Rendhagyó karácsony

Idén nem tudtunk elmenni senkihez karácsonyozni, mert még éppen kifelé lábaltunk a koronavírusból. Emil ötlete volt, hogy karácsonyi ajándék gyanánt készítsünk egy betlehemest, hogy mégis találkozzunk egy kicsit. Szeretettel osztjuk meg:

Asszonyok körtánca

 Az új tudáson kívül lenyűgöz engem ebben a kihívásban az a hatalmas, nemzetek közötti női kör, ami létrejött a Facebook csoportban. Számtalan népből érkeztek a legkülönfélébb nők, akiket az köt össze, hogy fontosnak érzik a gyermekágyas időszak felemelését és méltóságának visszaadását.

Sokan megosztják a tapasztalataikat, történetüket, néhány fényképet, és egészen csodálatos látni, hogy a világ minden sarkán ugyanolyan gyönyörűen szép és ragyogó, szerető, vidám és szomorú, önbizalommal teli és önmagukat nehezen értékelő, a nők érdekében cselekedni vágyó asszonyok élnek, akik bizalommal fordulnak egymás felé. Igazi nővérség alakul ki erre a néhány napra. 

Nagyon jó élmény volt a nyitóbuli, amikor marokkói táncot tanítottak nekünk, és igazi online közös táncolás, együtt nevetés kezdődött, örömteli együtt mozgással.

Rengeteget tanulhatunk egymástól, egymás megosztásaiból.

Engem például nagyon megérintett, hogy az egyik hölgy gyermekágyi depresszióját (többek között) azzal kezelték, hogy a Koránból olyan verseket kellett nap mint nap olvasnia, amelyek arról szólnak, hogy Isten milyen nagyra becsüli a nőket, és milyen értékesnek tartja őt is, személy szerint. 

Köszönöm ezt a női közösséget, és köszönöm a szervezést is, Layla B.

Gyermekágy - a királynő hat hete

 

Ken Tackett - Women Health Today

Elkezdtem egy négynapos kihívást a Facebookon, amit Layla B. gyermekágyas tanácsadó és kísérő hirdetett meg. Layla a marokkói gyermekágyas hagyományok és rítusok gyűjtője és továbbéltetője, az a célja, hogy a gyermekágyas időszak és különösen a gyermekágyas újonnan szült édesanya világszerte visszanyerje az őt megillető kitüntetett helyet. A kihívás folyamán volt egy bevezető buli, minden nap kaptunk egy kis videót, amelyben tanított minket, majd egy kis reflexiót írtunk házi feladat gyanánt, és volt egy egyórás hangos bejelentkezése, amikor kérdésekre válaszolt - előre feltett és aktuális kérdésekre egyaránt. A másik csodája a kihívásnak a kialakult csoport, amelyben kb. hatezer nő van benne, akik mind szeretnének többet tudni a gyermekágyas anya gondozásáról.

Világszerte ismert volt egészen a legutóbbi időkig, hogy a frissen szült anyának pihennie kell, hogy testileg és lelkileg megerősödjön. A szülés igen kimerítő testileg, és a terhesség is nagyon megváltoztatja a testet, ami idővel visszalakul, de azt az időt rá kell szánni, ki kell várni. A lélek is átformálódik: apránként felfogja az ember, hogy megérkezett egy új, rábízott élet, hogy anya lett, újra anya lett. Fel kell dolgozni a fájdalmakat is, a vajúdás és a szülés emlékét, majd az utófájásokat, a szoptatás első napjait. A kutatások szerint a kisgyermekes anyának az agya is megváltozik, a gondoskodó területek kerülnek előtérbe, míg a logikus gondolkodás, verbalitás háttérbe szorul. Nagyon fontos, hogy ezekkel tisztában legyünk, számítsunk rá, mert ha az anya túl gyorsan akar továbblépni, annak testileg és lelkileg fájdalmas következményei lehetnek.

