Szőlő és tök

Szeretünk bulikat rendezni itthon. A gyerekeknek szuper ötleteik vannak, jó együtt tervezgetni, még ha nem is valósul meg minden. Jó előkészíteni a dolgokat, díszíteni a lakást, jó meghívni a vendégeket, jó játszani, táncolni. Sajnos a legtöbbször kicsit túlvállaljuk magunkat Rózsával, és a végén tipikus ünnep előtti nem-leszünk-kész hisztit adunk elő, ami viszont nem annyira jó... Már ismerjük magunkat, és próbáljuk időben elkezdeni a szervezést - vagy alább adni az elképzelésekből.

Idén október elején volt szőlőbuli, szüreti mulatság, ami szerintem legutóbb négy éve volt, ám Ibolya nagyon jól emlékezett rá, és azóta minden évben kérte, de valahogy elmaradozott. Volt szőlőkóstolás, több féle szőlővel, karalábé (szomszédasszony termése), alma. A legjobban várt program az elmaradhatatlan szőlőtaposás volt, ami idén is nagy sikert aratott a kis szüretelők körében. Meglepően sok must lett, és engem külön meglepett, hogy elég kevés kékszőlőtől milyen sötét színű lett a lé. Meg is itták ott helyben. Játszottunk szőlős játékokat (Lipem-lopom a szőlőt), és Rózsa ötletére készítettünk szőlőfürtöket filcből valamint marcipánból. Gábor még egy seregélyt is készített a fürtre, s másnap egy csősszel is gazdagította a gyűjteményt. A kicsiknek előre kivágtuk a szemeket és csak fel kellett ragasztgatni.
Mindenki hívott vendégeket, és a legjobb az volt, hogy az utolsó pillanatban Tika is kérte, hogy neki is jöjjön barátja. Szerencsére át is tudott jönni az egyik kis ovis társa - olyan mókás, hogy már ő is akkora, hogy saját kapcsolatrendszere van!
Mivel ez a mulatság eléggé ad hoc módon szerveződött - azaz aznap délután találtam ki, hogy most legyen - nem zavart minket az előkészületlenség, tehát nem volt rengeteg féle ennivaló, nem volt rend, nem volt keresgélés és ötletelés, viszont nem volt a készülődés miatti feszültség sem.

A Halloween kicsit más tészta... ezt már régóta várták a gyerekek, és mint már régebben is írtam, kicsit vegyes érzéseim vannak vele kapcsolatban. Zavar, hogy egy egyházi ünnep (Mindenszentek) ijesztgetős tökbulivá válik. Nem tetszik az sem, hogy egy angol-amerikai ünnep adaptációja, még ha jól tudom, hogy egész Magyarország területén is szokás volt a töklámpás-készítés, magam is gyűjtöttem ilyen történeteket Palócföldön és a Mecsekben is. Jónak találom viszont a sok-sok kreatív ügyeskedést, mivel mindenki lelkesen készül rá, a késhasználat gyakorlását, amire ritkán van lehetőség, a sokféle sütés-főzést, a félelem nélküli borzongást, az engedélyezett "gusztustalankodást" (l. múmiavirsli, pókhálósüti...). Nekem az is számít, hogy a gyerekek nagyon szeretik. Van egy tervem, hogy hogyan fogom lassan átalakítani a hangsúlyokat, de ez nem egyik évről a másikra megy.
Idén bevezettem, hogy az elején szentekkel kapcsolatos játékot játszottunk (valaki kiment, a bentiek megbeszélték, hogy ő melyik szent, és úgy kellett beszélgetni vele, hogy rájöjjön, hogy ő kicsoda. Pl. Üdvözlöm, felséges királyom! Jobban van már a fia? Sikerült úrrá lennie a pogány lázadásokon?), majd pedig mindenki a saját védőszentjét szólította meg egy fohásszal. Ez után kezdődött a buli, amire Rózsával reggel óta készültünk, és bizony a vége nehézre sikerült kicsit.
Viszont volt sokféle finomság (ezekről külön bejegyzést írok, hátha érdekel valakit részletesebben). Sós ételek: kétféle pókhálópizza, múmiavirsi (ez csak másnap lett kész), tökbe öntött tejfölös mártogató. Édességek: pókhálósüti, szellemsüti, pilótakeksz-denevér, golyódenevér (az egyik vendég leányka találmánya), szellembanán, sült tök. Inni bodzaszörpöt ittunk, szomszédasszony-félét. Dekorációt is készítettünk, wc-papír gurigából denevért formált ki Gábor, sőt, még forgó alátétet is barkácsolt neki, de sajnos eltört. Rózsa pókhálókat erősített az ablakokra, pókkal és denevérrel.
Az idő nagyrészét a töklámpások készítése töltötte ki, egész sok lámpás készült az idén, minden jelenlévőnek egy-egy. A kicsi lányok inkább elvonultak játszani, ezért Gábor csinálta meg az övéket, de végül Ibolya a sajátjába belevéste, hogy KELTETŐ. Rózsáé igaz sütőtök volt, elég nehezen vájható, két mécses kellett bele, egy a tetejébe, egy az aljába. Gábor egész máglyát rakott a tökbe, és az tűzokádó sárkánnyá vált.
A buli végén nagy táncolás volt, majd egy záró limbóval fejeződött be a buli, és életemben először nem én nyertem. Hát, belejöttek a gyerekek, szó ami szó.

