is elaltatta Matyit az ölében, és olvasgatott, pihent mellette.
Komatál
Én pihentem, furcsa volt, hogy így Emil segítségével milyen jókat lehet aludni. A család többi része gyakran lement a Dunapartra, kavicsoztak, saraztak, időnként bicikliztek is. Óriási segítséget jelentett, hogy mind a plébániai közösség, mind pedig az iskolai közösség komatálat hozott nekünk. Mindenféle finomságot ettünk, és a mélyhűtő most is tele van a különböző levesekkel. Nagyon köszönjük. Olyan jó volt várni, hogy ki fog érkezni és mit fog hozni (nem néztem meg előre a listát, jobban szeretem a meglepetéseket). Amikor rápillantottam az asztalon sorakozó virágokra, mindig nagyon megörültem.
Fiúk egymás között
Közben azért időnként rám tört az aggodalom Matyiért, és a hogyan tovább-ért. Túl vagyunk az első izotópos vizsgálaton, és az derült ki, hogy egyelőre jól működik az az egy vese, és nem kell azonnal beavatkozni. Most havonta fogják nézni, és ha minden marad a mostani állapotban, akkor öthónapos korában kell majd újabb izotópos vizsgálat, hogy kinőtte-e vagy műteni kell.
Augusztus végén elmentünk a Balatonra, ahol sajnos Ibolya megbetegedett, és azóta csak egy teljesen betegségmentes héttel büszkélkedhetünk. A gyerekek remek bunkert építettek a stégen a kertben. Volt lift, polcrendszer, különböző játékok, hinta.
Szerencsére Ibolya szépen meggyógyult évkezdésre, és büszke elsősként megkezdte tanulmányait. Lelkesen tanul, főleg a furulyát és a néptáncot gyakorolja nagyon szívesen.

2014. szeptember 20., szombat

Zsiga takarója

Nagyon szeretek alkotni, de elég ritkán hagyok rá időt magamnak. A babázós időszak azért is nagyon jó nekem, mert lelkifurdalás nélkül varrogathatok, próbálkozhatok mindenféle szépséggel, amikor éppen nem Matyit ölelgetem.
Zsigának, Réka húgom kisfiának nemrég volt a keresztelője, melyre mindkét oldali betegség miatt nem tudtunk elmenni. Már korábban elterveztem, hogy milyen szép foglalkoztató takarót fogok neki készíteni.
Nyáron a Csirke táborban láttam egy patchwork takarót, ami már több babát kiszolgált, és nagyon hangulatos volt, Csenge nagyon szerette. Beindult a fantáziám, hogy mi mindent lehetne még tenni a takaróra, felfedeznivaló zugokat, kis figurákat, játékokat. Megpróbálkoztam vele. Elég nagy munkának bizonyult (hú, rengeteget dolgoztunk vele), szerintem nagyon jó lett, nekem igazán tetszik.

A takarón egy bokor, egy fa és egy tavacska látható, mindenféle lakóval.

 A fa ágai között tépőzárakra erősített madarak, levelek, virágok és egy Rózsa által készített csilingelős pillangó van. Amikor Rózsa beteg volt, egyik nap volt kedve velem varrogatni. Közben Sebő-playlistet hallgattunk, énekeltünk, beszélgettünk.
Az égen két felhő és egy napocska van. A felhők zörögnek, Roni húgom tanácsa szerint hivatalos levélből származó bevonó fólia van bennük, pont úgy zörög, mint a bolti :-) .


A gyökerek között kisróka alszik.

Az avarban sündisznó szuszog.

A tóban egy hattyú viszi a fiókáit, a hódvárban pedig egy Rózsa készítette hód lapul. Egy vidám halacska fonálon fickándozik.

Egy kisebb zöld bokorból pedig egy borz kukucskál

Igyekeztem, hogy többfajta érzékszervre hasson: van zörgés, csilingelés, különböző tapintású anyagok; hogy többféle mozgást lehessen gyakorolni: a zugok nyílnak tépőzárral, cipzárral, csattal, patenttal, lehajtósan, gombbal, gumival; és különböző évszakokhoz kapcsolódó dolgok vannak rajta a mesélések érdekében.
A befejező öltésekhez közeledve rá kellett jönnöm, hogy a szélét takaró szalag túl keskeny ahhoz, hogy összefogja a három réteg filcet, gyakorlatlan is vagyok, így elég girbegurba lett. Meg a varrógép is előadta magát, begyűrte a cérnát, eltörte a tűt - de végül csak elkészült.

