Ötletkavalkád

Annyira szeretem a gyerekeinkben, hogy szuperjó ötleteik vannak, amelyek ráadásul nem is maradnak egyszerűen ötletek, mert hacsak tehetik, megvalósítják őket. Sok vidám ünnep, jó játék kerekedik így ki, és semmi más teendő nincsen, mint gyönyörködni bennük, kereteket adni az ötleteknek ha szükséges, és ha nekem is van pont lelkesedésem, be is kapcsolódhatom.

Tika például egy esős nap kitalálta, hogy ki akar menni a teraszra. Adtam alá két újságpapírt, hogy ne maszatolja össze a követ. No, lett erre mocsárjárás. A sáros kertbe lépésről lépésre elhelyezte a papírokat, ugrált lapról lapra. Aztán a tesói is csatlakoztak. Rózsa térképet rajzolt, apró meglepetéseket rejtett el, végül még egy szörnyeteg is került a játékba Emil személyében, aki a sötét sarkon várta az elemlámpa fényénél közeledő társaságot.

Aztán amikor esett a hó, természetesen mindenféle havas játék előkerült. Megint Tika volt az, aki ki akarta próbálni, milyen érzés, ha az egész testén érzi a hó hidegét. Engedtünk jó meleg vizet a fürdőkádba, aztán a finn szauna jegyében megkezdődött a hóban hempergés, majd a kádban való átmelegedés. Éjszaka folytatódott a hóesés, és jól kihasználtuk azt az egyszem havas napot, itthon maradtak a gyerekek egy nagy havazásra. Sajnos zuhogott az eső, így a Gábor által készített hóemberek esernyőt kaptak. Szánkózásra is sor került: le a kalappal kedves Anyósom előtt, aki a hideg esőre való tekintet nélkül elkísérte a lelkes csapatot a Várdombra csúszkálni.

Szív alakú frizura

Rózsa leginkább a hétköznapok ünneppé varázsolásában mester. Nemrég, Bálint napon szívecskés ruhát vett magára, szíves hajviseletet talált ki.

Vacsorára sütöttem szív alakú brióst. A receptet innen vettem (hú, jobbnál jobb gyors sütemények vannak ám, nézzetek körül!), a csavarást talán én találtam ki, de lehet, hogy láttam valahol régebben.

A kislányok még mindenféle üzenetes, kedves szívvel is készültek, és ott szépeskedtek az Emiltől csak úgy kapott virágok - olyan szép volt az asztal! 

Ez aztán a hét!

Sőt, inkább két hét... Annyira gyorsan telnek mostanában a hetek. Matyi nemrég ünnepelte féléves születésnapját. Az erre az alkalomra rituálisan járó első falatokat ő már hamarabb kikönyörögte, vígan eszegeti a gyümölcsöt, és mint afféle nagyfiú, a szopit sem bölcsőtartásban kéri már, hanem egyre többször inkább üldögélve. Mert bizony tud ő már üldögélni, sőt négykézlábra is ereszkedik egy-egy érdekesebb tárgy után, nem is beszélve arról, hogy kapaszkodva állni is nagyon szeret

. Tud tapsolni a talpával, és gyakran már a kezével is sikerül. Vidáman bólogat, nagyon szereti a zenét, de a legnagyobbakat mégis akkor kacag, ha dobálják, hintáztatják. Boldog akkor is, amikor reggel először találkozik a testvéreivel.


Közben van ám itthon betegség is minden mennyiségben. Még mi, szülők is jól megbetegedtünk, felváltva, lázasan próbáltunk helyt állni a beteg gyerekek között. Óriási szerencsém, hogy Emil is beteg lett - így sokkal könnyebb volt minden. Sajnos Emil eléggé köhög, így viszont Matyi nem tud aludni, ezért most külön emeleten alszunk.
Közben a nyulunk is beteg lett, folyamatos kezelést igényel már 3. hete. Közben egészen megszelídült, leggyakrabban a kanapén tanyázik.

Rózsaszál pedig 12 éves lett a héten. Nagyon vígan telt a születésnapja, meglepetésből átjött egy barátnője tortával, örült az ajándékoknak is. Készített magának az öccsei segítségével egy szülinapos pólót, abban vidámkodott egész nap.

Ma pedig egy nagyon fárasztó éjszaka után Emil azzal keltett, hogy Zsolt atya nálunk fog ebédelni. Sajnos jól elfelejtettem a vendégséget, pedig nagyon vártam a kedves vendéget, de a betegségesdi+szülinap-szervezés mindent kisöpört a fejemből. Elsőre eléggé kétségbeestem, mert tényleg nagyon fáradt voltam (Matyi egy ideje úgy érzi, hogy aludni leginkább a kezemben ringatva lehet), és óriási rumli jelezte, hogy mindenki itthon volt a héten. A gyerekek kivonultak a kertbe ősembereset játszani, mi pedig Emillel elvarázsoltuk a nappalit, és az ebéd is időben készen lett. Nekem nagyon jó volt. Zsolt atya nagyon kedves volt, eddig is nagyon szerettük, de így még személyesebb lett a kapcsolat. Jó volt beszélgetni vele, jó volt látni, hogy a gyerekek is szeretik. És ráadásul még közös, családi képet is készített rólunk.
Végül a nap Rózsa mamaórájávan fejeződött be, forró csokiztunk egy vendéglőben. Sokat nevettünk, különösen azután, hogy Matyi is felébredt, és minden felcsendülő zenére táncolni szeretett volna. Igaz, egy vidám charleston után Rózsa le akart tagadni, de aztán csak meggondolta magát.

Vidor-nap avagy hippilány az ábécében

Van egy nagyon jó könyv, James Martin írta, az a címe, hogy Mennyei derű. Ezt időnként el szoktam olvasni, hogy emlékeztessem magamat arra, hogy fontos, hogy sokat nevessek, bohóckodjak a gyerekekkel, és ne vegyem túl komolyan magamat meg az életemet, amire elég hajlamos vagyok egyébként.
Ebben olvastam, hogy Szent Ignác arra buzdítja jezsuitáit, hogy ha valamilyen okból nevetségessé válnak, akkor próbálják meg azonnal az alázatosságot tanító gyakorlatnak felfogni a helyzetet. Szent Ignác hozzáteszi, hogy nem cél, hogy keressék ezeket a helyzeteket... Ezzel szemben Szent Ferenc azt javasolja követőinek, hogy akár szándékosan is hozzák magukat nevetséges szituációkba, gyakorlási céllal.
Mivel  többször is eszembe jutott mostanában az alázat gyakorlása, meg egyáltalán, hogy mit jelent az alázat az én életemben, gondoltam, ki lehetne próbálni valamikor. Meg elgondolkoztam, hogy igazán vicces egyházi ünnepünk nincs is... Így jutott eszembe Szent Vidor (Szent Hilárius) napja, akiről a néprajz szakon, kisepika órán sokat hallottam, mert nagy anekdotamesélő volt, és az anekadotagyűjteményeket kezdetben róla nevezték el. Így készen állt a terv: Vidor napján vidorkodni fogunk, valami vicceset csinálunk, és jókat nevetünk.
A gyerekeknek persze tetszett az ötlet, ezért Vidor napján eleve viccesen öltöztünk fel: a fiúk piros, mosolygós pólóban voltak, mi, lányok pedig extra kiegészítőket vettünk fel, homlokdíszt, fejpántot, nagy fülbevalót, nekem két copfom volt, Rózsa füleket csinált magának a copfjaiból. Jól néztünk ki...
Érdekes élmény volt megtapasztalni, hogy az emberek elég furán néznek rám, és persze nem magyaráztuk el mindenkinek, hogy nem csak meghibbantunk. A legelgondolkoztatóbb pillanatok azok voltak, amikor egy kedves anyukatársam éppen arról beszélt, hogy szereti a blogom szemléletét - azaz kb. az életszemléletemet. Ez általában is nagyon megérint, de így kb. hippilánynak öltözve pláne érdekes volt. Kettős. Fura. Izgalmas :-). Az is átgondolandó volt, amikor a boltban vásároltam (a fejpántot a homlokomon csillogó szívecskével levettem, de a hajamba tettem egy virágot), és ott persze senki nem tudta, hogy csak játszunk. Ízlelgettem az érzést, amit okoz bennem, ahogy rám néztek az emberek, a pici mosolyokat... Hasznos volt, jó volt. Azért nem felejtem el, hogy most szándékosan csináltam magamból bohócot, és más, ha ez véletlenül történik. De edzésnek kiváló volt.
Este aztán sündisznónak elkészített szalmakrumplit ettünk, a krumplihalmot beborítottam reszelt sajttal, az orra olívabogyó. Ez volt az alapötlet. Táncoltunk is kicsit, volt limbózás is, közkívánatra. Döbbenetes, hogy Emil milyen mélyre le tud menni.
Mindenki élvezte a napot, vidámak voltunk. Sajnos amit olvasni lehet Szent Vidorról az éppen nem szívvidító, ezért megbeszéltük, hogy nem az a cél, hogy őt ünnepeljük, hanem az, hogy egy napon az évben különösen is szem előtt tartsuk, hogy Isten és az egyház vidám, és minket is erre hív. Lehet, hogy jövőre durvábbat is bevállalok... Már van néhány ötletünk! (Csak el ne felejtsem jövő ilyenkorig. Emlékeztetőül: lapocskák.)

Karácsony tizenkét napja

Lezárult a karácsonyi idő, leszedtük a karácsonyfát is. Idén nagyon szép karácsonyunk volt. Békésen, csendesen teltek a napok. A gyerekek körbelátogatták a szomszédokat 24.-én a szomszéd gyerekekkel együtt, és betlehemeztek mindenkinek. Így mire arra került a sor, már nem volt kedvük pásztorjátékra menni, de kicsit hosszabban énekeltünk, imádkoztunk az ajándékozás előtt.
Valahogy most nem görcsöltem rá a rendre, az ételekre, a sokféle süteményre (így nem is volt olyan sokféle, viszont nyugalmas volt). Emil csodaszép fenyőfát választott, arany és piros színekben pompázott a fa.

Családunk szarvasként - Gábor műve

Különösen csodálatosak azok a karácsonyok, amikor kisbabánk van, amikor egy csecsemő fekszik a fa alatt. Így ez a mostani is. Mindenki örült az ajándékának, és bár én kicsit aggódtam, hogy túl kevés lesz, de nem hangzott el semmi megjegyzés.
Az éjféli misére is elmentem a gyerekekkel, meglepetésemre mind a négyen el szerettek volna jönni. Persze Matyikát is vittem, és a misén fel is ébredt, így vele együtt olvastam fel az olvasmányt - nagyon szép volt, ezt is ajándéknak éltem meg. Csodaszépen ragyogtak a csillagok, megfigyeltük a téli csillagképeket, az Oriont, a téli háromszög fényes csillagait. Másnap reggelre karácsonyi kalácsot sütöttem - tényleg egyszerű, látványos, ajánlom! Én nem kétszínű tésztából, hanem mogyorókrémes töltelékkel készítettem.
Aztán kezdődtek a vendégeskedések, találkozások, az idén mindegyiknek nagyon tudtam örülni. Maradt idő a családi együttlétre is, Emil felöntötte az udvar egy részét, még korcsolyázni is lehetett egy kicsit.
Szilveszterkor kedves barátainkkal együtt buliztunk, játszottunk, beszélgettünk. Sajnos nekem eléggé fájdalmas, háromnapos migrénem volt. Nagy nehezen szembenéztem vele, hogy bőven van félelem bennem az új évvel kapcsolatban, hogy rengeteg teendő vár rám, hogy aggódom. Jó ezekre rálátni. Jó, mert akkor legalább lehet kezdeni vele valamit, terveket szőni, rendet kialakítani, és nem csak a lüktető fejfájás marad.

Vidákovich Márton képe

1.-én még otthon is buliztunk egy kicsit, mert néhány hagyományos elem nagyon fontos volt a gyerekeknek: a tánc és a virslitársas. A gyerekek nagyon rákaptak az akrobatikus tornára, attól is mutatok néhány képet.
Szóval, nagyon jól telt a szünet, és jól is kezdődött az év. Mindenkinek áldott, meghitt pillanatokban gazdag új esztendőt kívánok!

