Karácsony tizenkét napja

Lezárult a karácsonyi idő, leszedtük a karácsonyfát is. Idén nagyon szép karácsonyunk volt. Békésen, csendesen teltek a napok. A gyerekek körbelátogatták a szomszédokat 24.-én a szomszéd gyerekekkel együtt, és betlehemeztek mindenkinek. Így mire arra került a sor, már nem volt kedvük pásztorjátékra menni, de kicsit hosszabban énekeltünk, imádkoztunk az ajándékozás előtt.
Valahogy most nem görcsöltem rá a rendre, az ételekre, a sokféle süteményre (így nem is volt olyan sokféle, viszont nyugalmas volt). Emil csodaszép fenyőfát választott, arany és piros színekben pompázott a fa.

Családunk szarvasként - Gábor műve

Különösen csodálatosak azok a karácsonyok, amikor kisbabánk van, amikor egy csecsemő fekszik a fa alatt. Így ez a mostani is. Mindenki örült az ajándékának, és bár én kicsit aggódtam, hogy túl kevés lesz, de nem hangzott el semmi megjegyzés.
Az éjféli misére is elmentem a gyerekekkel, meglepetésemre mind a négyen el szerettek volna jönni. Persze Matyikát is vittem, és a misén fel is ébredt, így vele együtt olvastam fel az olvasmányt - nagyon szép volt, ezt is ajándéknak éltem meg. Csodaszépen ragyogtak a csillagok, megfigyeltük a téli csillagképeket, az Oriont, a téli háromszög fényes csillagait. Másnap reggelre karácsonyi kalácsot sütöttem - tényleg egyszerű, látványos, ajánlom! Én nem kétszínű tésztából, hanem mogyorókrémes töltelékkel készítettem.
Aztán kezdődtek a vendégeskedések, találkozások, az idén mindegyiknek nagyon tudtam örülni. Maradt idő a családi együttlétre is, Emil felöntötte az udvar egy részét, még korcsolyázni is lehetett egy kicsit.
Szilveszterkor kedves barátainkkal együtt buliztunk, játszottunk, beszélgettünk. Sajnos nekem eléggé fájdalmas, háromnapos migrénem volt. Nagy nehezen szembenéztem vele, hogy bőven van félelem bennem az új évvel kapcsolatban, hogy rengeteg teendő vár rám, hogy aggódom. Jó ezekre rálátni. Jó, mert akkor legalább lehet kezdeni vele valamit, terveket szőni, rendet kialakítani, és nem csak a lüktető fejfájás marad.

Vidákovich Márton képe

1.-én még otthon is buliztunk egy kicsit, mert néhány hagyományos elem nagyon fontos volt a gyerekeknek: a tánc és a virslitársas. A gyerekek nagyon rákaptak az akrobatikus tornára, attól is mutatok néhány képet.
Szóval, nagyon jól telt a szünet, és jól is kezdődött az év. Mindenkinek áldott, meghitt pillanatokban gazdag új esztendőt kívánok!

Vidákovich Márton képe

Meg lehet nézni :-)

Karácsony előtt újra rátaláltunk egymásra a tűnemezeléssel. Már évekkel ezelőtt próbálkoztam vele, készült egy kis rénszarvas, egy alvó orrszarvú, és kedves barátnőm emlékeztett rá, hogy egy zsiráfpár is a szüleimnek. Nos, most mással kísérleteztem, és nagyon beleszerettem a technikába. Az az érzésem, hogy az elkészült figurák megmutatják azt, aminek szántam őket, bennük van az a többlet, az a belső indítás, ami elindította az alkotást. Olyan jó, amikor elkészül, és életre kel.
Külön köszönöm Haász Gabinak a gyönyörű festett gyapjúkat. Ezeket meglátva éreztem meg, hogy valami teendőm lenne velük. Sok-sok ötletem van, és ez egy pont kicsibaba mellé való technika: bármikor félbehagyható, lehet tűzködni az édesdeden rúgkapáló csöppség mellett - teljesség.

