Képzeljétek, lett egy nyuszink!
Nagyon aranyos, vörösesbarna, selymes szőrű, élénk nyulacska. Elsősorban én szerettem volna, mert ... talán mert a hörcsögtől kicsit félek... nem, talán inkább szalonképesebb, hogy azért, mert nagyon megtetszettek az egyik barátnőmnél, és arra gondoltam, hogy milyen jó lenne egy simogatható, szeretgethető kis jószág nekem is.
Nemsokára megérkezik majd Sziszi is, a cica, és ezzel hárman lesznek a Sz-betűsek a családban: Szöri, a hörcsög, Szuszkó-Szuszi a nyúl, és Sziszi :)
Gábor már tervezi, hogy ha lesz egy madárpókja, akkor Szurinak fogja hívni.
Amikor indultunk a nyusziért sehol sem találtam az irataimat tartalmazó kék táskát, amiben az autókulcs is benne volt (végül délután megleltem, a teregetőállványon volt...). Így végül biciklivel indultunk (amit utálok...), de ráadásul a biciklim kereke egészen lapos volt, és nem tudtam rájönni, hogy hogyan lehet leszedni a szelepfedő kupakot (mint utóbb kiderült, nem kellett volna leszedni...). De még mindig nem adtam fel, Emil biciklijén is van gyerekülés, azzal mentem végül. Egy darabig jól haladtunk, eljutottunk a bicikliútra, ami már egyenesen Bócsára visz, és ezért nem kicsit lepődtem meg, amikor feltűnt egy vasútállomás. Bócsának van vasútállomása? Sosem hallottam róla... És vajon miért van rajta a Göd felirat? Hm... Rózsa ismerte fel leghamarabb a helyzetet. Bizony, eltévedtünk. Na jó, akkor nem vacakolunk a bicikliúttal, gondoltam, megyünk az autóúton, úgy legalább odatalálok... A gyerekek derekasan tekertek, egy rossz szó vagy gúnyolódás nélkül, és szerencsésen meg is érkeztünk. A nyulacskát persze nem sikerült hazahozni, mert a biciklire nem tudtuk felszerelni, de kedvesen utánunk hozták.
A délutánba belefért még egy Dunapart is, és most már alszanak a gyerekek, kivéve Rózsát, aki holnap Vöcsök-táborba indul, és eléggé izgul, Lehet várni a beszámolóját!
Nagyon aranyos, vörösesbarna, selymes szőrű, élénk nyulacska. Elsősorban én szerettem volna, mert ... talán mert a hörcsögtől kicsit félek... nem, talán inkább szalonképesebb, hogy azért, mert nagyon megtetszettek az egyik barátnőmnél, és arra gondoltam, hogy milyen jó lenne egy simogatható, szeretgethető kis jószág nekem is.
Nemsokára megérkezik majd Sziszi is, a cica, és ezzel hárman lesznek a Sz-betűsek a családban: Szöri, a hörcsög, Szuszkó-Szuszi a nyúl, és Sziszi :)
Gábor már tervezi, hogy ha lesz egy madárpókja, akkor Szurinak fogja hívni.
Amikor indultunk a nyusziért sehol sem találtam az irataimat tartalmazó kék táskát, amiben az autókulcs is benne volt (végül délután megleltem, a teregetőállványon volt...). Így végül biciklivel indultunk (amit utálok...), de ráadásul a biciklim kereke egészen lapos volt, és nem tudtam rájönni, hogy hogyan lehet leszedni a szelepfedő kupakot (mint utóbb kiderült, nem kellett volna leszedni...). De még mindig nem adtam fel, Emil biciklijén is van gyerekülés, azzal mentem végül. Egy darabig jól haladtunk, eljutottunk a bicikliútra, ami már egyenesen Bócsára visz, és ezért nem kicsit lepődtem meg, amikor feltűnt egy vasútállomás. Bócsának van vasútállomása? Sosem hallottam róla... És vajon miért van rajta a Göd felirat? Hm... Rózsa ismerte fel leghamarabb a helyzetet. Bizony, eltévedtünk. Na jó, akkor nem vacakolunk a bicikliúttal, gondoltam, megyünk az autóúton, úgy legalább odatalálok... A gyerekek derekasan tekertek, egy rossz szó vagy gúnyolódás nélkül, és szerencsésen meg is érkeztünk. A nyulacskát persze nem sikerült hazahozni, mert a biciklire nem tudtuk felszerelni, de kedvesen utánunk hozták.
A délutánba belefért még egy Dunapart is, és most már alszanak a gyerekek, kivéve Rózsát, aki holnap Vöcsök-táborba indul, és eléggé izgul, Lehet várni a beszámolóját!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése