Az úgy kezdődött, hogy különböző események szerencsés és más események nem szerencsés összjátéka miatt eljutottam Szalehardba, a Finnugor Írókongresszusra november végén. El tudom képzelni, hogy a szalehardi útibeszámoló talán még érdekesebb témának tűnik, de arról olyan sokat kéne írni, hogy még egyszerűen nem tudtam rászánni az időt (de Berg Judit beszámolóját itt olvashatjátok).
A kis csapat tagjai Berg Judit gyermekíró, Csender Levente novellaíró és Babus Antal irodalomtörténész voltak, aki nem mellesleg az MTA Kézirattárának és Régi Könyv Gyűjteményének osztályvezetője. Elképesztően jól működött együtt a magyar csapat, négyesben is jól megvoltunk, de mindig számíthattunk is egymásra. Rengeteget nevettünk, de komoly beszélgetésekre is sor került, szóval igazi kis közösség kovácsolódott a négy nap alatt.
Természetesen már ott felmerült, hogy jó lenne itthon is találkozni és mivel Antal annyi izgalmasat mesélt a Kézirattár kincseiről, mindannyian nagyon szerettük volna élőben is látni őket.
Tényleg elképesztő élmény volt. Már önmagában az megható, hogy megfér egymással a sok, életükben akár ellenségeskedő író-költő-irodalomtörténész hagyatéka szépen, egymás mellett, ugyanolyan becsben tartva. Először az egyik raktárszobába mentünk, ami hajdan az Arany család lakásának nagyszobája volt.
Aztán bepillanthattunk a még nagyobb becsben tartott kincsek közé is. A páncélszobában őrzik Széchenyi István döbbenetes mennyiségű, több ezer oldalra rúgó kéziratát, szépen bekötve. Szinte félelmetes látni, hogy Széchenyi milyen tisztasággal dolgozott: félbehajtotta a papírt, az egyik oldalára írta a szöveget, a másik oldalon pedig javította.
Megnézhettük Arany János Kapcsos Könyvét. Biztos van, aki nem csodálkozik rajta, hogy meghatódtam a Tengeri-hántás eredeti kéziratát látva.
Nem kevésbé volt megható Madách Ember tragédiájának kéziratát megnézni, és felfedezni benne Arany kezenyomát itt-ott. Közben Antal sok érdekességet mesélt még a költők életéről.
Érdekes volt, hogy Petőfi kézírását egy Jókai dráma szövegén csodálhattuk meg, ugyanis a pályázat során nem volt szabad a pályamunkát a saját kézirásával leadni a szerzőnek, nehogy ez befolyásolja a bírálatot - s Jókai megkérte az egyik kedves iskolatársát, hogy írja már le neki. Még ezen ámélkodtam, amikor egyszercsak Antal letett egy lapot, melyen ezt olvashattuk:
"Törjön százegyszer százszor-tört varázs:
Hát elbocsátlak még egyszer, utólszor..."
Bevallom, a gimnáziumban annyira nem ragadott meg Ady költészete, az egyetemen meg sajnos végképp nem került közel hozzám, de most szinte mellbe vágtak a szavai. Azért hiányzik az irodalom...
A páncélszobában, középen áll egy vasból készült postakocsi-láda, melyet azonban nem nyithatott ki még Antal sem egyedül, a munkátársakat pedig természetesen ezért nem zaklatta, de azért elárulta, hogy híres ereklyék lapulnak benne, pl. Szendrey Júlia hajtincse, Czuczor Gergely bilincse, mellyel Kufsteinben a falhoz volt láncolva, Arany-Petőfi levelek stb.
Megnéztünk még néhány régi nyomtatványt, a Gutenberg-Biblia egy lapját (gyönyörű nyomtatás, nagyon tiszta, csodálatos),
majd végül a bori noteszt. Hát, azt már nem bírtam könnyek nélkül - a hasonmás kiadást is mindig nagyon megindultan nézegettem szüleimnél, de ez... Különösen is aktuális most, hogy szombaton elhunyt Gyarmati Fanni életének 102. évében. Sokáig várt erre a találkozásra...
A Radnóti-hagyatékból egy tartalmas, szép weboldal is készült, mely díjat is nyert, további nézegetésre szeretettel ajánlom: http://radnoti.mtak.hu/
Nagyon izgalmas látogatás volt, köszönöm szépen! És nagyon jó volt így újra együtt tudni a szalehardi csapatot, még sok hasonlót kívánok magunknak.
