2015. május 18., hétfő

OK, kivagyok. Hogyan tovább?

Most, hogy végre rászántam magam az előző blogbejegyzés megírására, szembenéztem azzal is, hogy nehezen találom az örömet az életemben, pedig nagyon is jelen van.
Igazán kár, hogy pontosan három hete ugyanebben a cipőben jártam. Akkor nem tudtam lépni, vártam, hogy elmúljon. Most más megoldást választok.

Sokszor fordul elő, hogy olyan egyszerű lenne máshogy csinálni, pihentebben, vidámabban, de nem látok rá, hogy m a gond, nem tudok rápillantani a vakfoltomra. Úgyhogy megkértem Valakit (kivételesen nem Jézusra gondolok, hanem férjecskémre), aki közel áll hozzám annyira, hogy rámlásson, hogy segítsen kitalálni, hol szaladt el a ló.
De nagyon kedvesen a másik fontos Valaki az életemben is azonnal odatette magát, mert nem készül el időre az autónk, így nem tudtam elmenni a gyerekekért az iskolába-óvodába, hanem helyette itthon aludtam egy nagyot Matyival együtt. Nagyon jólesett!

Már ettől jobban éreztem magam, de következzen még egy kis töltődés:
Takarítottam az irgalmatlan állapotban lévő gyerekszobában - Hasznosnak éreztem magam.
Olvastam Tikának mesét a kertben - Friss levegő és személyes törődés a gyerekkel.

Jó, a fektetés sajnos kicsit rosszkedvűre sikerült. Utána nehezen engedtem el Emilt focizni, ilyenkor szeretnék az ő energiáiból meríteni, de az a helyzet, hogy neki is szüksége van a töltődésre.

Végül Ibolya is elaludt nagy nehezen, én pedig tornáztam egy kicsit!!! Először Matyi születése óta. Rózsa ugyan már próbált edzeni velem, de túl erős gyakorlatokat próbált megtanítani, nem nagyon ment... Nagyon hatékony és szuper a rocky edzése...

Végül a youtube-on kerestem egy félórás aerobicot, meg némi hasizomgyakorlatot. Nagyon jó volt :-). De hogy egyesek képesek végigszövegelni azt, ami közben én meg sem bírok szólalni...
Szóval jólesett. Még nem állt helyre a világbéke, de talán alakul.

Tavaszi bezsongás

Itt a tavasz, itt az év vége lassacskán.
Így aztán itt a sok-sok bemutató, előadás, jobbnál jobb tavaszi programok.
Rózsaszál akrobatikus rock and roll formációját itt lehet megnézni. Gábor tekerőzik, Ibolyka néptáncol, sajnos őt mi sem láttk, mert változott közben a program, és egy órával előbb lépett fel, mint hittük.
Szóval alig várom az iskolaév végét.
Elfáradtam. Kimerültem.
Ijesztő, hogy még legalább három hétig nincs megállás, minden hétvégén minden nap legalább egy, de inkább 2-3 program. Ilyenkor a hétköznapok is olyan nyűgösek. Most is már fél 12, az ebédkészítéssel már el is vagyok késve. Ennek az lesz a vége, hogy én nem fogok tudni megebédelni az óvoda előtt. Utána meg futószalagon zajlanak az események fektetésig.
Megyek is főzni...

De azért még gyorsan elmesélem, hogy Tika egy balul sikerült Tarzan-lendülés eredményeképpen eltörte a csuklóját. Szépen viseli, aranyos bogárka a gipszével együtt. Alig tudom megakadályozni, hogy máris újabb lendülésekkel próbálkozzon. Ez most a nagy eseményünk.

Meg Rózsáék osztálya bent aludt a suliban, Ibolya lesz a pünkösdi királynő az iskolai előadáson, Gábor rengeteget fejlődött fociból, olyan jó látni. Rózsának saját szobácskája van, elképesztő, milyen nagylány már. És az oviban volt pillangóünnep, és Matyi is jól van, ma kimondta az első, következetesen használt szavát: Elefánt (elo).

Na jó, most már tényleg megyek főzni. Matyikám, köpd ki, kérlek a telefonom!

2015. április 7., kedd

Eltelt egy hónap

Csak úgy repülnek a napok mostanában. Próbálok lépést tartani velük, mert nagyon szép napok ezek, kár engedni őket eltűnni. Itt egy kis élménybeszámoló az elmúlt időszakról.




Március 15. környékén a kislányok megtanultak egy előadást, amit lelkesen előadtak többször is. Igaz, én most mindenen meghatódok, annyira csodának érzek minden velük töltött pillanatot, de szerintem nagyon szép kis műsor kerekedett ki belőle. Öröm volt hallgatni azt is, hogy Gábor milyen ügyesen tekerőzik már. A baloldali képen Papáccsal vív éppen élet-halál harcot.