Vidákovich Márton képe

Meg lehet nézni :-)

Karácsony előtt újra rátaláltunk egymásra a tűnemezeléssel. Már évekkel ezelőtt próbálkoztam vele, készült egy kis rénszarvas, egy alvó orrszarvú, és kedves barátnőm emlékeztett rá, hogy egy zsiráfpár is a szüleimnek. Nos, most mással kísérleteztem, és nagyon beleszerettem a technikába. Az az érzésem, hogy az elkészült figurák megmutatják azt, aminek szántam őket, bennük van az a többlet, az a belső indítás, ami elindította az alkotást. Olyan jó, amikor elkészül, és életre kel.
Külön köszönöm Haász Gabinak a gyönyörű festett gyapjúkat. Ezeket meglátva éreztem meg, hogy valami teendőm lenne velük. Sok-sok ötletem van, és ez egy pont kicsibaba mellé való technika: bármikor félbehagyható, lehet tűzködni az édesdeden rúgkapáló csöppség mellett - teljesség.

Konferencia mert mért is ne

Nagyon izgalmasra sikerült a hétvégénk. Miközben a mindennapokban nagyon kezdtem már megcillásodni (pl. találtam egy jajdetetszik új hobbit - majd mutatok képeket, de most még nem szeretném lelőni egyesek karácsonyi poénját), addig egyszercsak mindenféle szakmai kihívás is megtalált.Persze nem kellett nagyon keresniük engem, hiszen magam vállaltam el őket, még a Matyi előtti időkben. Minden érintett nagyon kedvesen, türelmesen, segítőkészen állt hozzá a dolgokhoz, de bizony így is eléggé kihajtottam magam, hogy minden elkészüljön időre.
Akik régebb óta olvassák a blogomat, tudhatják, hogy ha így eltűnök, az kb. egy dolgot jelenthet: nagyon elfáradtam, csapkodnak a hullámok = kisebb blogszünettel is eggyel kevesebb háttérben figyelő, sötétben bujkáló kötelességem van. Persze azért itt van, és amint kicsit kilátok, igyekszem visszatérni.
Hétvégén Pécsett volt egy nemzetközi konferencia Pócs Éva szervezésében, melyre én is meghívást kaptam, el is vállaltam, el is készültem, és bár kicsit fáradt voltam, izgalommal vártam az indulást, a kellemesen pihentető vonatozást, a viszonylag békés, hotelben töltött estét, az izgalmas előadásokat (remélve, hogy mások az enyémről is ezt gondolják), hogy nem nekem kell főznöm stb - nyaralás. Gondoltam, Matyit magamra kötöm, és úgy ő is jól érzi magát, és szerintem nem különösebben zavaró az előadások közben sem, ha mégis elfárad, kijövök. Eszembe jutott az az EU-parlamentben látott anyuka is, aki szintén magára kötötte a kislányát, és úgy vett részt az üléseken.
Igen ám, de szerdán kiderült, hogy Rózsa rég várt néptáncműsora pont szombat délután lesz. Úgy tűnt a programból, hogy még autóval sem érek haza, ha végigvárom azt a blokkot, amiben az én előadásom is van - a vonatról nem is beszélve. Mi legyen... Sokat töprengtem, hogy mennyire bunkóság vajon otthagyni a szekciómat, mennyire fog kimeríteni az autóvezetés, vajon megéri-e, megoldható-e a hazajövetel? Megbeszéltem a dolgokat a legjobb barátnőmmel, aki szerencsémre ráadásul szakmabeli, ezért van fogalma az ottani viszonyokról is, és arra jutottunk, hogy ha bejelentem, hogy elmegyek és elnézést kérek, akkor elfogadhatóbb, mint kb. elsunnyogni. Este még összeraktam a prezentációt, a vetítést is, hogy majd ne kelljen ezzel péntek este foglalkozni, tudjak pihenni.
Elindultam, Még elvittem reggel a gyerekeket suliba, aztán helyismeretem hiánya miatt átaraszoltam a városon. Jaj, már... Miért erre vezet ez a kütyü? Kiderült, hogy a GPS-ben elavult a program, nem ismeri az általam használt autópályát. Nos, én és a tájékozódás... szerencsére egy autópályán nem sok lehetőség van tévelyegni. Na, mindegy. (Hazaindulás előtt jól kifaggattam Emilt, milyen irányokat kövessek majd.) Sokkal később, mint ahogy terveztem, de épségben odaértünk Pécsre. És kiderült, hogy aznap leszek, rögtön ebéd után! Tehát nem kell kínosan éreznem magam másnap, nem hagyom ott a szekciómat. De jó!!! Sőt, még a diavetítés is készen van! A konferencia az áldozat és a divináció témakörét járta körbe, én egy nagyon izgalmas témáról adtam elő, a nganaszan (kis szibériai népcsoport) emberáldozatokról, ahogy a folklórszövegekben megjelennek.
Több drága kolléga is önként vállalkozott rá, hogy vigyáz Matyira amíg beszélek, de ő inkább azt választotta, hogy elaludt a kendőben, és persze pont az előadás végén ébredt fel. Közben a fülecskéjén tartottam a kezem, mert a hangokra elég érzékeny - és amúgy nem szeret kendőben aludni. Most is csak 20 percet aludt. Egyébként Matyikán kívül a hallgatóság néhány tagját is sikerült elaltatnom, de ezt csupán az ebéd utáni időpont és a félhomály okozhatta ;-). Matyi vidáman, nagyon jól bírta a konferenciát, és felavattuk a Rékától kapott forgót is.
Éjjel, a hotelben elég jól aludtam, bár volt egy khm pillanat, amikor egy szoptatás után visszafeküdve rosszul számítottam ki a fal távolságát és teli erőből bevertem a fejemet. Hallani lehetett, hogy a fal túloldalán egy bácsi valamit motyog... szegény... de aztán visszalaudt, jól áthallatszott a horkolása.
Másnap aztán néhány előadás után kicsit sajgó szívvel (nagyon izgalmas lett volna a többi is) hazaindultam, és szépen, időben hazaérkeztem. Gyönyörűen, ügyesen, magával ragadóan táncolt a csoport, Rózsa meg különösen is ragyogott.