És csak nem bírom ki, hogy leírjam: persze már Szalehardban is megismertük Antalt, derűs, kiegyensúlyozott, hihetetlenül művelt, könnyen mosolyra fakadó személyiségét, de így is legnyűgöző volt szemlélni, ahogyan hozzáért ezekhez a kincsekhez, a legnagyobb tisztelettel és szeretettel, és megható volt belelátni, milyen messzemenő tisztességgel, becsülettel végzi a hagyatékok leltározásának, tárolásának precíz munkáját - igazi ember-élmény volt.
A kis csapat tagjai Berg Judit gyermekíró, Csender Levente novellaíró és Babus Antal irodalomtörténész voltak, aki nem mellesleg az MTA Kézirattárának és Régi Könyv Gyűjteményének osztályvezetője. Elképesztően jól működött együtt a magyar csapat, négyesben is jól megvoltunk, de mindig számíthattunk is egymásra. Rengeteget nevettünk, de komoly beszélgetésekre is sor került, szóval igazi kis közösség kovácsolódott a négy nap alatt.
Tényleg elképesztő élmény volt. Már önmagában az megható, hogy megfér egymással a sok, életükben akár ellenségeskedő író-költő-irodalomtörténész hagyatéka szépen, egymás mellett, ugyanolyan becsben tartva. Először az egyik raktárszobába mentünk, ami hajdan az Arany család lakásának nagyszobája volt.
Aztán bepillanthattunk a még nagyobb becsben tartott kincsek közé is. A páncélszobában őrzik Széchenyi István döbbenetes mennyiségű, több ezer oldalra rúgó kéziratát, szépen bekötve. Szinte félelmetes látni, hogy Széchenyi milyen tisztasággal dolgozott: félbehajtotta a papírt, az egyik oldalára írta a szöveget, a másik oldalon pedig javította.
Megnézhettük Arany János Kapcsos Könyvét. Biztos van, aki nem csodálkozik rajta, hogy meghatódtam a Tengeri-hántás eredeti kéziratát látva.
Érdekes volt, hogy Petőfi kézírását egy Jókai dráma szövegén csodálhattuk meg, ugyanis a pályázat során nem volt szabad a pályamunkát a saját kézirásával leadni a szerzőnek, nehogy ez befolyásolja a bírálatot - s Jókai megkérte az egyik kedves iskolatársát, hogy írja már le neki. Még ezen ámélkodtam, amikor egyszercsak Antal letett egy lapot, melyen ezt olvashattuk:
"Törjön százegyszer százszor-tört varázs:
Hát elbocsátlak még egyszer, utólszor..."
Bevallom, a gimnáziumban annyira nem ragadott meg Ady költészete, az egyetemen meg sajnos végképp nem került közel hozzám, de most szinte mellbe vágtak a szavai. Azért hiányzik az irodalom...
A páncélszobában, középen áll egy vasból készült postakocsi-láda, melyet azonban nem nyithatott ki még Antal sem egyedül, a munkátársakat pedig természetesen ezért nem zaklatta, de azért elárulta, hogy híres ereklyék lapulnak benne, pl. Szendrey Júlia hajtincse, Czuczor Gergely bilincse, mellyel Kufsteinben a falhoz volt láncolva, Arany-Petőfi levelek stb.
Megnéztünk még néhány régi nyomtatványt, a Gutenberg-Biblia egy lapját (gyönyörű nyomtatás, nagyon tiszta, csodálatos),
majd végül a bori noteszt. Hát, azt már nem bírtam könnyek nélkül - a hasonmás kiadást is mindig nagyon megindultan nézegettem szüleimnél, de ez... Különösen is aktuális most, hogy szombaton elhunyt Gyarmati Fanni életének 102. évében. Sokáig várt erre a találkozásra...
A Radnóti-hagyatékból egy tartalmas, szép weboldal is készült, mely díjat is nyert, további nézegetésre szeretettel ajánlom: http://radnoti.mtak.hu/
Nagyon izgalmas látogatás volt, köszönöm szépen! És nagyon jó volt így újra együtt tudni a szalehardi csapatot, még sok hasonlót kívánok magunknak.
És csak nem bírom ki, hogy leírjam: persze már Szalehardban is megismertük Antalt, derűs, kiegyensúlyozott, hihetetlenül művelt, könnyen mosolyra fakadó személyiségét, de így is legnyűgöző volt szemlélni, ahogyan hozzáért ezekhez a kincsekhez, a legnagyobb tisztelettel és szeretettel, és megható volt belelátni, milyen messzemenő tisztességgel, becsülettel végzi a hagyatékok leltározásának, tárolásának precíz munkáját - igazi ember-élmény volt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése