Vendégséges, játszós hétvége

Izgalmas hétvégénk volt: szombaton eljött hozzánk rég látott testvérem, Veronika a családjával. Nagyon örültünk egymásnak mi is, a gyerekek is. Sőt, külön jó volt, hogy Nagypapám is eljött, így egészen nagy vendégség kerekedett belőle, és nyugodtan süthettem-főzhettem annyifélét, amennyihez csak kedvem volt.

Vasárnap csendes, itthoni napot terveztünk, de felhívott Anyósom, hogy van egy családi belépője az újpesti Tarzan Parkba. Persze nagy örömmel mentünk. Már régen kinéztem magunknak azt a helyet, de elég drágának ítéltem ahhoz, hogy inkább egy különleges alkalomra tartogassam.

Induláskor kiderült, hogy az autó akkumulátora lemerült - sajnos csinál ilyeneket mostanában. Anyósom nagyon kedvesen azonnal eljött értünk, és így mégis el tudtunk jutni a Parkba. Amíg rá vártunk, a gyerekek itthon házi Tarzan Park építésbe kezdtek a kertben. Én pedig gyönyörködtem a szebbnél szebb tavaszi virágokban.

A Park tulajdonképpen egy nagy játszótér, a játékok nagyjából tematikus csoportokban vannak: hinták-körhinták, mászókák, csúszdák, zenélő mindenfélék, homokozó, kicsik vára. A gyerekek először természetesen a nagy csőcsúszdákat próbálták ki. Tikának még kicsit félelmetes volt az első néhány alkalommal, ezért én is vele csúsztam. Nagyon szeretek így játszóterezni, de most már kezdek kicsit lassulni, jólesett békésen üldögélni is. A nagyobbak azonnal eltűntek a látóteremből, rengeteg sok gyerek volt mindenhol. 

Szerintem nagyon ötletes játékok voltak, sokat közülük nem láttam még sehol máshol. Különösen tetszett a biciklis körhinta, a nagy csúszdavárba felvezető utak meg a mászókasorok. Izgalmasak, sokfélék, és a biztonságra sem lehetett panasz. Rózsa kicsit nehezen találta fel magát. Igaz, neki már nem okozott kihívást egyik játék sem, az pedig még messzinek tűnik, hogy "felnőttesen" élvezze, a ritkán megtapasztalt, felhőtlen játék örömével.(Nekem nehezemre esett visszafogni magam, de szerettem volna még estére is járóképes maradni.) Szerencsére aztán belejött Rózsa is, különösen, amikor négyen, illetve hárman együtt mentek. Tikának viszonylag sokat kellett segíteni.

Szóval számunkra az derült ki, hogy korcsoportilag önálló játékra leginkább a 6-8 éves korosztály számára tökéletes a Tarzan Park, de kis segítséggel 3-4 éves kortól már élvezhető. Nagyobbaknak pedig... attól függ, mennyire van gyermekkedvük éppen. 

  

Gábor-száj

Szombaton reggel 6 körül bújtam elő a hálószobából, hogy a csapat ébredése előtt még dolgozzam egy picikét. De Gábor már ott ült a kanapén.
- Hát, te, Gábor? Hogyhogy ilyen korán felkeltél szombat reggel?
- Olyan unalmasat álmodtam, hogy inkább felébredtem.

Aztán együtt néztük egy darabig az ablakból az éppen felkelő Napot. Jó volt.

Elkelt a csoki :-)

Egyik kedves játékom a várandósság elején, hogy magamnál hordok egy tábla csokit, hogy annak adjam, aki először átadja nekem a helyet valamilyen járművön.
Nos, örömmel jelenthetem, hogy a mai napon oda tudtam adni valakinek a csokit... vagyis a második tábla csokit, mert az első valahogyan elfogyott mostanra :-)
Nem is számítottam rá, mert csak az ajtó mellett sikerült megállnom. De már egy perc múlva szólt egy korombeli asszonyka, hogy üljek le nyugodtan.
A korábbi manócskáknál is mindig örültek, egyszer próbálta csak visszautasítani egy idősebb hölgy, de persze nem hagytam magam.
Szóval, jól kezdődött ez a napfényes, tavaszi nap.