Marokkóban az első hat héten végig ellátják az anyukát, akinek egyetlen dolga, hogy a babájával és önmagával foglalkozzon, és beleengedje magát a gondoskodásba, a szertartásokba. Nem kell főznie, az idősebb gyermekek gondját nem ő viseli, a háztartás sem az ő vállán nyugszik. A család idősebb nőtagjai, édesany
a, anyósa vagy nagynénjei gondoskodnak mindezekről. Tápláló ételeket készítenek számára, leveseket, kásákat, amelyek jó melegek, meleg fűszereket tartalmaznak és tápanyagban gazdagok. Kap gyógynövényes teákat mézzel, ami csökkenti a fájdalmat és segíti a tejelválasztást. A marokkói hagyomány szerint az újonnan szült asszony (nefsa) szentnek, áldottnak számít, aki családja számára is áldást hoz. Új ruhát ölt magára, és maga is áldást kap, tárgyait is áldottnak tekintik. Az egész közeget Isten jelenléte és különleges ajándéka hatja át, és aki beléphet ebbe a közegbe, maga is áldásban részesül. 

Az új anya számára szertartásokat is tartanak, hogy segítsék az átlépést az új életszakaszba és a regenerációt. Marokkóban még él a csontok bezárásának szertartása, amelynek során a nemrég szült anyát rituálisan megfürdetik, megmasszírozzák, majd kendőkkel szorosan bebugyolálják. 

Magyar hagyományban az új anyát boldogasszony ágyasnak, fekvőasszonynak nevezik (a betegasszony szó is rá vonatkozik). A bábák és a rokonok, barátnők nálunk is ellátták a gyermekágyast és a családot meleg levesekkel, finom ételekkel. A bába meg is masszírozta, megkente az anyukát már a szülést követő héten. A látogatók mindenképpen leültek pár percre beszélgetni az új anyával, aki sokszor elfüggönyözött ágyban feküdt a kisbabával. Éjszakára sem hagyták egyedül, úgy tartották, hogy nagyon érzékeny és sérülékeny állapotban van. A hat hét elteltével külön áldást kapott a templomban, és egy égő gyertyával megkerülte az oltárt - ezzel belépett a szentélybe, ami máskor nem volt engedélyezett. (Kép: Néprajzi Lexikon)

Mindenképpen szükséges tehát, hogy kitüntetett időpontként kezeljük a gyermekágyas időszakot, és erre érdemes készülni is. Barátaink, rokonaink sokunk köré tudnak olyan közösséget teremteni, mint amilyet egy faluközösség kínált, és szívesen, szeretettel segítenek a különleges életszakaszainkban. 

Fogadd el, és kevésbé fáj.

A fenti címben szereplő mondat Gábor mai igazán arany-köpése, amit szerintem még sokat fogok forgatni magamban.

Egyébként arra mondta, hogy csodálkoztam, hogy a nemrég kapott három kis futókacsa fióka még mindig hápog az ólban, pedig már majdnem éjfél van.

Az illusztráció pedig Rózsa elképesztő felvétele a Neowise üstökösről. Hát, ez is jó este volt.

Újratúra

Újból bejártuk a hét évvel ezelőtti túránk helyszíneit. Rózsa találta ki, hogy izgalmas lenne újra felkeresni ezeket, így a Fényes Tanösvényt és Tatát későbbre halasztottuk, és Ipolytarnóc felé vettük az irányt.

Mostanában már ritka, hogy együtt megy valahova az egész csapat, ezért nagyon örültem, hogy végül mindenkinek volt kedve eljönni. A mikrobusz induláskor elég ronda hangokat hallatott, de utána teljesen rendesen ment. Út közben végig énekeltünk, a zenei aláfestést a gyerekek kedvenc számai biztosították. Pál utcai fiúk, Balatoni nyár, Kowalsky, egy kis Imagine Dragons és sok kapcsold tovább, ezt nem tudjuk együtt énekelni hangzott a kocsiban. A sok autózás ellenére a kicsik sem tiltakoztak. 

Első állomásunk a járvány után frissen megnyílt Ipolytarnóci Ősmaradványok parkja volt. Nekem a régi emlékek alapján kicsit csalódás volt, némileg amortizálódott a dolog, a játszótér legérdekesebb része le volt zárva, a lombkorona sétánynál elég sokat kellett várni, és nem volt biztosítás. Az idegenvezető főleg a nagyobb gyerekeket húzta fel, akiket felháborított néhány észrevett pontatlanság, és nem tudtak nevetni a figurázzuk-ki-a-korábbi-csoportokat jellegű poénokon. Végülis teljesen igazuk volt, de a vicces az, hogy kb ugyanez hangzott el hét éve, és akkor még persze együtt nevettek a többiekkel... Továbbra is gyönyörű a hely, érdekesek a látnivalók, és új elemként gyarapodott egy Bükkábrányban talált elszenesedett ősfa-együttessel a kiállítás, ami számomra lenyűgöző volt. Készült néhány előtte-utána kép is. A heten egy fészekben engem nagyon meghatott. Olyan jó, hogy vannak ezek a fiókák!

Somoskő és Salgó vára valahogy most talán kevésbé kötötte le a csapatot, mint a természeti szépségek, a bazaltvízesés, a kőtenger és a fő attrakció, a Boszorkánykő.

Salgó váránál én már nagyon elfáradtam, és Gábor ügyesen felmotiválta a kisebbeket a csúcsra. Mi a nagylányokkal és Tiborral lassabban baktattunk fel. Csodálatos volt az illat, a sok madár, és a csúcs felé egy hatalmas tölgyfa. Mindenki besegített, hogy a túra vége is jó hangulatban teljen, így még táncolni is volt erejük a Boszorkánykő lapos (és csúszós) tetején. Igaz, most már nem néptánc volt, hanem TikTok zenére nyomták a lányok. 

A zárófénykép elkészülésénél Almát már nem akartam levenni a hátamról, féltem, hogy elkezd bóklászni, és esetleg megcsúszik. Ő azonban nagyon felháborodott, hogy fényképezés lesz, őt meg ki akarjuk hagyni, hangosan tiltakozott, majd teljesen vidáman nézett a kamerába Ibolya ölében.

Hazafelé csodálatos felhőformákat láthattuk, és a túra során összesen három szivárványt láttunk. Átsétált előttünk egy gyönyörű fácánkakas is.

Nagyon jó volt! Hét év múlva újra?

Állatok itt is - ott is

Tavaly tavasszal egy beteg, girhes macska bukkant fel a kertünkben. Cirmos, enyhén vöröses csillanásokkal, szép bojtos fülecskével. Itt téblábolt néhány napig. Megengedtem, hogy vizet adjanak neki a gyerekek, talán egy bolyhos törülköző is került alá. Nem simogattuk, nem becézgettük, bár Matyi már ekkor elnevezte Aranynak.
Néhány napig itt lófrált tehát a cica, és egyre soványabb lett, mire végül Emil megkérte Ibolyát, hogy adjon neki valamit enni, hát kilyukad az oldala. Ibolya röpült, a cica boldogan falt, és ezzel el is dőlt a sorsa. Szép lassan meggyógyult, az elején még érzéketlen volt a hátsó két lába és a farka, de apránként egyre jobban lett. Hálás, kedves macska, akit próbálunk nem beengedni a lakásba, és aki a szomszédok szívébe is belopta magát, úgyhogy afféle közös macska státuszt élvez.
Nagyon hálás a kedvességért, ezért időről időre ajándékokkal lep meg. Nyáron hozott egy szinte sértetlen kiscsibét, akit hódolata jeléül egyenesen a lábam elé tett le. Nagyon megörültem neki. Etettem, itattam
, majd amikor kiderült, hogy kié, megpróbáltam visszavinni. Szerencsére nem kérte vissza, sőt adott mellé egy másikat is, hogy ne legyen egyedül, mert ezt a színváltozatot nem tenyészti. Így nálunk maradt a csibe, akiről apránként kiderült, hogy kakas. Ráadásul mind a kettő kakasnak bizonyult. A másik sajnos csípős is volt, sokat verekedtek, és ijesztő lelkesedéssel rohant felénk, ezért tőle megváltunk. A maradék kis kendermagos kakas hangosan köszönti a hajnalt, ide-oda rohangál a kertben, mindenhol ott van, lyukakat ás, abban fürdik, ha teheti, beszökik a nappaliba, megtiszteli a kanapé szélét, de bottal jó útra lehet igazgatni. Almababa nagy barátja, kettesben fedezik fel a kertet. Tervben van, hogy szerzek mellé egy tyúkocskát is.
A cicának köszönhetjük, hogy megismerkedhettünk a vakonddal egészen közelről. Nem tudom, hogy mérgezés miatt vagy csak úgy natúr hülyeségből, de három egymást követő nap három vakond döntött úgy, hogy a kertünkben mászik ki a földből. Az egyik igyekezett visszabújni, de a problémát elintézettnek tekintette úgy, hogy kb vállig ásta be magát nagy sebességgel, a többi testrésze pedig kint maradt. A macska persze könnyedén kihúzta a földből, és kezdődött újra a menekülés. Végül fölé tettünk egy ketrecet, amit nem tudott felborítani a macska, így egy óra pihenő után végül teljesen beásta magát, hatalmas túrást hagyva hátra.
Kb. két hete került hozzánk egy cinegefióka, akinek a szüleit macska kapta el, testvérei pedig nem bírták az éhezést. Aki megtalálta, nem tudott gondoskodni róla, így nálam kötött ki a kismadár. A Fióka- és Madármentés Facebook csoporttól kaptam tanácsokat, hogy mit csináljak vele. Gyönyörűen eszi a roppantott lisztkukacot és viaszmoly lárvát, hangosan rikácsol, csapkod ha éhes, így különösen nem is kell odafigyelni, szól ő rendesen. Mostanra már elég cinkekinézetű, próbálgatja a szárnyát is. Kezdem elhinni, hogy sikerül valóban életben tartani. Jó lesz, ha majd el tudom engedni.
Idén télen sokféle madár járt az etetőben, de pont a tengelice távol maradt. Most májusban két tengelice is boldogít, minden nap jönnek az etetőre. Nagyon örülök nekik, ahogy a szajkóknak, cinkéknek, gerléknek, verebeknek és a többieknek is.

Dögrováson

Karácsony előtt hosszan elhúzódó betegség tarolt a családban. Akkor abban bíztam, hogy szentestére mindenki meggyógyul majd. Sajnos nem lett igazam, Árnika pont addigra betegedett meg, így a családi karácsonyok egy részéről itthon kellett maradnunk. Csodálkoztam, hogy vajon miért nem egyszerre betegedtek meg, hogy lehet az, hogy így hétről hétre mindig újabb gyermek fekszik itthon lázasan.
Na, most az ellenkezője történt, egyszerre, illetve egy héten belül lett mindenki beteg. Valami igen agresszív vírust kaptunk el, mindenki bágyadt, magas láza van, köhög, tüsszög, fájlalja a hasát. Rózsára fontos bál vár szombaton, ezért őt időben elmenekítettem Zsizsihez, aki szeretettel befogadta. Azért furcsa, hogy nincsen itthon, hogy nem tudom könnyen elérni, alig tudok róla valamit.
Matyi megdöntötte Rózsa eddig tartott, egy évtizedes lázrekordját 40,6-tal, de Gábor is igyekszik (39,7), Ibolya 39,3, Tibor és a kicsik is elég betegek voltak. Ma rengeteget olvastunk, a Rumini Datolyaparton tartotta a lelket a társaságban. Hátha most már felfelé vezet az út.
Közben leszedtük a karácsonyfát is, mert már mindenki nagyon várta, hogy végre megkóstolhassa a fán fellelhető finomságokat. Különösen Matyi pályázott az általa díszített gyönyörű és finom mézeskalácsokra. Alma is azt eszegeti nagy örömmel. Annyira derűs, tündéri kisbaba! Ma, amikor felhívtam Nagymamit, hogy sajnos nem tudom meglátogatni, mert betegek vagyunk, Alma meghallotta a hangját a telefonban, és azonnal cuppogni kezdett.