Konferencia mert mért is ne

Nagyon izgalmasra sikerült a hétvégénk. Miközben a mindennapokban nagyon kezdtem már megcillásodni (pl. találtam egy jajdetetszik új hobbit - majd mutatok képeket, de most még nem szeretném lelőni egyesek karácsonyi poénját), addig egyszercsak mindenféle szakmai kihívás is megtalált.Persze nem kellett nagyon keresniük engem, hiszen magam vállaltam el őket, még a Matyi előtti időkben. Minden érintett nagyon kedvesen, türelmesen, segítőkészen állt hozzá a dolgokhoz, de bizony így is eléggé kihajtottam magam, hogy minden elkészüljön időre.
Akik régebb óta olvassák a blogomat, tudhatják, hogy ha így eltűnök, az kb. egy dolgot jelenthet: nagyon elfáradtam, csapkodnak a hullámok = kisebb blogszünettel is eggyel kevesebb háttérben figyelő, sötétben bujkáló kötelességem van. Persze azért itt van, és amint kicsit kilátok, igyekszem visszatérni.
Hétvégén Pécsett volt egy nemzetközi konferencia Pócs Éva szervezésében, melyre én is meghívást kaptam, el is vállaltam, el is készültem, és bár kicsit fáradt voltam, izgalommal vártam az indulást, a kellemesen pihentető vonatozást, a viszonylag békés, hotelben töltött estét, az izgalmas előadásokat (remélve, hogy mások az enyémről is ezt gondolják), hogy nem nekem kell főznöm stb - nyaralás. Gondoltam, Matyit magamra kötöm, és úgy ő is jól érzi magát, és szerintem nem különösebben zavaró az előadások közben sem, ha mégis elfárad, kijövök. Eszembe jutott az az EU-parlamentben látott anyuka is, aki szintén magára kötötte a kislányát, és úgy vett részt az üléseken.
Igen ám, de szerdán kiderült, hogy Rózsa rég várt néptáncműsora pont szombat délután lesz. Úgy tűnt a programból, hogy még autóval sem érek haza, ha végigvárom azt a blokkot, amiben az én előadásom is van - a vonatról nem is beszélve. Mi legyen... Sokat töprengtem, hogy mennyire bunkóság vajon otthagyni a szekciómat, mennyire fog kimeríteni az autóvezetés, vajon megéri-e, megoldható-e a hazajövetel? Megbeszéltem a dolgokat a legjobb barátnőmmel, aki szerencsémre ráadásul szakmabeli, ezért van fogalma az ottani viszonyokról is, és arra jutottunk, hogy ha bejelentem, hogy elmegyek és elnézést kérek, akkor elfogadhatóbb, mint kb. elsunnyogni. Este még összeraktam a prezentációt, a vetítést is, hogy majd ne kelljen ezzel péntek este foglalkozni, tudjak pihenni.
Elindultam, Még elvittem reggel a gyerekeket suliba, aztán helyismeretem hiánya miatt átaraszoltam a városon. Jaj, már... Miért erre vezet ez a kütyü? Kiderült, hogy a GPS-ben elavult a program, nem ismeri az általam használt autópályát. Nos, én és a tájékozódás... szerencsére egy autópályán nem sok lehetőség van tévelyegni. Na, mindegy. (Hazaindulás előtt jól kifaggattam Emilt, milyen irányokat kövessek majd.) Sokkal később, mint ahogy terveztem, de épségben odaértünk Pécsre. És kiderült, hogy aznap leszek, rögtön ebéd után! Tehát nem kell kínosan éreznem magam másnap, nem hagyom ott a szekciómat. De jó!!! Sőt, még a diavetítés is készen van! A konferencia az áldozat és a divináció témakörét járta körbe, én egy nagyon izgalmas témáról adtam elő, a nganaszan (kis szibériai népcsoport) emberáldozatokról, ahogy a folklórszövegekben megjelennek.
Több drága kolléga is önként vállalkozott rá, hogy vigyáz Matyira amíg beszélek, de ő inkább azt választotta, hogy elaludt a kendőben, és persze pont az előadás végén ébredt fel. Közben a fülecskéjén tartottam a kezem, mert a hangokra elég érzékeny - és amúgy nem szeret kendőben aludni. Most is csak 20 percet aludt. Egyébként Matyikán kívül a hallgatóság néhány tagját is sikerült elaltatnom, de ezt csupán az ebéd utáni időpont és a félhomály okozhatta ;-). Matyi vidáman, nagyon jól bírta a konferenciát, és felavattuk a Rékától kapott forgót is.
Éjjel, a hotelben elég jól aludtam, bár volt egy khm pillanat, amikor egy szoptatás után visszafeküdve rosszul számítottam ki a fal távolságát és teli erőből bevertem a fejemet. Hallani lehetett, hogy a fal túloldalán egy bácsi valamit motyog... szegény... de aztán visszalaudt, jól áthallatszott a horkolása.
Másnap aztán néhány előadás után kicsit sajgó szívvel (nagyon izgalmas lett volna a többi is) hazaindultam, és szépen, időben hazaérkeztem. Gyönyörűen, ügyesen, magával ragadóan táncolt a csoport, Rózsa meg különösen is ragyogott.