Napfogyatkozás is volt, és nagy örömömre megengedte az igazgatóság, hogy az iskolában meséljek a napfogyatkozással, égitestekkel kapcsolatos hiedelmekről, így a gyerekekkel együtt élhettem át ezt az élményt. Emil szerzett biztonságos üveglapokat a nézelődéshez, így mindenki lelkesen kukucskált Bori nénivel, Fecó bácsi pedig a csillagászati részéről mesélt.
Az iskolai örömökhöz tartozik az is, hogy Rózsáék kis együttese, melyet néhány osztálytársával alapítottak, kiemelt arany fokozatot ért el egy népművészeti versenyen. Az előadás itt megtekinthető.



 Matyika megtanult állni, szépen ül és mászik is. Egyre több játékot kezdeményez, pl. hajtépős, toronyfelborítós. Eszeget is nagy lelkesen, de még az anyatej a fő tápláléka. Nemrég voltunk a vesekontrollon, és nagy örömmel jöttünk haza: a múltkori alkalom óta jelentősen jobb lett a veséje. Még mindig nem tökéletes, de lehet, hogy a nyáron leállítják az antibiotikumot is, amit születése óta kap.







Ez a kép a tavaszi szünetben készült, amikor otthonunk környékét "elöntötte a vörösiszap". Ezen a tutajon menekült a csapat egy másik galaxisba. Szerencsére egy forró teára azért hazajöttek.

2015. március 1., vasárnap

Ötletkavalkád

Annyira szeretem a gyerekeinkben, hogy szuperjó ötleteik vannak, amelyek ráadásul nem is maradnak egyszerűen ötletek, mert hacsak tehetik, megvalósítják őket. Sok vidám ünnep, jó játék kerekedik így ki, és semmi más teendő nincsen, mint gyönyörködni bennük, kereteket adni az ötleteknek ha szükséges, és ha nekem is van pont lelkesedésem, be is kapcsolódhatom.

Tika például egy esős nap kitalálta, hogy ki akar menni a teraszra. Adtam alá két újságpapírt, hogy ne maszatolja össze a követ. No, lett erre mocsárjárás. A sáros kertbe lépésről lépésre elhelyezte a papírokat, ugrált lapról lapra. Aztán a tesói is csatlakoztak. Rózsa térképet rajzolt, apró meglepetéseket rejtett el, végül még egy szörnyeteg is került a játékba Emil személyében, aki a sötét sarkon várta az elemlámpa fényénél közeledő társaságot.


Aztán amikor esett a hó, természetesen mindenféle havas játék előkerült. Megint Tika volt az, aki ki akarta próbálni, milyen érzés, ha az egész testén érzi a hó hidegét. Engedtünk jó meleg vizet a fürdőkádba, aztán a finn szauna jegyében megkezdődött a hóban hempergés, majd a kádban való átmelegedés. Éjszaka folytatódott a hóesés, és jól kihasználtuk azt az egyszem havas napot, itthon maradtak a gyerekek egy nagy havazásra. Sajnos zuhogott az eső, így a Gábor által készített hóemberek esernyőt kaptak. Szánkózásra is sor került: le a kalappal kedves Anyósom előtt, aki a hideg esőre való tekintet nélkül elkísérte a lelkes csapatot a Várdombra csúszkálni.




Szív alakú frizura
Rózsa leginkább a hétköznapok ünneppé varázsolásában mester. Nemrég, Bálint napon szívecskés ruhát vett magára, szíves hajviseletet talált ki.
Vacsorára sütöttem szív alakú brióst. A receptet innen vettem (hú, jobbnál jobb gyors sütemények vannak ám, nézzetek körül!), a csavarást talán én találtam ki, de lehet, hogy láttam valahol régebben.
A kislányok még mindenféle üzenetes, kedves szívvel is készültek, és ott szépeskedtek az Emiltől csak úgy kapott virágok - olyan szép volt az asztal! 

Ez aztán a hét!

Sőt, inkább két hét... Annyira gyorsan telnek mostanában a hetek. Matyi nemrég ünnepelte féléves születésnapját. Az erre az alkalomra rituálisan járó első falatokat ő már hamarabb kikönyörögte, vígan eszegeti a gyümölcsöt, és mint afféle nagyfiú, a szopit sem bölcsőtartásban kéri már, hanem egyre többször inkább üldögélve. Mert bizony tud ő már üldögélni, sőt négykézlábra is ereszkedik egy-egy érdekesebb tárgy után, nem is beszélve arról, hogy kapaszkodva állni is nagyon szeret



. Tud tapsolni a talpával, és gyakran már a kezével is sikerül. Vidáman bólogat, nagyon szereti a zenét, de a legnagyobbakat mégis akkor kacag, ha dobálják, hintáztatják. Boldog akkor is, amikor reggel először találkozik a testvéreivel.