Ugyanakkor elgondolkoztatott, hogy milyen nehéz volt ez a döntés. Szakma-anyaság... Nehéz kérdések.
(Fotó: Kőszegi Gábor)

Vesehírek 2. és esti ima

Nagyon boldog és hálatelt szívvel jelezzük mindenkinek, hogy Matyi veséje sokat javult az elmúlt időszakban! A korábbi tágulat jelentősen összement, és mivel sokat nőtt is közben, most már nem a legkritikusabb méretű a veséje. Dicsőség az ÚRnak!
Köszönjük szépen mindazoknak, akik imádkoznak érte, és kérem, ha még van erejük, folytassák az imádkozást, hátha sikerül elkerülni a műtétet. Legközelebb márciusban kell vinnünk kontrollra, addig nem lesz új hírünk.
Egyébként nagyon vidám, békés kismanó, aki már tud hátról hasra fordulni, de ezt a tudományát még csak a nagymamájának volt hajlandó bemutatni :-)




Lassan véget ér az egyházi év. Minden év vége jó alkalom az életünkre való rátekintésre, és az egyházi év végén most az istenkapcsolatomra igyekeztem rátekinteni.
Még korábban egyik este Rózsa találta ki és vezette azt az imát, amiről a kép készült. Középen meggyújtott egy gyertyát, amely körül színes fonalak voltak. Néhány fonál messzebb is elfutott a gyertyától, s papírlapokon ívelt át. A lapokon mécsesek voltak és tollak.
Rózsa magyarázata szerint a fonalak azok az emberek, akik jelenleg élnek, illetve előttünk és utánunk élnek a világban. A gyertya Isten, a mécsesek pedig azok az emberek, akik számunkra Isten fényei, és megvilágítják az életünket - amit a fonalszál jelképez. Az volt a feladat, hogy a lapokra ráírjuk-rajzoljuk azokat az embereket, akik életünk valamelyik állomásán Isten ajándékai voltak az életünkben.
Rengeteg sok név került a lapokra.

Áldja meg Őket az Úr.