Eperlekváros elegem van

Amióta Almababa megszületett. valaki mindig beteg volt. Már nagyon belefáradtam. Éppen ezért igencsak vártam a hagyományos, pünkösdi ordacsehi tartózkodást. Ilyenkor összejön a Dyekiss oldal, Emil testvérei, a családjuk és persze a nagyszülők. Elképzeltem, amit a hűvös, még tavaszias arcát mutató Balatonban gázolok, vagy békésen megeszem az Anyósom által főzött ebédet, hiszen a gyerekekre igy vigyáz közben, vagy éppen sétálok egy félórát a férjemmel. Nagyon rámfért volna. Nem írtam egy szót sem a tavalyi nyárról (még mindig tervben van), de annyi bizonyos, hogy nem a kikapcsolódásról szólt, és azóta sem volt pár nap, amikor máshol lettünk volna, holott engem a legjobban ez tölt fel. Na, most sem így alakult.

Az indulás előtti éjjel Árnika és Matyi belázasodott. Készülődött ez már egész héten, de nagyon reméltem, hogy Árnika kilábal, Matyi pedig bele sem kezd. Így persze nem utaztam el, vigyázunk egymásra a családban. Otthon maradtam a három kicsivel, akik közül kettő nyűgös, beteg Mamakell, egy pedig héthetes, hivatalból Mamakell. Azt a bizonyos indulás előtti napot (péntek este indultak) kb végigsírtam, hol kifelé is látszott, hol csak befelé. Annyira vágytam a kikapcsolódásra, a törődésre, a közösségre.

Szombatra beletörődtem, hogy ez a helyzet, és nem más, ebből kéne valami jót kihozni. A kisebb-nagyobb kiruccanásokon kívül azt is nagyon szeretem, ha valami elkészül, valamit megcsinálok. Ezzel próbálkoztam hát örömet szerezni magunknak. Matyi egész nap aludt a láztól, így mi Árnikával és Almával elszaladtunk bevásárolni (Közben a szomszéd nagylány vigyázott Matyi álmára). Aztán átrendeztük a patkányketrecet, lett még strandjuk is, nagyon aranyosak, és örültem neki, hogy most már patkányhoz méltó helyük van.

Utána megint zöldültünk egy kicsit: mosószert főztünk, ami nagyon bevált, mindenkinek ajánlom, itt a recept. Fel is avattam egy jó kis pelenkamosással, tényleg működik. Este samponszappannal mostam hajat, és örültem az újabb flakonmegtakarításnak.

Piros pünkösd napján szép piros eperlekvárt főztünk be. A gyerekek is sokat segítettek, már Matyi is sokkal jobban volt. Délután átjött egy régen látott kedves barátnőm, így kalács is készült. Sajnos véletlenül rossz utasítást adtam Matyinak, hogy merre tekerje a sütőgombot, így mire a külseje szép piros lett, a belseje szép nyúlós maradt, maga meg szép lapos. De ennek ellenére elfogyott. A szentmisén Matyi kidőlt, Árnika folyamatosan az ölemben akart lenni, így egy társam dajkálta Almácskát elképesztően profin: egész végig jól érezte magát a karjában az időpont szerint már amúgy korgó gyomrú kisember. Este folytattam a maradék eper befőzését, de sajnos a botmixer megadta magát. Végülis igaza van, így 16 év után... 

Így aztán kedden vettem új botmixert, ráadásul vágófejeset (sőt, tornázni is elmentem, szóval egy hős vagyok). Befőztem a maradék epret, a gyerekek gyógyulóban voltak, minden szép és jó. Igen ám, de Almavirág arca valami botrányosan kiütéses lett. Mintha a koszmó az egész homlokát,. fél arcát beborította volna. Gyors konzultáció szoptatási tanácsadó barátnőmmel, majd este anyukámmal, és most kb semmit nem ehetek, de legalább a baba arca döbbenetes hirtelenséggel megtisztult. Na jó, nem kell félteni, nem halok éhen, de vicces, hogy az első alkalommal, amikor nem zavar a várandóssággal megváltozott testem, kapok egy radikális diétát :-) . Ami pedig pláne kegyelem, hogy bírom is, ha nem is olyan magától értetődően könnyen, pedig amikor eddig próbáltam valamit diétázni a korábbi gyerekek mellett karcsúsodási céllal, pár nap értelmetlen idegeskedés után feladtam.

