Kirúgtunk a hámból - Gyoma

Úgy alakult a hét, hogy előre látszott, hogy nem fogok tudni bemenni dolgozni. Először nehezen fogadtam el a helyzetet, mert elég sürgős lenne amit éppen csinálok, de aztán a mit volt mit tenni győzött. És inkább azon kezdtem törni a fejem, hogy hogyan dobjam fel magamnak (és a manóknak is persze)  a kényszer-szabadságot. Végül az iskolásoknak is adtam három szabadnapot (anyanapok, úgyis olyan jól tanulnak), és útnak indultunk.
Az egyik barátnőm már régen ajánlotta, hogy Gyoma milyen jó hely, olcsó is, és programlehetőség is akad bőven. A nyárba nem fért bele, de gondoltam, most itt az ideje megnézni.
 
Vonattal utaztunk, mert a beharangozott (és amúgy elmaradt) ónos eső miatt nem mertem autóval menni. Nagy kaland volt a vonatozás, mindenki élvezte. Mindenféle állatot láttunk az ablakból, nyulakat, őzeket, rókákat, sólymokat, ölyveket stb. A gyerekek a suliban ebben a félévben dél-alföldi népdalokat tanultak, úgyhogy sokat énekeltek, mindenfélét, ami eszükbe jutott a tájról. Meséltem erről-arról, gyorsan telt az út. Annyira gyorsan, hogy majdnem fent maradtunk a vonaton. Hm... Valahogy elnézhettem a megérkezési időpontot az elvirán, és a gondosan beállított telefonom csak fél órával később kezdett jelezni, hogy lassan ideje leszállni. Szerencsére a cipőket már felvették, de így is nagyon rohanva kászálódtunk lefelé. Két kedves fiatalember leadogatta a gyerekeket, majd a csomagokat, amiket három fordulóban púpoztam a folyosóra. Aztán én is leszálltam, és gyorsan elkezdtem ráadni Tikára a pulóverét, kabátját stb. Lényeg, hogy megérkeztünk. És semmi nem maradt a vonaton! Rózsának is gratuláltam, azonnal kapcsolt, amikor megláttuk a Gyoma táblát, és minden szabadon levő tárgyat benyomott a táskájába. Aztán elsétáltunk a szállásig, ami szemben a google 15 perces kecsegetető előrejelzésével számunkra 45 percig tartott. OK, meg voltunk pakolva, meg persze egy nagyon stramm négyévesünk is volt (hátizsákostul), de eléggé elfáradtunk és elegünk is lett, mire megérkeztünk. Viszont út közben egy kirakatban megpillantottam egy tündéri denevéres rugdalózót, amit nem volt szívem ott hagyni. A denevér az egyik gyengém... Kiderült, hogy sajnos csupán vendégcsalogató kirakati tárgy, de amikor a kedves eladók megtudták, hogy az ötödik babánknak kellene, mosolyogva odaadták, nagyon olcsón. Úgy örülök neki :-)
Aztán csak megérkeztünk. A szállásunk valóban nagyon jó volt, két kényelmes, tágas szoba, konyha, fürdőszoba, meleg... mindenkinek csak ajánlani tudom.Miután kifújtuk magunkat, elmentünk egyet sétálni. A gyerekek örömükben, hogy végre van hó, hatalmas jég- és hótömböket cipeltek magukkal, ami a haladást eléggé nehézkessé tette. Nem is jutottunk messzire. Én az élő Köröst szerettem volna megnézni (ugyan a Holt ott volt ötven méterre), de ránk sötétedett egy csomó szalmabálánál, amin remekül lehetett szaladgálni, fogócskázni. Én is felmásztam egy kicsit, és onnan láttam, ahogy a Körösről felemelkedik egy csapat vadlúd, és elhúz valahova a sötétségben...
Aztán lassan mindenki lemászott, lecsúszott és leugrott a szalmabálákról. Kis izgalmat okozott, hogy Tika csizmája beszorult két bála közé, és Rózsának elsőre csak mélyebbre nyomni sikerült. Végül azért csak kikeveredett onnan a kis cipő, és gazdája halált megvető bátorsággal, és az őt váró anyukáját szándékosan elkerülve, a földre huppant. Kicsit kificamította a bokáját, és nagyon fájlalta, nem is tudott ráállni. No, akkor eléggé megijedtem. Itt állok autó nélkül, mi lesz, ha eltört, ha kezelést igényel... Hajaj...
Szerencsére orvos húgocskám megnyugtatott, hogy borogassam be éjjelre, és majd másnap meglátjuk, hogy dagadt vagy elszíneződött-e. Nem volt az, de még elég érzékeny maradt egy-két napig. Ezt is megúsztuk.
Másnap reggel újra megpróbálkoztunk azzal az élő Körössel, de megint nem jutottunk el odáig. Átmásztunk egy töltésen és eljutottunk egy ártéri erdőbe, de ott megkönyörültem a gyerekeken, meg Tika lábáért is aggódtam, ezért inkább visszafordultunk. A töltésről elég sokat csúszkáltunk, meg különböző állatok nyomait azonosítottuk a hóban. Mikor kellőképpen átázott mindenki, elindultunk a termálfürdőbe.
Mindenki nagyon várta a fürdőzést, ez volt a legvonzóbb, előre beharangozott program. Jó is volt nagyon. Egy nagyobb úszómedence, egy kisebb gyerekpancsoló és egy jó meleg élménymedence várt ránk, késő délutánig tartó lelkes úszkálás-pancsolás kezdődött. Egy icipicit átmentünk a termálvizes medencékbe is, de innen gyorsan távoztak az olvasni tudók, mert mindenféle szörnyűség ki volt írva, ami történhet a 14 éven aluli fürdőzőkkel. Egyébként én is úsztam egy kicsit. Hát, nem vagyok oda az önmagáért (van önmagamért) való mozgásért, és még jól el is fáradtam. Annyira, hogy időnként szó szerint leragadt a szemem, pedig nagyon igyekeztem ébren maradni, mert Tika még messze nem vízbiztos (bár már szépen beteszi a fejét a víz alá). Nagyon jó nap volt. Aztán hazafelé betértünk egy kisvendéglőbe, ahol teljesen jól laktunk, és este félig-meddig félálomban megnéztünk egy filmet.
Harmadnap meglepő módon nem kísérleteztem többé a Körössel - majd legközelebb. Épp elég hosszú volt az út vissza a vasútállomásra. Csomagolás közben elszomorodva vettem észre, hogy elvesztettem az összes fürdőruhát, ami nálam volt (azaz a sajátjaimat és Tikáéit). Nem is lett meg sajnos, pedig még futottam érte egy kört. Hát, ez van. Visszafelé is rengeteg állatot láttunk, de kicsit nehezebben telt az út. Jól elfáradva értünk haza, mindenki sokat mesélt Emilnek a különböző kalandjainkról, meg szép rajzok is készültek az úti élményekről.
Olyan jó, hogy ennyire élvezik az ilyen kiruccanásokat. Mikor megyünk legközelebb?