Sok örömet kívánok, jó játékot vele. Roni, Juci, köszönöm a segítséget, drukkolást!

(A Rékával közös képet Ibolya készítette.)


2014. szeptember 18., csütörtök

Nem sokáig marad feltöltve! - kiruccanás Tikával

Majd egyszer remélem, írok majd arról is, hogy milyen jók voltak az első babás hetek (mert nagyon jók voltak), milyen volt az első közös inyaralásunk ( :-) :-) ), milyen volt az évkezdés (hááát...), és miféle macskamizériák voltak itt (na!), sőt szívesen elmélkednék az alakomról is (vagy mégsem?). De ha mégsem, legalább itt van ez a kis emlékeztető.

Tegnap gyönyörű idő volt végre, és már régóta ígérgettem Tikának, hogy ha szép idő lesz, akkor elmegyünk a Vasúttörténeti Parkba. Amikor ma is kék volt reggel az ég, némi kis vívódás után felajánlottam, hogy menjünk el oda. De a legényke óvodába akart menni... Jó, hogy így szeret oviba járni, és átgondolva az időkorlátokat, úgy döntöttem, hogy elhozom ebéd előtt, és akkor még belefér a délutánba.
Fel is kerekedtünk, beugrottunk egy boltba némi kakaós csigáért és egy dobozos ivóléért, hogy legyen valami a pocakjában, és mentünk tovább. Sajnos az ivólé megtette a hatását, és mire odaértünk a Park bejáratához, tragédia történt - szegény nem bírta ki a WC-ig. Óriási szerencsénkre volt nálam pótruha, mert a kiruccanást követő fociedzésre gondolva magammal vittem két rövidnadrágot is, hogy tudjon választani. Így most a szűkebb lett a gatya, a bővebb meg a nadrág.

Bemenvén vettünk belépőjegyet, meg egy másikat a kerti vasútra. Én is szívesen utaztam volna rajta, de mivel Matyinak is kellett volna rá jegy, úgy döntöttem, hogy azért ennyit nem ér meg számomra. Az volt kiírva, hogy kedden és csütörtökön nincsen modellvasút-vezetés, ezért arra nem vettünk jegyet - kicsit sajnáltam.
Matyi szopizott egy jót, Tika pedig a kertivonatozással kezdett. Utána bekapott egy kakaós csigát, mert út közben az ivólétől semmi nem fért már a hasába. Következtek a mozdonyok. Mókás, hogy amikor hét éve, legutóbb arra jártunk, nem volt szabad felmászni a mozdonyokra, most viszont mindegyikhez oda volt állítva egy-egy lépcső, hogy kényelmesen fel lehessen mászni a vezetőfülkékbe. Fel is másztunk, nézelődtünk, próbáltuk kitalálni, hogy mi mire való.
Ezt követően felszálltunk a fordítókorongra, ahol egy lepke is várakozott arra, hogy fordulni kezdjen a gép. A kezelő bácsi megmutatta nekünk a kormányzati vonatot is, amely az 50-60-70-es évekbe n utaztak a főnökök. Volt tárgyalóterem, zuhanyzó, konyha, bársonyágyak, hatalmas íróasztal a fontos döntésekhez - örültem, hogy láttuk, Megnéztük a vasútmodelles kocsit is, ééés: Tika mégis vezethette a modellvasutat, mégis vehettünk rá jegyet. Nagyon örült, próbáltuk összehangolni, hogy egyszerre bújjon ki az alagutakból a két szerelvény.
Aztán még egyszer felszállt a kerti vasútra, és a kedves mozdonyvezető érdeklődött, hogy én miért nem megyek a gyerekkel. Mondtam, hogy sok lenne a két jegy ára, és teljesen feleslegesnek érzem az édeseden alvó újszülöttnek a jegyet. A bácsi mondta, hogy nyugodtan szálljak fel, csak vigyázzak, hogy a babát vegyem középre, nehogy valami belógó bokor hozzáérjen... így én is mentem egy kört. Nagyon tetszett! Egész gyorsan megy a kisvonat, van alagút, meg egy gyönyörű tavacska tündérrózsákkal, efölött egy hídon zakatol át a szerelvény.
Végül még megnéztük a sínautót, fordítókorongoztunk egy utolsót, és hazaindultunk. Tika nagyon lelkes, és itthon rögtön vonatozni kezdett Gáborral.
Szép nap volt, Matyi végigaludta az egészet, szerintem jót tett neki a friss levegő.

Ó, és a cím magyarázata:
Éppen kezdtem Matyit szoptatni, amikor Tika megkérdezte:
- Mama, megint szopni fog Matyi?
- Igen.
- Hát, nem sokáig marad feltöltve!

2014. szeptember 12., péntek

Jól nézünk ki!

Törtem a fejem, hogy mi legyen a címe ennek a bejegyzésnek, mert nagyon ajánlkozott a "Megérte! Megértem..." cím is. Mind a kettő nagyon illik arra, ahogy most éppen érzem magam.

Jól érzem magam az életemben, jó a családban, jó a mindennapokban, a sok apróságban, a hétköznapi tevékenységekben. Jó benne lenni a pillanatban. Megérezni és átélni most például, hogy a betűk kicsit visszaütnek, ahogy gépelek, és az ujjaim gyorsan mozognak a billentyűzeten. Jó hallgatni közben a Kyre eleison-os playlistemet, amit annyira kétségbeesetten hallgattam legutóbb, több, mint fél éve.

Minden megérte.

Furcsa ez az érzés. Sokkal jobban elfogadom magamat, mint korábban. Otthon érzem magam az életemben. Hagyom, hogy alakuljon. Nem örülök neki, amikor újra és újra rálátok a gyengeségeimre, de nem vág földhöz. Örülök neki, és el merem ismerni magamnak, ha valami jól sikerül. Merek örülni.

A legcsodálatosabbak az érintések. A hozzám bújó gyerekek. A Baba, ahogy belesimul a karomba. Emil ölelése. A takaró hűvössége egy-egy éjszakai szoptatás után.

Amen.

2014. augusztus 19., kedd

Vesehírek

Mint ahogy már a születése előtt is látszott, Matyi egyik veséjének üregrendszere elég tág, ezért könnyen lehet, hogy műteni kell majd. Egy ultrahangos doktor (Győrfi Mátyás - mindenkinek nagyon ajánlom!!!) lelkiismeretesen, fél órán át kereste a másik veséjét, melyet néhány nappal azelőtt másik kollégája a 2-es Női Klinikán "látott", és korábban is több leletünk volt a János illetve a Váci Kórházból, hogy létezik. Sajnos az derült ki, hogy Győrfi Mátyásnak volt igaza, és az a vese bizony hiányzik.
Így különösen felértékelődik a másik vese egészsége, de mire a Gyermekklinikára kerültünk, az már gyulladásban volt, szerencsére azonnali antibiotikumkúrával kikezelték.
Jó kezekben vagyunk, nem csak az orvosok, hanem a Gondviselés részéről is. Nagyon megnyugtató volt, amikor első nap, az ultrahangos hírektől megrendülve üldögéltünk a váróban, és egyszercsak megjelent egy család, akikkel tavaly, a családos lelkigyakorlaton ismerkedtük meg. Maguk is hasonló utat járnak, mint amire mi most ráléptünk, és teljes szeretettel, megértéssel hallgattak meg minket, s néhány szóban elmesélték saját történetüket. Olyan jó volt látni, hogy van előre, van tovább. Sőt, még üres lakásukat is felajnálották, ha be kéne feküdni a kórházba - hála Istennek erre nem volt szükségünk.
A másik nagy ajándékunk a Regnumból távoli ismerős Perneczki Andrea osztályos orvos volt - de az egész osztály hangulata békés és kedves volt, a nővérkék, az orvosok mind mosolygósak és megnyugtatóak. Olyan jó, hogy vagy ilyen is az egészgégügyben.
Matyi nagyon jól viselte a megpróbáltatásokat, továbbra is szépen eszik, és nagyon szereti Roni húgom által varrt takaróját.