Tika-száj

Lufifújás előtt:
- Nehéz lesz felfújni. Megpróbálom. Sikerült! Hát, ilyen az élet...

-----------------------

Megkérdeztem, mit lehetne változtatni, hogy ő még jobban érezze magát itthon. Kisebb gondolkodás után érkezett a válasz:
- Jó lenne, ha lenne még egy Matyi!

------------------------

Mamaóra

Nehezen viselem, hogy ilyen sokáig tart az iskola. Mire végre hazaérnek a gyerkek, négy, öt óra is van, és akkor még nem sportoltak, nem gyakoroltak a hangszeren, és gyakran leckéjük is van. A vacsorát legkésőbb hatkor el kell kezdeni, különben nem fér bele az esti menet (fürdés, mese, ima, sugdolózás) a rendelkezésre álló időbe. Így kb. napi egy órát lehet együtt kötetlenül, szabadon a család. Ennyi idő van arra, hogy mindenki kimozogja magát, felszabadultan játsszon, hogy egymásra hangolódjunk, megtudjuk, mi volt a másikkal stb. Ez szinte lehetetlen. A helyzetet kicsit enyhíti a Mamaóra.
Ezt az idén vezettem be, mert egyszerűen nem tudok másképp biztosan időt szánni egyenként a gyerekekre. Heti rendszerességgel, megbeszélt időben egy bő órát együtt vagyunk, és csak ketten csinálunk valamit. Nem veszek fel telefont, nem kezdek házimunkába, csak rá figyelek. Nekem elég lenne, ha csak sétálnánk vagy beszélgetnénk, de a gyerekeknek nagyon jó ötleteik akadnak.
Gáborral varrtunk filc Angry Bird-öket, társasjátékoztunk (Rumini társas), most pedig, mivel betegség miatt itthon töltötte a napot, nagy fába vágtuk a fejszénket: sárkányt készítettünk. Nemrég a keresztapjával megnézte az Így neveld a sárkányodat 2-t, így nagyon örült, amikor pont Fogatlan szabásmintát találtunk. Délelőtt 10-től este 6-ig tartott, mire elkészült. Gábor vágta ki a szabásminta alapján az alkatrészeket, ő varrta össze az egyenesebb vonalakat és készítette el a szemeket, majd végül kitömte, és most vele alszik éppen.
Rózsával társasjátékoztunk, és filmet néztünk. Sajnos vele csak egy esti találkát sikerült összehözni, és már eléggé el van fáradva addigra. De legközelebbre valami jobb programot keresünk...
Ibolyával sütöttünk süteményt és teáztunk, majd társasjátékoztunk, múlt héten forró csokit ittunk és varrt egy kötényt a ruhájához. Csinos lett.
Tikának még nincs külön Mamaórája, hiszen az oviból el tudom hozni ebéd után, és így együtt tudok vele lenni, de igyekszem figyelni rá, hogy legyenek olyan közös pillanatok, amikor valóban vele játszom. Szeret autózni, akadálypályákat épít, és a herceg-autó kiszabadítja a királylány-autót. A minap a torreádor dalára táncolt, én voltam a bika. Rengeteg gesztenyét gyűjtöttünk. Az elején azt gondoltam, hogy majd készítünk belőlük valamit, de az idén Tikát inkább a gyűjtés öröme motiválja.
Matyinak :-) remélem, akad elég mamás órája, mindenesetre gyönyörűen vigyorog bele a világba.

Első hetek

Az első újszülött mosolyok egyike

Matyival a testvérei először a kórházban találkoztak. Ez nem a legjobb környezet az ismerkedés számára - kő van, nem lehet annyira kivenni a babát a kocsiból, ismeretlen, furcsa a hely a gyerekeknek, és még a Mamát is mindig ott kell hagyni, nincs elég idő beszélgetni, egymásra hangolódni. Főleg Tikán látszott, hogy megviseli a környezet, nagyon bújt az ölembe, de a többiek is hamar besokalltak. Amikor végre hazamentünk, rögtön összeállt a kép: most már heten vagyunk egy egység.





A tesók folyamatosan ölben akarták tartani, alig lehetett kivenni a kezükből, hogy alhasson egy kicsit békében. Mert hiába 5. gyerek, nagyon könnyen felriad a legkisebb zajra is. Ibolya azért megoldotta a dolgot, többször is elaltatta Matyit az ölében, és olvasgatott, pihent mellette.

Komatál

Én pihentem, furcsa volt, hogy így Emil segítségével milyen jókat lehet aludni. A család többi része gyakran lement a Dunapartra, kavicsoztak, saraztak, időnként bicikliztek is. Óriási segítséget jelentett, hogy mind a plébániai közösség, mind pedig az iskolai közösség komatálat hozott nekünk. Mindenféle finomságot ettünk, és a mélyhűtő most is tele van a különböző levesekkel. Nagyon köszönjük. Olyan jó volt várni, hogy ki fog érkezni és mit fog hozni (nem néztem meg előre a listát, jobban szeretem a meglepetéseket). Amikor rápillantottam az asztalon sorakozó virágokra, mindig nagyon megörültem.

Fiúk egymás között

Közben azért időnként rám tört az aggodalom Matyiért, és a hogyan tovább-ért. Túl vagyunk az első izotópos vizsgálaton, és az derült ki, hogy egyelőre jól működik az az egy vese, és nem kell azonnal beavatkozni. Most havonta fogják nézni, és ha minden marad a mostani állapotban, akkor öthónapos korában kell majd újabb izotópos vizsgálat, hogy kinőtte-e vagy műteni kell.
Augusztus végén elmentünk a Balatonra, ahol sajnos Ibolya megbetegedett, és azóta csak egy teljesen betegségmentes héttel büszkélkedhetünk. A gyerekek remek bunkert építettek a stégen a kertben. Volt lift, polcrendszer, különböző játékok, hinta.
Szerencsére Ibolya szépen meggyógyult évkezdésre, és büszke elsősként megkezdte tanulmányait. Lelkesen tanul, főleg a furulyát és a néptáncot gyakorolja nagyon szívesen.

Zsiga takarója

Nagyon szeretek alkotni, de elég ritkán hagyok rá időt magamnak. A babázós időszak azért is nagyon jó nekem, mert lelkifurdalás nélkül varrogathatok, próbálkozhatok mindenféle szépséggel, amikor éppen nem Matyit ölelgetem.
Zsigának, Réka húgom kisfiának nemrég volt a keresztelője, melyre mindkét oldali betegség miatt nem tudtunk elmenni. Már korábban elterveztem, hogy milyen szép foglalkoztató takarót fogok neki készíteni.
Nyáron a Csirke táborban láttam egy patchwork takarót, ami már több babát kiszolgált, és nagyon hangulatos volt, Csenge nagyon szerette. Beindult a fantáziám, hogy mi mindent lehetne még tenni a takaróra, felfedeznivaló zugokat, kis figurákat, játékokat. Megpróbálkoztam vele. Elég nagy munkának bizonyult (hú, rengeteget dolgoztunk vele), szerintem nagyon jó lett, nekem igazán tetszik.