Tavaszi tollászkodás

A hétvége erősen a tavasz jegyében telt nálunk. Péntek délután és szombaton alkotónapot tartottak a gyerekek. Ibolya mindenféle szalvétatechnikás szépséget készített, pl. kidíszítette az egyik vágódeszkámat is egy kis manólánnyal. Gábor készített két kis manót, egy fiút és egy lányt. Nagyon helyesek lettek, és teljesen fejből csinálta. Rózsa elég nagy fába vágta a fejszéjét: nemeznől kis tulipánokat készített, és ezeket akarta felerősíteni egy fűzfakoszorúra. Sajnos még nincsen készen, de tényleg nagyon szép lesz.
Vasárnap az én vágyam következett, egy húsvétváró naptárat kezdtünk festeni, de azzal is van még munka bőven. Remélem, húsvétig elkészülünk vele...
Élveztük a napsütést, a kert is haladt egy kicsit, vasárnap délután pedig elmentünk a Margitszigetre a családi bringóhintó napra. Nagyon ügyesek voltak a gyerekek, sokkal gyorsabban és pontosabban hajtották a járművet, mint tavaly. Már Ibolya is tudta tekerni a pedált. Persze nekem nem sikerült tartanom a lépést a csapattal, de Emil jól megtolta őket, mindenki nagyon örült a száguldásnak. Jó hangulatú, vidám délután volt. Igazán kár, hogy mostanában az estéket sosem sikerül vidáman, jó hangulatban levezetni. Én is fáradt vagyok más, a pocakom hirtelen kétszer annyira húz, mint máskor, és nagyon bosszant, amikor nem úgy, nem akkor, és nem olyan sebességgel történnek a dolgok, mint ahogy szerintem mindenki számára egyértelmű lenne. Hát... Még az a szerencse, hogy ma újra meg lehet próbálni.
Sajnos szomorú esemény is jutott a hétvégére: csütörtök éjjel valahogy kiszökött a nyuszink, és ezt csak a sírásából vettem észre. Valószínűleg megijesztette egy macska, ügyetlenül ugrott egyet, és beverte a hátát a falba. Eltörött a gerince, úgyhogy kénytelenek voltunk elbúcsúzni tőle. Gyerekvigasztalónak kaptunk egy másik nyuszit Berty Laciéktól, tőlük volt az előző is. Nagyon kis aranyos, biztos jól megleszünk, de még hiányzik a másik. Szelíd, kedves, bújós nyuszika volt. 

Hóvirágos tavasz

Vasárnap elmentünk az Alcsúti Arborétumba hóvirágokat csodálni. Szerencse, hogy sok olyan család van, aki szívesen bóklászik szép helyeken, és hogy az Internet segítségével könnyebben egymásra is tudnak találni. A hóvirágünnep ötletét Barangoló Család blogjából vettem, és tényleg csodaszép volt.
Eredetileg péntek délelőtt terveztünk menni, mert aznap a nagyoknak matekverseny volt (jól sikerült egyébként), és nem kellett iskolába
menniük. Sajnos szerda éjjel már érezhető volt, hogy én ezt a hétvégén inkább az ágyban fogom tölteni, csütörtök délután pedig még a lázam is felment, ami mostanában elég ritka. Pénteken így én valóban az ágyat nyomtam, Emil rendezte a gyerekeket, meg próbált dolgozni. Szombaton délután kettesben töltött időnk volt, a gyerekek szüleimnél érezték nagyon jól magukat közben.

Ha nem is gyógyultam meg teljesen vasárnapra, azért a hóvirágozást nem szerettem volna kihagyni. Kár is lett volna: csodálatos látvány a soktízezer hóvirág, ahogy egész mezőket alkotva fut az út két oldalán. Rózsa próbálta azonosítani a különböző fajtákat, mert állítólag hétféle hóvirág is látható itt, de nekünk csak hármat sikerült megkülönböztetni. Döbbenetes, hogy itt, ahol háborítatlanul nyílhatnak a virágok, milyen hosszú a száruk. Gábor le is mérte, kétaraszos hóvirágot talált.

Légzőgyökerek a vízparton

Téltemetők, lila, fehér és sárga krókuszok, zöld hunyorok is virítottak. Volt egy hatalmas platán, amit éppen körbeértünk, ha mind a hatan körbeálltuk kézen fogva. A légzőgyökerek is megdöbbentőek voltak. A gyerekeknek nagyon tetszettek az egykori kastély különböző megmaradt épületei, különösen a Medveház, aminek a tetejére is fel lehetett mászni. A tavacska közepén lévő kis sziget, zegzugos titkos utak, romantikus hidacskák - öröm volt itt lenni.
Nagy meglepetésünkre összefutottunk Nagymamáékkal is, akik a templomi közösség Varrocskás asszonyait hozták el hóvirágnézőbe, sőt, idegenvezetést is kértek, és így még a templomot is megnézhettük belülről. Nyáron is érdemes felkeresni az arborétumot, a Csalogányos ligetben egész este dalolnak a csalogányok, június-júliusban pedig a szentjánosbogár-rajzás lesz csodaszép. A hóvirágokat még március közepéig meg lehet csodálni.
A néhány órás séta végére én fáradtam el a legjobban. Hát, lassan ideje lesz felülvizsgálni az erőimet... Azt hiszem, nagyobb kirándulásokról a közeljövőben nem fogok hírt adni :-)

Most komolyan...

Éppen azon tanakodtam ma magamban, hogy nem haladok eléggé ezzel a disszertációval, hogy leszek készen időben és mi lesz ennek a vége...
Megdörzsöltem a szememet, kiropogtattam a vállam, és pihenés gyanánt megnéztem a mai evangéliumot.

Ezt találtam:

A tanítványok egy alkalommal áthajóztak a Genezáreti-tavon. Elfelejtettek kenyeret vinni magukkal, és csak egy kenyerük volt a bárkában. Jézus a lelkükre kötötte: „Vigyázzatok! Óvakodjatok a farizeusok és Heródes kovászától!” Ők egymás közt arról beszélgettek, hogy nem hoztak magukkal kenyeret. Jézus észrevette, és így szólt: „Mit tanakodtok azon, hogy nincs kenyeretek? Még most sem értitek, és nem fogjátok föl? Még mindig érzéketlen a szívetek? Van szemetek, és nem láttok? Van fületek, és nem hallotok? Nem emlékeztek arra, hogy amikor öt kenyeret megtörtem ötezer embernek, hány tele kosár maradékot szedtetek össze?” Azt válaszolták: „Tizenkettőt.” „És amikor hetet törtem meg négyezer embernek, hány tele kosár maradékot szedtetek össze?” Azt felelték: „Hetet.” Erre újra megjegyezte: „Hogyan lehet, hogy még mindig nem értitek?”

No comment.

Az MTA Kézirattárában jártam

Az úgy kezdődött, hogy különböző események szerencsés és más események nem szerencsés összjátéka miatt eljutottam Szalehardba, a Finnugor Írókongresszusra november végén. El tudom képzelni, hogy a szalehardi útibeszámoló talán még érdekesebb témának tűnik, de arról olyan sokat kéne írni, hogy még egyszerűen nem tudtam rászánni az időt (de Berg Judit beszámolóját itt olvashatjátok).
A kis csapat tagjai Berg Judit gyermekíró, Csender Levente novellaíró és Babus Antal irodalomtörténész voltak, aki nem mellesleg az MTA Kézirattárának és Régi Könyv Gyűjteményének osztályvezetője. Elképesztően jól működött együtt a magyar csapat, négyesben is jól megvoltunk, de mindig számíthattunk is egymásra. Rengeteget nevettünk, de komoly beszélgetésekre is sor került, szóval igazi kis közösség kovácsolódott a négy nap alatt.