Csak erős idegzetűeknek...
délutánra sárga kéreg lett rajta.

Három nap diéta után

Szóval most újra teljes szépségében csodálhatjuk a gyönyörű AlmaVirágot. aki immár vissza is mosolyog, iszonyú cukin beszélget, és naponta tízszer veszi le a lábáról a család ámuló tagjait.

Most csipog a tűzhely: kész a házi felvágott. Erről nem is írtam, pedig ezért döntöttem a vágófejes mixer mellett. Most csak annyit, hogy itt a recept, nagyon egyszerű, az van benne, amit beletettem, éééés mindenkinek ízlett! Kicsinek és nagynak... Csak én nem kóstolhattam meg. De ami késik, ugyebár.

Mosható

Sokszor felmerül bennem a kérdés, hogy milyen felelősségem van a világ sorsa iránt. Tudok-e valamit tenni a nagy, globális problémák megoldása érdekében? Van, amire törekszem, például a szemetelés csökkentése, különböző dolgok újrahasznosítása, vagy eleve a használt választása. Van, amire egyelőre nem találtam választ (szegénység, éhezés, szürke víz újrahasznosítása), és bizony van, amin kényelmi okokból nem változtattam egyelőre (autóhasználat).

De van, aminek kimondottan örülök! Egyszeri beszerzést jelent, és folyamatosan örömet szerez nekem. Ezek a moshatóink :-)

Almababa popsiját újra kényelmes mosható pelusba bugyoláljuk. Ibolya után elkényelmesedtem, és csak alkalomszerűen használtunk mosható pelenkát. Rózsa pelusainak egy része még használható így 15 év után is, de ki kellett egészíteni a készletet. Norka itt lakik tőlünk nem olyan messze, így az utaztatás sem volt külön nehézség, és érdemes is támogatni, mert gyönyörű és minőségi pelusokat készít! Almának csónakos pelenkákat és külsőket vettem. Azóta nem kell naponta legalább egyszer átöltöztetni a kis hölgyet kisebb-nagyobb balesetek miatt, nagyon jól zár a comboknál. Ráadásul annyira szépek! Árnika komolyan számon tartott feladata, hogy ő választhatja ki pelenkázáskor, hogy melyik külső legyen, a madaras, az őzikés, a királylányos, az ALMÁS vagy az állatos. Jól megfontolt döntések születnek ilyenkor, és a legmegfelelőbb pelenka kerül fel, az biztos! Éjszakára dupla tetrát teszek belülre, és még egyszer sem volt probléma.

Régi vágyam teljesült a hálós textilzacsikkal is. Persze sok ideig reménykedtem, hogy majd én megvarrom, de be kellett látnom, hogy nem szánom rá magam. Különösen örültem neki, hogy annyira jó kezdeményezésből származnak a zacsik: gödi nénik varrják, méteráru gyárban maradt végmaradékokból. Nálunk remekül beváltak, és örömmel nem hozom haza a nejlonzacskókat. Sajnos még nem teljesen van a rutinomban, hogy be is kell tenni őket a táskámba, de biztos belejövök nemsokára.

És végül a már öt éve használt mosható betéteim. Ezek Gagnes munkái, tartósak, szépségesek. Egészen más érzés, mint az eldobható betét. Nem csípi ki a bőröm, nem lesz kellemetlen szaga, kényelmes viselet. Ráadásul sokat bír... a PhD védésem sokkal hosszabb lett, mint ahogy terveztem, és persze hogy éppen megvolt, mert mikor máskor. Közben nem jutott eszembe szerencsére (mondom, hogy kényelmes ;-) ), de utólag eléggé rohantam a mosdóba, hogy a csinos kis kosztümömet lehetőleg megmentsem a foltoktól. Nem kellett volna aggódnom, öt óráig is bírta. A gyermekágyas napokat is kiszolgálta, és ugyanolyan tiszta és nedvszívó - nedvtartó, mint újkorában.

Vége az újszülöttkornak - az elmúlt hat hét

Összességében gyönyörű hat hét áll mögöttünk. Szépséges és drágaságos Alma Virágunk növekszik, fejlődik. Tegnapelőtt elkezdett visszamosolyogni, először Emil csodálhatta meg a vigyorgását. Cuki kis hangocskákkal válaszolgat időnként, ha szólunk hozzá. Hatalmas baba, és szépen hízik is: most már 68-as ruhákat hord, pedig nem hat hónapos, hanem hat hetes.
A testvérei nagy örömmel fogadták, mindenki ölelgeti, szeretgeti, ha teheti. Matyin és Árnikán azért látszik, hogy még keresik a helyüket az új felállásban, de szerintem ez is hamar ki fog alakulni. Szerencsére a feszültség inkább ellenem irányul, Almát ők is csak ringatják, simogatják.
Az éjszakáink egészen tűrhetőek, Alma kétszer ébred, és jó esetben a nagyobbak egyszer sem, ami azért meglepő, mert a baba születéséig minden éjjel fent voltak.
Én is gyorsan regenerálódom, ami köszönhető a komatál hozóknak - az egész gyermekágy ideje alatt kapunk komatálat! Emil is itthon tudott maradni talán majdnem három hétig, és sikerült is pihenésre használni ezt az időt. (Most viszont elszaladok, mert ma én viszek komatálat, és teljesen elfelejtettem. Szerencsére időben kiderült, de most sietős a dolog...)

Mama, szerintem te tarts ÁGYI POLOSKÁT!

Az úgy volt, hogy Árnika hátán ismeretlen eredetű csípések jelentek meg. Sőt, aztán Matyi hátán is, és én sem menekültem meg tőlük. Mi hárman eléggé egy kupacban alszunk a szülői hálóban (papamamában), a nagy ágy mellett több összetolt matracon. Logikusnak tűnt, hogy alvás közben csipked minekt össze valami.
De mi?
Törtük a fejünket, de nem jutottunk sokra, majd rovarász sógorom és drága Eszter húgom segített, hogy valószínűleg ágyi poloskánk van a tünetek alapján, és ezek a dögök rohamosan szaporodnak, mindenhol elrejtőznek, gyakorlatilag felfedezhetetlenek, akár három évig is elvannak kaja nélkül (Tamás kipróbálta), csak szakember tudja őket véglegesen kiirtani, az esetlegesen fertőzött tárgyakat pedig ki kell dobni.
KIDOBNI... Sok-sok amúgy használható tárgyat. Mindezt a 38. terhességi héten. Testileg és lelkileg nagyon megerőltető, sőt szinte kivitelezhetetlen ötletnek tűnt. Ehhez én hozzá nem látok! Majd ha látunk egy igazi, élő, mászó poloskát...
És lőn. Árnika hajából előbújt egy számunkra addig ismeretlen rovar, melyet az enyhén homályos fénykép alapján poloskának azonosítottak a hozzáértő ismerősök.
Ezen a ponton eléggé kétségbeestem.
Körülnéztem a lakásban és kb egymillió tárgyat láttam, ami ezek szerint mind potenciális poloskaraktár, és ki kell tenni. Elpanaszoltam a dolgot egy barátnőmnek, aki Árnikára és Matyira vigyáz hetente egy délelőttöt, és ő rögtön felajánlotta a segítségét. Elgondolkoztam, és írtam néhány barátnőmnek, hogy mi a helyzet, és ha tudnak, kérem szépen, jöjjenek segíteni. Mindezt pénteken, és túlnyomórészt kisgyerekes anyukákról van szó.
És jöttek. Nagyon sokan. Másnap összesen 16-an fordultak meg nálunk, és még vasárnap is eljöttek többen. Volt, aki ebéddel, finomságokkal kedveskedett, volt, aki férjével együtt érkezett, várva várt lelki töltődés helyett választva a nálunk való takarítást. Emil elvitte a két manót, így zavartalanul dolgoztunk egész nap. Megtelt egy három köbméteres konténer... két kisbusz... olyan dolgokkal, amik végképp biztonságosnak tűntek, és annyira vétek lett volna kidobni.
A maradós tárgyakat a könyvek kivételével erős szemeteszsákokba gyűjtöttük, és kitettük a teraszra, majd az irtás után mindent kimostunk 60 fokon, és csak így kerülhettek vissza a szekrénybe.
Volt, aki terápiásnak érezte a folyamatot - végre kidobni mindent! Volt, aki úgy érezte, terápiára szorulna, ha neki kéne ezt tennie a tárgyaival. Én csak a folyamatra összpontosítottam, és imádkoztam, hogy testileg-lelkileg legyen erőm végigcsinálni.
Kedden jött a hivatásos irtó, nagyon meg voltunk vele elégedve, mindent lefújt. Azonban a felmérés során nem talált poloskára utaló jelet. Valami más okozhatta a rengeteg csípést, mert a poloska kevesebbet csíp, vagy ha ilyen sok a csípés, akkor nagy kolónia kéne, hogy legyen, és annak nyoma lenne. A képen szerinte is poloska volt, így nem éreztük magunkat teljesen hülyének, de furcsa volt az egész.
Sajnos közben a kedvenc degunk megbetegedett, nem is sikerült megmenteni az életét. Az egyik gyógykezelésnél vettem észre, hogy a bundájában apró állatkák mozognak. ATKA! Az állatorvos cseppentős gyógyszerével hamar lekezeltem mindenkit, valószínűleg fertőzött volt a szénájuk. A rám átmászott atkák persze pont olyan csípést hagytak, mint amit korábban poloskacsípésnek véltünk. A beteg degut Árni és Matyi is sokat szeretgette.

Örülök, hogy rengeteg tárggyal könnyebbek lettünk. Sokkal könnyebb rendben tartani a lakást, és annyira nehéz rászánni magam a szortírozásra, még-jó-lehet-valamire tárgyak kirakására.
Nagyon megható nekem a sok segítség, elképesztő, hogy ennyi emberre számíthatok, akár utolsó pillanatban is, és még jöttek volna mások is, ha szóltam volna.
Ugyanakkor nem tudom elfelejteni azt a sok mindent, ami még jó lehetett volna valakinek, de így kidobásra került. Bocsánat, tárgyak...

Azért itt megálltam egy pillanatra.
Annyit imádkoztam, hogy sikerüljön rendben tartani a lakást. Most ez sokkal könnyebben megy. Persze, hogy nem így képzeltem...

És a cím? Sokszor emlegetem, hogy a kis axolotljaim a legjobb állatok, mert csak 2-3 naponta kell etetni őket. Rózsa hozzáfűzése: Mama, szerintem tarts ágyi poloskát. Azokat elég háromévente etetni.

Vár a siroki vár

Már nagyon mehetnékem volt.

Alig vártam, hogy ne legyenek csúszósak az utak, egészségesek legyenek a gyerekek, legyen olyan idő, ami kicsit hosszabb kinti programot is lehetővé tesz. (Januárban voltunk Visegrádon a Palotában, meg mászkálni a Malomárokban, de mindenki nagyon fázott,)
 És végre megérkezett! Hála Istennek pont jó napom volt, mert képes voltam egymás után rakosgatni a lábaimat, és megfelelő mennyiségű oxigént juttatni a szervezetembe, így minden készen állt egy remek túrához. A Siroki várra esett a választásunk, amit Tibor már régebben kinézett egy magyarországi várakat bemutató kötetben. Rózsa sajnos nem volt itthon, Ibolya pedig beteg volt (aha, ennyit az egészséges gyerekekről). Emil is itthon maradt, hogy pihenjen egy napot. Gábor általában nem lelkes az ilyen kiruccanásoktól, de most volt kedve eljönni - éltem a gyanúperrel, hogy főleg azért, hogy a segítségemre legyen majd, ha kell.
Az utazás két és fél órája többnek tűnt, mint ahogyan elképzeltem, de végig énekeltünk, játszottunk. Különösen is megdobbant a szívem, amikor számomra váratlanul átkeltünk Kisterenyén, végig a vasútállomás mellett, ahova többször érkeztünk gyerekkoromban. Ott volt a kastélykert, a kistemplom, sok helyszín, amiről régi történetek jutnak az eszembe.


A várban én most voltam először. Hallottam olyan véleményeket, hogy túlságosan ki lett építve - mivel nem volt összehasonlítási alapom, ez nem zavart. Csodálatos volt az épület falai és a kőszikla egysége, a leírás szerint az "élő kőből" kivájt barlangrendszer, ami olyan, mintha most fedeznénk fel először. Nagyon jó kis kiállítás van, színvonalasan elkészített ismertetőfilm, kultúrált mosdók. Én most értettem meg, hogy a végvárban, ahova csak bátor várvédő magyar vitézeket képzeltem eddig, 150 török család élt nyolcvan éven át. A fiúk ide-oda szaladgáltak, mászkáltak,  Árnika is nagyon igyekezett lépést tartani a többiekkel - több sikerrel, mint én.

Szép időnk volt, csak a végére lett kicsit szeles, ami viszont már nem is volt baj, mert így nem volt olyan nehéz elindítani a csapatot. Lefelé mindenki (!) a saját lábán jött, bár Árnika már kezdett kidőlni egy kicsit, egy pihenőhelynél ledőlt a padra, hogy ő itt alszik egyet. Lefelé azért már elhangzott néhány "Mama, te komolyan ilyen lassan fogsz jönni?" kérdés is. :-)  Elfogyasztottuk az év első tölcséres fagyiját. Hazafelé Gáboron kívül minden gyerek elaludt, nagyot beszélgettünk a  társadalmi igazságtalanságokról.

Gyönyörű nap volt.

Mindennapok

Telik-múlik az idő, már a harmadik trimesztert tapossuk Pocaklakóval, aki tündérien mocorog odabent. Azért érezhető, hogy már 7. gyerek, szerintem kicsit méltánytalanul hamar lett óriási a hasam, ami alapvetően nem is lenne gond, de együtt jár az összes tünettel, amihez eddig csak az utolsó hónapokban volt szerencsém: láb-kézdagadás, alig tudok járni, hajolgatni kb. mint egy zsiráf, nem kapok elég levegőt, reflux, fáradékonyság stb. Ez még mind benne van a normális tartományban, nem kell aggódni, de azért nem egyszerű így. Mindenki nagyon várja a kisbabát, talán a legtöbbször Árnika és Matyi emlegeti, de a nagyobbaknak is rendszerint van egy-egy kedves szava róla, hozzá.
Rózsa idén kezdte a 9. osztályt a Deák téri Evangélikus Gimnáziumban. Kicsit nehéz volt átállnia a középiskolás időbeosztásra, korán kell indulnia és a tanulnivaló sem kevés, de meglépte, és most már teljesen jó érzi magát. Gábor a Búzaszem Paripa osztályát erősíti, ezenkívül karatézni jár, és Emillel együtt programoznak Java-ban egy különleges táblajátéknak tűnő csodát. Ibolya és Tibor a Dunakeszin újonnan indult Krisztus Király iskolába járnak, ahol nagyon jól érzik magukat. Ügyesen önállóan közlekednek vonattal, sok barátjuk van, örömmel mennek suliba.
Matyi és Árnika itthon vannak. Sajnos Matyit nem sikerült beszoktatni az óvodába, és ez kicsit felborította az erre az évre szőtt terveimet. Most itthon van, és ennek azért vannak előnyei is: nagyon összenőttek a húgával, jókat játszanak együtt, különösen űrutazósat szeretnek mostanában játszani. Egy matrac az űrhajó, és azon utaznak. Néha engem is magukkal visznek, így meglátogathattam a Marsot és a Napot is. Matyi ezen kívül építeni szeret jobbnál jobb Lego-gépeket, és gondolkozni a világ folyásán, amint az négyéves filozófusokhoz illik is. Szeretem ezeket a beszélgetéseket vele.
Árnika csodálatos kislány. Már a mozgása annyira elbűvölő, ahogyan a lábait rakosgatja egymás után, fut, ugrik, kényelmesen elhelyezkedik - egész napos program lehetne csak éppen nézni őt. Sok mindent tud már mondani, éjjel-nappal teljesen szobatiszta már tavasz óta. Egyre színesebb képzelet-játékai vannak, ha éppen kiscica, akkor négykézláb szaladgál, ha a királykisasszony fordásza, akkor fésülgeti a hajamat, majd nagy gonddal eligazgatja. Szeret a babakonyhában főzőcskézni, de az igazi főzésbe is szívesen besegít - egyáltalán, mindenkinek szívesen segít. Jóban van a testvéreivel is.
Most éppen kitört nálunk valami influenzaféle, már második hete sok a beteg, remélem, hamar meggyógyulnak most már.
Nagy öröm nekem, hogy sokféle madár jön az etetőnkre, ezért különösen is örülök a sok hónak, mert ha nem is tudok szánkót húzni meg hóembernek valót görgetni, de ilyenkor érkeznek a kis kerti vendégek a legnagyobb számban.

És te hordozod őt, mint az Oltáriszentséget

Ma tudtam meg, hogy újra életet hordozok magamban. Egy új teremtményt, akinek az élete megkezdődött, és soha nem lesz vége.
Hála és hatalmas öröm van a szívünkben.

A címadó mondat Őrsy atyától származik