A takarón egy bokor, egy fa és egy tavacska látható, mindenféle lakóval.

 A fa ágai között tépőzárakra erősített madarak, levelek, virágok és egy Rózsa által készített csilingelős pillangó van. Amikor Rózsa beteg volt, egyik nap volt kedve velem varrogatni. Közben Sebő-playlistet hallgattunk, énekeltünk, beszélgettünk.
Az égen két felhő és egy napocska van. A felhők zörögnek, Roni húgom tanácsa szerint hivatalos levélből származó bevonó fólia van bennük, pont úgy zörög, mint a bolti :-) .


A gyökerek között kisróka alszik.

Az avarban sündisznó szuszog.

A tóban egy hattyú viszi a fiókáit, a hódvárban pedig egy Rózsa készítette hód lapul. Egy vidám halacska fonálon fickándozik.

Egy kisebb zöld bokorból pedig egy borz kukucskál

Igyekeztem, hogy többfajta érzékszervre hasson: van zörgés, csilingelés, különböző tapintású anyagok; hogy többféle mozgást lehessen gyakorolni: a zugok nyílnak tépőzárral, cipzárral, csattal, patenttal, lehajtósan, gombbal, gumival; és különböző évszakokhoz kapcsolódó dolgok vannak rajta a mesélések érdekében.
A befejező öltésekhez közeledve rá kellett jönnöm, hogy a szélét takaró szalag túl keskeny ahhoz, hogy összefogja a három réteg filcet, gyakorlatlan is vagyok, így elég girbegurba lett. Meg a varrógép is előadta magát, begyűrte a cérnát, eltörte a tűt - de végül csak elkészült.

Sok örömet kívánok, jó játékot vele. Roni, Juci, köszönöm a segítséget, drukkolást!

(A Rékával közös képet Ibolya készítette.)

Nem sokáig marad feltöltve! - kiruccanás Tikával

Majd egyszer remélem, írok majd arról is, hogy milyen jók voltak az első babás hetek (mert nagyon jók voltak), milyen volt az első közös inyaralásunk ( :-) :-) ), milyen volt az évkezdés (hááát...), és miféle macskamizériák voltak itt (na!), sőt szívesen elmélkednék az alakomról is (vagy mégsem?). De ha mégsem, legalább itt van ez a kis emlékeztető.

Tegnap gyönyörű idő volt végre, és már régóta ígérgettem Tikának, hogy ha szép idő lesz, akkor elmegyünk a Vasúttörténeti Parkba. Amikor ma is kék volt reggel az ég, némi kis vívódás után felajánlottam, hogy menjünk el oda. De a legényke óvodába akart menni... Jó, hogy így szeret oviba járni, és átgondolva az időkorlátokat, úgy döntöttem, hogy elhozom ebéd előtt, és akkor még belefér a délutánba.
Fel is kerekedtünk, beugrottunk egy boltba némi kakaós csigáért és egy dobozos ivóléért, hogy legyen valami a pocakjában, és mentünk tovább. Sajnos az ivólé megtette a hatását, és mire odaértünk a Park bejáratához, tragédia történt - szegény nem bírta ki a WC-ig. Óriási szerencsénkre volt nálam pótruha, mert a kiruccanást követő fociedzésre gondolva magammal vittem két rövidnadrágot is, hogy tudjon választani. Így most a szűkebb lett a gatya, a bővebb meg a nadrág.