Közben van ám itthon betegség is minden mennyiségben. Még mi, szülők is jól megbetegedtünk, felváltva, lázasan próbáltunk helyt állni a beteg gyerekek között. Óriási szerencsém, hogy Emil is beteg lett - így sokkal könnyebb volt minden. Sajnos Emil eléggé köhög, így viszont Matyi nem tud aludni, ezért most külön emeleten alszunk.
Közben a nyulunk is beteg lett, folyamatos kezelést igényel már 3. hete. Közben egészen megszelídült, leggyakrabban a kanapén tanyázik.

Rózsaszál pedig 12 éves lett a héten. Nagyon vígan telt a születésnapja, meglepetésből átjött egy barátnője tortával, örült az ajándékoknak is. Készített magának az öccsei segítségével egy szülinapos pólót, abban vidámkodott egész nap.

Ma pedig egy nagyon fárasztó éjszaka után Emil azzal keltett, hogy Zsolt atya nálunk fog ebédelni. Sajnos jól elfelejtettem a vendégséget, pedig nagyon vártam a kedves vendéget, de a betegségesdi+szülinap-szervezés mindent kisöpört a fejemből. Elsőre eléggé kétségbeestem, mert tényleg nagyon fáradt voltam (Matyi egy ideje úgy érzi, hogy aludni leginkább a kezemben ringatva lehet), és óriási rumli jelezte, hogy mindenki itthon volt a héten. A gyerekek kivonultak a kertbe ősembereset játszani, mi pedig Emillel elvarázsoltuk a nappalit, és az ebéd is időben készen lett. Nekem nagyon jó volt. Zsolt atya nagyon kedves volt, eddig is nagyon szerettük, de így még személyesebb lett a kapcsolat. Jó volt beszélgetni vele, jó volt látni, hogy a gyerekek is szeretik. És ráadásul még közös, családi képet is készített rólunk.
Végül a nap Rózsa mamaórájávan fejeződött be, forró csokiztunk egy vendéglőben. Sokat nevettünk, különösen azután, hogy Matyi is felébredt, és minden felcsendülő zenére táncolni szeretett volna. Igaz, egy vidám charleston után Rózsa le akart tagadni, de aztán csak meggondolta magát.

2015. január 25., vasárnap

Vidor-nap avagy hippilány az ábécében

Van egy nagyon jó könyv, James Martin írta, az a címe, hogy Mennyei derű. Ezt időnként el szoktam olvasni, hogy emlékeztessem magamat arra, hogy fontos, hogy sokat nevessek, bohóckodjak a gyerekekkel, és ne vegyem túl komolyan magamat meg az életemet, amire elég hajlamos vagyok egyébként.
Ebben olvastam, hogy Szent Ignác arra buzdítja jezsuitáit, hogy ha valamilyen okból nevetségessé válnak, akkor próbálják meg azonnal az alázatosságot tanító gyakorlatnak felfogni a helyzetet. Szent Ignác hozzáteszi, hogy nem cél, hogy keressék ezeket a helyzeteket... Ezzel szemben Szent Ferenc azt javasolja követőinek, hogy akár szándékosan is hozzák magukat nevetséges szituációkba, gyakorlási céllal.
Mivel  többször is eszembe jutott mostanában az alázat gyakorlása, meg egyáltalán, hogy mit jelent az alázat az én életemben, gondoltam, ki lehetne próbálni valamikor. Meg elgondolkoztam, hogy igazán vicces egyházi ünnepünk nincs is... Így jutott eszembe Szent Vidor (Szent Hilárius) napja, akiről a néprajz szakon, kisepika órán sokat hallottam, mert nagy anekdotamesélő volt, és az anekadotagyűjteményeket kezdetben róla nevezték el. Így készen állt a terv: Vidor napján vidorkodni fogunk, valami vicceset csinálunk, és jókat nevetünk.
A gyerekeknek persze tetszett az ötlet, ezért Vidor napján eleve viccesen öltöztünk fel: a fiúk piros, mosolygós pólóban voltak, mi, lányok pedig extra kiegészítőket vettünk fel, homlokdíszt, fejpántot, nagy fülbevalót, nekem két copfom volt, Rózsa füleket csinált magának a copfjaiból. Jól néztünk ki...
Érdekes élmény volt megtapasztalni, hogy az emberek elég furán néznek rám, és persze nem magyaráztuk el mindenkinek, hogy nem csak meghibbantunk. A legelgondolkoztatóbb pillanatok azok voltak, amikor egy kedves anyukatársam éppen arról beszélt, hogy szereti a blogom szemléletét - azaz kb. az életszemléletemet. Ez általában is nagyon megérint, de így kb. hippilánynak öltözve pláne érdekes volt. Kettős. Fura. Izgalmas :-). Az is átgondolandó volt, amikor a boltban vásároltam (a fejpántot a homlokomon csillogó szívecskével levettem, de a hajamba tettem egy virágot), és ott persze senki nem tudta, hogy csak játszunk. Ízlelgettem az érzést, amit okoz bennem, ahogy rám néztek az emberek, a pici mosolyokat... Hasznos volt, jó volt. Azért nem felejtem el, hogy most szándékosan csináltam magamból bohócot, és más, ha ez véletlenül történik. De edzésnek kiváló volt.
Este aztán sündisznónak elkészített szalmakrumplit ettünk, a krumplihalmot beborítottam reszelt sajttal, az orra olívabogyó. Ez volt az alapötlet. Táncoltunk is kicsit, volt limbózás is, közkívánatra. Döbbenetes, hogy Emil milyen mélyre le tud menni.
Mindenki élvezte a napot, vidámak voltunk. Sajnos amit olvasni lehet Szent Vidorról az éppen nem szívvidító, ezért megbeszéltük, hogy nem az a cél, hogy őt ünnepeljük, hanem az, hogy egy napon az évben különösen is szem előtt tartsuk, hogy Isten és az egyház vidám, és minket is erre hív. Lehet, hogy jövőre durvábbat is bevállalok... Már van néhány ötletünk! (Csak el ne felejtsem jövő ilyenkorig. Emlékeztetőül: lapocskák.)

