Somoskő és Salgó vára

Ipolytarnócról elég későn indultunk tovább, pedig mindannyiunkat legalább annyira érdekelték a várak és a bazaltalakzatok is. Kicsit nehezen ment, hogy ne szomorkodjak azon, hogy elment az idő, de (hozzám képest) hamar sikerült felülkerekedni ezen.

Először Somoskő várába mentünk, a magyar oldalról. Majdnem a vár lábáig eljutottunk az autóval, néhány száz métert kellett csak felfelé sétálni a várig. Kedvesek voltak a pénztárnál, egészen keveset kellett fizetni, hiszen a két kicsire még vigyáznom is kell... A gyerekek nehezen tettél túl magukat azon a furcsaságon, hogy ez már nem Magyarország, és megdöbbentek, hogy szlovák vendégek voltak csak a várban. Aztán összefutottunk azzal a családdal, akikkel már Ipolytarnócon is találkoztunk - és akikkel újra összefutottunk Salgó váránál. Ott három kisgyerek volt, helyesek voltak nagyon. Szép volt a torony, a kislányok királylánynak érezték magukat, a fiúk is bekapcsolódtak a játékba. Elmeséltem a várral kapcsolatos mondákat, figyeltek, törték a fejüket, hogy mivel lehetett ellőni egészen Salgó váráig úgy, hogy csak a kanalat lője ki a török vitéz kezéből, de ne sebesítse meg. Kartácságyú? Különleges puska? Nem dőlt el a kérdés.
A bástyáról elláttunk Salgó váráig, és a látvány szemlélése közben egyszercsak azt vettem észre, hogy a fiúcskákat inkább a kőfal köti le. Ezt a kristályt mutatták nekem, ezt nézték annyira. Mindig meghat, amikor az ilyen apró csodákat észreveszik, tudatosítják, megmutatják. Tényleg gyönyörű volt.
Lefelé jövet bekukkantottunk a Petőfi-kunyhóba, amelynek elődjében Petőfi pihent meg, amikor erre járt. Olvastunk néhány verset, aztán mentünk tovább. Balassi Bálint Júliához fűződő szerelme is Somoskő várához kapcsolódik, és ki is volt írva a Hogy Júliára talála... kezdetű vers, aminek külön örültem, mert el szerettem volna mondani a gyerekeknek a várban, és rá kellett jönnöm, hogy nem emlékszem pontosan az egészre. Átérezték a hangulatát, elméláztunk ott egy kicsit.

Salgó váránál is kiszálltunk az autóból, és tudtam, hogy egészen közel kell lennie a várnak, mégsem volt egyértelmű az út - jó, nekem talán semmilyen útjelzés nem lehet elég egyértelmű :-) . Valamilyen várrom-jelzést vagy útmutató táblát kerestem, de nem találtam. Pedig a nap már elég alacsonyan járt, és nem szerettem volna, ha ránk sötétedik. Mindegy, elindultam az egyetlen nagyobb turistaúton, ami ott volt, reméltem, hogy odatalálunk. Ki is bukkantunk végül a vár lábánál, de már kezdtem egy kicsit aggódni, hogy teljesen eltévedek... Olyan különös, hogy a másik oldalról remekül látható vár közelről szinte egyáltalán nem bújik elő a fák közül, csak amikor már odaérünk.
A kilátás annyira magával ragadó volt, hogy inkább Petőfit idézem :-) " Talán nem volt Magyarországon vár, mely olyan közel szomszédja lett volna a csillagoknak, mint Salgó. Sokáig ültem legfelső csúcsán: tekintetem mérföldeken, lelkem századokon túl barangolt."

Körben látszott a Cserháttól kezdve a Bükkig minden, távol még a Magas-Tátra is felkéklett. Eszembe jutott a sok élményem ezekről a helyekről - nagyon hálás vagyok a családomért, a Regnumért, a barátaimért, az életemért.