2012. április 22., vasárnap

Olyan büszke vagyok Rá...

Emilre.
1, Ideköltöztünk, nagyjából berendezkedtünk, Emil bekötötte a mosógépet, majd talán négy hét elteltével a mosógép folyamatosan eresztette a vizet, és nem mosott persze semmit, csak szivattyúzott. Rémülten kikapcsoltam, majd felhívtam az Emil által kikeresett egyik mosógépszerelőt. Ő elmondta, mit nézzünk meg, férjecském szétszedte, összerakta, de az nem segített. Ebben az esetben az elektronika a hibás, ki kell cserélni az egész gépet. Más mosógépszerelőket is megkérdeztünk, de egybehangzóan azt állították, hogy vegyünk egy újat. Végülis lassan 10 éves, egy szavunk sem lehet rá.
Erre Emil kiszerelte az elektronikáját, és MEGJAVÍTOTTA!!!! Újraforrasztotta a szétégett részeket, és most működik a mosógép!
2, Működik a mosogatógép, amit ő tölt meg mosatlannal és pakol ki, ehhez átszerelte a konyhabútor egy részét. Ezen kívül felszerelte Gábor polcait, a bordásfalat, rögzítette a szomszédoktól kapott hintát, szinte mindenhol vannak lámpaburák, ideiglenes, de igen praktikus függönnyel sötétítette el a gyerekszobát, megjavította, gyereküléssel látta el és kipróbálta a biciklimet, Gábor bicaját is megcsinálta, elhozta a fügefámat a régi kertből, elhelyezte az anyósoméktól érkezett ülőgarnitúrát és fürdőszobabútorokat, összeszerelte az általa készített könyvespolcot, felállított nekem egy munkaasztalt, és némi helyet csinált az én remek dolgozószobámban (mert ilyenem is van ám!)... Nagy biztonságot ad nekem, hogy ennyire lehet rá számítani a ház körüli ügyes-bajos dolgokban.
3, Nagyon jó Vele az élet! Szeretem a humorát, a kedvességét, a soha nem túlnyavalygó megértését, hogy mindig meghallgat, ha valami fontos (és jókor kezdem el mondani ;-) ). Nemsokára 10 éves házasok leszünk. Nagyon hálás vagyok.

Rózsára.
1, Nemrég kezdett el jazzbalettre járni, és úgy tűnik, fel fog tudni lépni a csoporttal együtt, akik már régóta gyakorolják a táncot. Közben gyönyörűen furulyázik, és még verseket is ír. Nagyon tetszik ahogy és amiken gondolkozik. Az alábbi szöveg voltaképpen egy ének volt, de a dallamát nem tudtam leírni:
Kisegér: Mi az a nyelv?
Nagyegér: A nyelv az olyan, hogy minden ember így beszél,
magyar, orosz, olasz, szlovák, angol.
Az állatoknál nem értik meg egymást,
cincog, brummog, nyávog, ugat, VAÚ!

Kisegér: Mi az az ország?
Nagyegér: Az embereknél minden helyet országnak hívnak,
magyar, orosz, olasz, szlovák, angol.
Az állatoknál minden helyen egy kis ország van:
odú, fa, fészek, lyuk.
Ha meg akarod érteni az állatok nyelvét,
menjél el Meseországba, és nézd meg,
ott minden állat érthető nyelven beszél,
nincs magyar, olasz, lyukak, szlovák, VAÚ!

2, Csodaszép virágcsokrokat köt mindenféle méretű, formájú és magasságú növényekből.
3, Szeretettel, odafigyeléssel játszik különböző életkorú testvérkéivel - olyan jó látni!

Gáborra.
1, Egyre szebben, tisztábban beszél, magától is szépen gyakorol, csinálja a házi feladatokat. Gyönyörűen énekel, csengő hangon, meghatóan. Szépen mozog, táncol, felszabadultan pörög. Kedvenc zenéje mostanság Nox: Tűztánc.
2, Korát szerintem magasan meghaladó matekpéldákat old meg, különös örömmel akkor, ha dinoszauruszokat is sikerül belekevernem a szöveges példába. A dinókról jut eszembe: nemrég egy kiállításon voltak keresztmamája Rékával. Nagyon élvezte, örült neki, sokat mesélt róla, és a héten kiderült, hogy nyert egy 100 db-os puzzle-t. Elmentünk átvenni (kaland: metrón utazás és építkezésnézés), már többször kirakta.
3, Mélyen átéli az élet eseményeit, elgondolkozik, reflektál rájuk. Mostanában nagyon szereti az Önző Óriás című mesét, ami Papácsnak is szeretett meséje.

Ibolyára.
1, Mostanában tudatosan igyekszik kifejezni az érzelmeit végletes helyzetekben. Elképesztő látni, hogy ez a kis szőke tündér a hiszti és visítás helyett keresi a szavakat, és próbálja elmondani.
2, Nagyon szereti az állatokat, rendszeresen átmegy a szomszéd kerítéshez simogatni a kutyát. Számon tartja a virághagymákat, a halakat, és most hörcsögre vágyik.
3, Rajong a lovakért, a táncért. Ki tudja rakni a Húsvétra kapott 100 db-os lovas puzzle-t!

Tikára.
1, Gyönyörűen énekel, magyaráz, érdeklődik. Emiltől megkérdezte egyszer, amikor hazaért, hogy mi volt veled, Papa? Mit csináltál ma?
2, Szépen imádkozik evés előtt, és szól, ha elmaradna. Érezhető, hogy tényleg jelent neki valamit ez a dolog. Olyan jó vele összebújni, szorosan átöleli a nyakamat, és felsóhajt: HÁÁÁ! Ez abból a játékból maradt, amikor ő volt a kiscica, és nyávogott. Most nagyjából azt jelenti, hogy szeretlek.
3, Nagyon bonyolult mozdulatsorokat is tud utánozni. Tegnapelőtt a kislányokkal májtornát csináltunk (majd mesélek róla valamikor ;) ), és ő is jól követte a gyakorlatot.

Magamra is :)
1, Az esetek többségében türelmesen, szeretettel foglalkozom a gyerekekkel, rendezem a mindennapokat, és még a házimunka sem nő teljesen a fejemre.
2, Jól érzem magam a világban. Ami nem azt jelenti, hogy ne bénáznék, csak azt, hogy nem drámázok rajta - alighanem mással is előfordul. Ha meg nem, engem az sem kell, hogy szomorítson, sőt!
3, Már lassan 10 napja minden nap foglalkoztam a tudományos munkámmal.

Köszönjük Neked, Istenünk.

1 megjegyzés:

  1. Köszi, jó volt olvasni! Ahogy olvastam, eszembe jutottak emberek, akik nagyon sokat segítettek nekünk abban, hogy ezek mind meglegyenek. Akár kaptunk tőlük valamit, akár megcsináltak nekünk valamit vagy segítettek megcsinálni. Néha beleesem abba a hibába, hogy konkrétan elkezdjem felsorolni az összes esetet és embert, de akkor mindig kihagyok valakit. De a teljesség igénye nélkül azért meg kell, hogy említsem szüleimet, Virág szüleit, dédszülőket és eszembe jutnak még további rokonok, barátok, ismerősök is.

    VálaszTörlés