Ugyanakkor elgondolkoztatott, hogy milyen nehéz volt ez a döntés. Szakma-anyaság... Nehéz kérdések.
(Fotó: Kőszegi Gábor)

Vesehírek 2. és esti ima

Nagyon boldog és hálatelt szívvel jelezzük mindenkinek, hogy Matyi veséje sokat javult az elmúlt időszakban! A korábbi tágulat jelentősen összement, és mivel sokat nőtt is közben, most már nem a legkritikusabb méretű a veséje. Dicsőség az ÚRnak!
Köszönjük szépen mindazoknak, akik imádkoznak érte, és kérem, ha még van erejük, folytassák az imádkozást, hátha sikerül elkerülni a műtétet. Legközelebb márciusban kell vinnünk kontrollra, addig nem lesz új hírünk.
Egyébként nagyon vidám, békés kismanó, aki már tud hátról hasra fordulni, de ezt a tudományát még csak a nagymamájának volt hajlandó bemutatni :-)




Lassan véget ér az egyházi év. Minden év vége jó alkalom az életünkre való rátekintésre, és az egyházi év végén most az istenkapcsolatomra igyekeztem rátekinteni.
Még korábban egyik este Rózsa találta ki és vezette azt az imát, amiről a kép készült. Középen meggyújtott egy gyertyát, amely körül színes fonalak voltak. Néhány fonál messzebb is elfutott a gyertyától, s papírlapokon ívelt át. A lapokon mécsesek voltak és tollak.
Rózsa magyarázata szerint a fonalak azok az emberek, akik jelenleg élnek, illetve előttünk és utánunk élnek a világban. A gyertya Isten, a mécsesek pedig azok az emberek, akik számunkra Isten fényei, és megvilágítják az életünket - amit a fonalszál jelképez. Az volt a feladat, hogy a lapokra ráírjuk-rajzoljuk azokat az embereket, akik életünk valamelyik állomásán Isten ajándékai voltak az életünkben.
Rengeteg sok név került a lapokra.

Áldja meg Őket az Úr.

Elcsípett szavak

Ez  a beszélgetés ma reggel hangzott el két kb. húszéves fiatal között a teljesen tömött, húsz percet késett reggeli Vác-Budapest vasúton. Hogy a helyzet még érdekesebb legyen, a beszélgetőknek csak a hangját hallottam, mert részint az emberektől nem látszottak, részint elég alacsonyan voltam, ezért csak lábakat láttam. Miközben hallgattam, a vonatlépcsőn ültem és Matyit szoptattam, aki persze nagyon éhes volt már.
Dúlaképzésre mentem.

"
- Alig lehet felszállni!

- Erről az a novella jut eszembe, amikor valaki egy tömött villamoson utazik, egész úton arra törekszik, hogy leüljön, de mire végül szerez egy helyet, odaér a végállomásra a villamos és le kell szállni.

- De érdekes... igen, lehet, hogy az életünk célja nem az hogy kiöklözzünk magunknak egy helyet. Hanem, mondjuk, hogy segítsünk.

- Jól ráéreztél, mert közben felszáll egy lány is, szóval egy ilyen szerelmi szál lehetne, de akkor mások is felszállnak, lökdösődni kell, és mire leül, a lány már eltűnt. És akkor elgondolkozik, hogy lehet, hogy valami kimaradt az életéből. "





Ha esetleg valaki szívesen elolvasná az eredetit is.







Ezen kívül az történt, hogy néhány hete elkezdtem újraolvasni a Bibliát, mert legutóbb 14 évesen olvastam el, és az már eléggé régen volt. Szeretném, hogy ne felejtődjön majd el, ezért a blogbejegyzések aljára írom dőlt betűkkel azokat a számomra most kicsillanó mondatokat, amelyeket kapok.

Mivel a bábák félték az Istent, Ő tovább szaporította Izráel házát. - ezt a református templom ajtaján olvastam

Az Úr szemtől szembe beszélt Mózessel, ahogy az ember a barátjával szokott beszélni. Kiv, 33, 11

 „Nézzétek, az Úr név szerint kiválasztotta Becaleelt, Uri fiát, Hur unokáját Júda törzséből, 31eltöltötte Isten lelkével, hozzáértéssel, okossággal, tudással és minden munkára alkalmas ügyességgel, 32hogy kidolgozza a terveket, megmunkálja az aranyat, az ezüstöt, a bronzot, 33hogy köveket véssen és formáljon, fát faragjon, vagyis minden munkát elvégezzen. Kiv, 35, 30.

Én készültem! De komolyan!

Immár ötödször élem át, hogy a várandósság-szülés után finoman szólva nem olyan az alakom és a súlyom, mint előtte. Minden babánál kb. 16-20 kg-ot szedtem fel a viselősség alatt, amiből 7-10 szépen rajtam is maradt, és kb. egy évbe tellett, mire teljesen ledolgozódott a szoptatás és némi tornázás segítségével.
Szóval, tudhatnám már, hogy nem kell kétségbeesni. Sőt, ezúttal külön készültem is rá, hogy ne kattogjak folyton ezen mert
1. bosszantja a családot
2. rossz példát mutat a kislányoknak
3. rossz kedvem lesz tőle
4. semmi értelme.

Nos... kb. egy hosszú hónapig nem is estem kétségbe. Komolyan egy kicsit sem... :-)

Utána kezdődött, hogy a szekrénybe nézve csak azt láttam, hogy nincs mit felvennem, mert a rendes ruháim nem jönnek rám, se lent, se fent. Kellett nekem olyan csinosan öltözköni! Régen, amikor megelégedtem egy nadrág- bő póló kombóval, legalább a fenttel nem volt gond ilyenkor.
Maradnak tehát a terhesgatyák (mint minden eddigi gyereknél), és a sirdogálás, dühöngés stb. hogy hogy nézek ki, (mint minden eddigi gyereknél).
Persze a fogyókúra elég tejgyilkos, ezért azzal nem is próbálkozom (na jó, egy icipicikét: hat óra után igyekszem nem enni, de bőven iszom). A tornázáshoz még nem álltak vissza eléggé az izmaim és fáj tőle a gáttáj. Próbálkozom a Flabelossal, ami elég vicces, mert csak állni kell egy gépen, az meg rángat összevissza. Nem tudom, van-e eredménye, de annyi biztos, hogy jó érzés, hogy teszek valamit a kesergésen kívül.
Mamácskámtól kaptam néhány nadrágot, ami most rá úgyis bő (!!! nagyon csinos anyukám van ám!), így legalább nem kell mindig terhesnadrágban lennem, ami azért továbbra is illúzióromboló.

Annyira nem értem magam ilyenkor! Szinte biztos, hogy le fog menni elég kis energiabevetéssel. És ha mégis így maradna, akkor is látom, ha belenézek a tükörbe, hogy most sem nagyon vészes ahogy kinézek. A férjemet sem zavarja. Akkor meg miéééért csinálom a fesztivált? De tényleg nagyon rossz, hogy nem tudom magamat csinosnak érezni ilyenkor.

No, talán a hatodiknál már könnyebben veszem ezt az akadályt.

Tök-jó receptek (Halloween bulira)

Pókháló pizza:
Sima kenyértésztából készített, minimális feltéttel ellátott pizza, melyre sajtból vagy majonézből pókhálót rajzolunk, és esetleg fekete olivabogyóból pókot is lehet rá tenni - ezt most elfelejtettük.
Ha majonézzel készül, akkor csak sülés után tegyük rá a mintát.





Múmiavirsli:
Kenyértésztába vagy leveles tésztába becsavart virsli, melynek borsból szemet is lehet csinálni.



Pilótakeksz-denevér:
Pilótakekszbe beleszúrunk fekete fotókartonból kivágott szárnyakat. Vicces, hogy tulajdonképpen egy karácsonyfát kell vágni, majd azt hosszában félbevágni. Így a törzse lesz a két nyél amit beleszúrunk a keksz töltelékébe.








Csokigolyó-denevér:
Kekszgolyóba beleszúrjuk a szárnyakat, a tésztánól füleket formálunk, vagy azt is fotókartonból készítjük. A szeme most fűszerbors volt. (Hanga ötlete)








Pókháló süti:
Lekvárral összeragasztott linzerkorongok. A tetejére fehér cukormázat teszünk, mi tasakos azonnal felhasználható változattal próbálkoztunk. A kenhető cukorba cukortollakkal csigavonalat rajzolunk, és belülről kifelé késsel elhúzogatjuk - olyan lesz, mint a pókháló, nagyon szép! Ibolya kipróbálta, ha befelé húzzuk a csíkot, virágforma lesz.










Szellemsüti:

Linzertésztából kis krumplikat csinálunk, kb. diónyi méretűeket. Sütés után porcukorba forgatjuk és szemet, esetleg szájat rajzolunk neki a cukortollal. Emilnek ez ízlett a legjobban,








Szellembanán:
Fél banánnak szemet rajzolunk.














Tökös mártogatós:
Kisebb, mutatós kibelezett tökbe sós tejfölt teszünk. Mellé uborka- és répacsíkokat kínálunk, melyeket bele lehet mártogatni a tökbe.










Pókháló az ajtón:
Fonálból készített pókháló, nagy diópókkal

Denevérek:
WC-papír gurigából készített kis aranyosak.