Bemenvén vettünk belépőjegyet, meg egy másikat a kerti vasútra. Én is szívesen utaztam volna rajta, de mivel Matyinak is kellett volna rá jegy, úgy döntöttem, hogy azért ennyit nem ér meg számomra. Az volt kiírva, hogy kedden és csütörtökön nincsen modellvasút-vezetés, ezért arra nem vettünk jegyet - kicsit sajnáltam.
Matyi szopizott egy jót, Tika pedig a kertivonatozással kezdett. Utána bekapott egy kakaós csigát, mert út közben az ivólétől semmi nem fért már a hasába. Következtek a mozdonyok. Mókás, hogy amikor hét éve, legutóbb arra jártunk, nem volt szabad felmászni a mozdonyokra, most viszont mindegyikhez oda volt állítva egy-egy lépcső, hogy kényelmesen fel lehessen mászni a vezetőfülkékbe. Fel is másztunk, nézelődtünk, próbáltuk kitalálni, hogy mi mire való.
Ezt követően felszálltunk a fordítókorongra, ahol egy lepke is várakozott arra, hogy fordulni kezdjen a gép. A kezelő bácsi megmutatta nekünk a kormányzati vonatot is, amely az 50-60-70-es évekbe n utaztak a főnökök. Volt tárgyalóterem, zuhanyzó, konyha, bársonyágyak, hatalmas íróasztal a fontos döntésekhez - örültem, hogy láttuk, Megnéztük a vasútmodelles kocsit is, ééés: Tika mégis vezethette a modellvasutat, mégis vehettünk rá jegyet. Nagyon örült, próbáltuk összehangolni, hogy egyszerre bújjon ki az alagutakból a két szerelvény.
Aztán még egyszer felszállt a kerti vasútra, és a kedves mozdonyvezető érdeklődött, hogy én miért nem megyek a gyerekkel. Mondtam, hogy sok lenne a két jegy ára, és teljesen feleslegesnek érzem az édeseden alvó újszülöttnek a jegyet. A bácsi mondta, hogy nyugodtan szálljak fel, csak vigyázzak, hogy a babát vegyem középre, nehogy valami belógó bokor hozzáérjen... így én is mentem egy kört. Nagyon tetszett! Egész gyorsan megy a kisvonat, van alagút, meg egy gyönyörű tavacska tündérrózsákkal, efölött egy hídon zakatol át a szerelvény.
Végül még megnéztük a sínautót, fordítókorongoztunk egy utolsót, és hazaindultunk. Tika nagyon lelkes, és itthon rögtön vonatozni kezdett Gáborral.
Szép nap volt, Matyi végigaludta az egészet, szerintem jót tett neki a friss levegő.

Ó, és a cím magyarázata:
Éppen kezdtem Matyit szoptatni, amikor Tika megkérdezte:
- Mama, megint szopni fog Matyi?
- Igen.
- Hát, nem sokáig marad feltöltve!

Jól nézünk ki!

Törtem a fejem, hogy mi legyen a címe ennek a bejegyzésnek, mert nagyon ajánlkozott a "Megérte! Megértem..." cím is. Mind a kettő nagyon illik arra, ahogy most éppen érzem magam.

Jól érzem magam az életemben, jó a családban, jó a mindennapokban, a sok apróságban, a hétköznapi tevékenységekben. Jó benne lenni a pillanatban. Megérezni és átélni most például, hogy a betűk kicsit visszaütnek, ahogy gépelek, és az ujjaim gyorsan mozognak a billentyűzeten. Jó hallgatni közben a Kyre eleison-os playlistemet, amit annyira kétségbeesetten hallgattam legutóbb, több, mint fél éve.

Minden megérte.

Furcsa ez az érzés. Sokkal jobban elfogadom magamat, mint korábban. Otthon érzem magam az életemben. Hagyom, hogy alakuljon. Nem örülök neki, amikor újra és újra rálátok a gyengeségeimre, de nem vág földhöz. Örülök neki, és el merem ismerni magamnak, ha valami jól sikerül. Merek örülni.

A legcsodálatosabbak az érintések. A hozzám bújó gyerekek. A Baba, ahogy belesimul a karomba. Emil ölelése. A takaró hűvössége egy-egy éjszakai szoptatás után.

Amen.