 Természetesen már ott felmerült, hogy jó lenne itthon is találkozni és mivel Antal annyi izgalmasat mesélt a Kézirattár kincseiről, mindannyian nagyon szerettük volna élőben is látni őket.
Tényleg elképesztő élmény volt. Már önmagában az megható, hogy megfér egymással a sok, életükben akár ellenségeskedő író-költő-irodalomtörténész hagyatéka szépen, egymás mellett, ugyanolyan becsben tartva. Először az egyik raktárszobába mentünk, ami hajdan az Arany család lakásának nagyszobája volt.
 Aztán bepillanthattunk a még nagyobb becsben tartott kincsek közé is. A páncélszobában őrzik Széchenyi István döbbenetes mennyiségű, több ezer oldalra rúgó kéziratát, szépen bekötve. Szinte félelmetes látni, hogy Széchenyi milyen tisztasággal dolgozott: félbehajtotta a papírt, az egyik oldalára írta a szöveget, a másik oldalon pedig javította.
Megnézhettük Arany János Kapcsos Könyvét. Biztos van, aki nem csodálkozik rajta, hogy meghatódtam a Tengeri-hántás eredeti kéziratát látva.

Nem kevésbé volt megható Madách Ember tragédiájának kéziratát megnézni, és felfedezni benne Arany kezenyomát itt-ott. Közben Antal sok érdekességet mesélt még a költők életéről.
Érdekes volt, hogy Petőfi kézírását egy Jókai dráma szövegén csodálhattuk meg, ugyanis a pályázat során nem volt szabad a pályamunkát a saját kézirásával leadni a szerzőnek, nehogy ez befolyásolja a bírálatot - s Jókai megkérte az egyik kedves iskolatársát, hogy írja már le neki. Még ezen ámélkodtam, amikor egyszercsak Antal letett egy lapot, melyen ezt olvashattuk:
"Törjön százegyszer százszor-tört varázs:
Hát elbocsátlak még egyszer, utólszor..."
Bevallom, a gimnáziumban annyira nem ragadott meg Ady költészete, az egyetemen meg sajnos végképp nem került közel hozzám, de most szinte mellbe vágtak a szavai. Azért hiányzik az irodalom...
A páncélszobában, középen áll egy vasból készült postakocsi-láda, melyet azonban nem nyithatott ki még Antal sem egyedül, a munkátársakat pedig természetesen ezért nem zaklatta, de azért elárulta, hogy híres ereklyék lapulnak benne, pl. Szendrey Júlia hajtincse, Czuczor Gergely bilincse, mellyel Kufsteinben a falhoz volt láncolva, Arany-Petőfi levelek stb.
Megnéztünk még néhány régi nyomtatványt, a Gutenberg-Biblia egy lapját (gyönyörű nyomtatás, nagyon tiszta, csodálatos),
majd végül a bori noteszt. Hát, azt már nem bírtam könnyek nélkül - a hasonmás kiadást is mindig nagyon megindultan nézegettem szüleimnél, de ez... Különösen is aktuális most, hogy szombaton elhunyt Gyarmati Fanni életének 102. évében. Sokáig várt erre a találkozásra...
A Radnóti-hagyatékból egy tartalmas, szép weboldal is készült, mely díjat is nyert, további nézegetésre szeretettel ajánlom: http://radnoti.mtak.hu/
Nagyon izgalmas látogatás volt, köszönöm szépen! És nagyon jó volt így újra együtt tudni a szalehardi csapatot, még sok hasonlót kívánok magunknak.
És csak nem bírom ki, hogy leírjam: persze már Szalehardban is megismertük Antalt, derűs, kiegyensúlyozott, hihetetlenül művelt, könnyen mosolyra fakadó személyiségét, de így is legnyűgöző volt szemlélni, ahogyan hozzáért ezekhez a kincsekhez, a legnagyobb tisztelettel és szeretettel, és megható volt belelátni, milyen messzemenő tisztességgel, becsülettel végzi a hagyatékok leltározásának, tárolásának precíz munkáját - igazi ember-élmény volt.