2015. január 11., vasárnap

Karácsony tizenkét napja

Lezárult a karácsonyi idő, leszedtük a karácsonyfát is. Idén nagyon szép karácsonyunk volt. Békésen, csendesen teltek a napok. A gyerekek körbelátogatták a szomszédokat 24.-én a szomszéd gyerekekkel együtt, és betlehemeztek mindenkinek. Így mire arra került a sor, már nem volt kedvük pásztorjátékra menni, de kicsit hosszabban énekeltünk, imádkoztunk az ajándékozás előtt.
Valahogy most nem görcsöltem rá a rendre, az ételekre, a sokféle süteményre (így nem is volt olyan sokféle, viszont nyugalmas volt). Emil csodaszép fenyőfát választott, arany és piros színekben pompázott a fa.
Családunk szarvasként - Gábor műve
Különösen csodálatosak azok a karácsonyok, amikor kisbabánk van, amikor egy csecsemő fekszik a fa alatt. Így ez a mostani is. Mindenki örült az ajándékának, és bár én kicsit aggódtam, hogy túl kevés lesz, de nem hangzott el semmi megjegyzés.
Az éjféli misére is elmentem a gyerekekkel, meglepetésemre mind a négyen el szerettek volna jönni. Persze Matyikát is vittem, és a misén fel is ébredt, így vele együtt olvastam fel az olvasmányt - nagyon szép volt, ezt is ajándéknak éltem meg. Csodaszépen ragyogtak a csillagok, megfigyeltük a téli csillagképeket, az Oriont, a téli háromszög fényes csillagait. Másnap reggelre karácsonyi kalácsot sütöttem - tényleg egyszerű, látványos, ajánlom! Én nem kétszínű tésztából, hanem mogyorókrémes töltelékkel készítettem.
Aztán kezdődtek a vendégeskedések, találkozások, az idén mindegyiknek nagyon tudtam örülni. Maradt idő a családi együttlétre is, Emil felöntötte az udvar egy részét, még korcsolyázni is lehetett egy kicsit.
Szilveszterkor kedves barátainkkal együtt buliztunk, játszottunk, beszélgettünk. Sajnos nekem eléggé fájdalmas, háromnapos migrénem volt. Nagy nehezen szembenéztem vele, hogy bőven van félelem bennem az új évvel kapcsolatban, hogy rengeteg teendő vár rám, hogy aggódom. Jó ezekre rálátni. Jó, mert akkor legalább lehet kezdeni vele valamit, terveket szőni, rendet kialakítani, és nem csak a lüktető fejfájás marad.
Vidákovich Márton képe
1.-én még otthon is buliztunk egy kicsit, mert néhány hagyományos elem nagyon fontos volt a gyerekeknek: a tánc és a virslitársas. A gyerekek nagyon rákaptak az akrobatikus tornára, attól is mutatok néhány képet.
Szóval, nagyon jól telt a szünet, és jól is kezdődött az év. Mindenkinek áldott, meghitt pillanatokban gazdag új esztendőt kívánok!



Vidákovich Márton képe