2013. augusztus 26., hétfő

Nyárzáró buli

Fergeteges nyárzáró buli volt nálunk a mai végre-esős napon. Rózsa nagyon kitett magáért, egész nap a bulira készült: bevásárolt, dekorált, sütött palacsintát - és fel is tudja dobni :-) , háromféle csigát készített, kakaósat, fahéjasat és diósat. Kitalált ezen kívül a szilveszteri virslitársasunkhoz hasonlóan gumicukortársast, amit el is készített két változatban, hogy ne kelljen túl sokat várni a játszótársakra. A szobát legyezőkkel, ventilátorral, masnikkal díszítettük.
Nagyot táncoltunk, ez volt az abszolút sláger (köszönjük annak, akit illet :-) ), legalább hatszor elhangzott az este folyamán, de jó volt a horgászhálóval való limbózás is. Felidéztük a nyári emlékeket egy Amerikából jöttem-játékkal, megjelenítették a várkirándulást, sütögetést, vitorlázást, strandolást, sátrazást.
Megszenvedtünk a gyerekpezsgővel, mert sajnos a "rangidős férfi" nem volt itthon, én pedig még sosem nyitottam pezsgőt - nos, most sem. Nem nyílt ki semmiféle módon, végül földhöz vágtuk a műanyag üveget, és az alján keletkezett repedésen keresztül töltöttünk a poharakba. Izgalmas játék volt, hogy bekötött szemű vállalkozó kedvű alanyoknak mindenféle különleges ételeket adtunk a szájába. Én voltam az utolsó, így addigra már elég jól belejöttek a gyerekek, emlékezetes maradt... Ez a habcukor-ketchup-csoki összeállítás még a legenyhébbek közül való!

Nagyon jó este volt, most már jöhetsz, ősz! Várjuk a szüreti bulit és a tökpartit :-).







Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése