Délutáni idill

Ma megünnepeltük négyéves keresztlányunk, Zsófi születésnapját. Nemrég hallottam az új Bogyó és Babóca mesefilmről, és gondoltam, az ajándék mellé letöltöm neki, hogy legyen még egy kisgyerek által is nyugodtan nézhető mesefilmjük.
Szombaton kiemelkedő fontosságúnak tűnik, hogy eleget aludjak. Reggel, délben, délután és este. Pláne úgy, hogy előző nap teljesen kimerítettem magam (de milyen jó kis nap volt...). Így nem voltam elragadtatva, amikor Tika úgy döntött, hogy délutáni alvásából már negyed kettőkor felkel. De - gondoltam - legalább festek egy szép DVD-borítót Zsófinak, és így lesz valami kézzel készült is az ajándékban (NB. Rózsának is ki kell találnom vmi kézzel készült meglepetést hétfőre.)
Nekiálltam, hogy keressek egy Bogyó és Babóca kötetet mintának. Ez nem túl nehéz feladat, mert legalább hat ilyen könyvünk van, amelyek egyenletesen be szokták borítani a földet vagy ott kandikálnak a könyvespolcokon. Kivéve most. Sehol egy könyv. Keresgéltem egy darabig, aztán végül a Bárányfelhők című, szintén Bartos Erika könyvet vettem elő, hogy majd annak alapján megmintázom a figurákat (egyébként most, este, amikor már semmi szükség rá, két Bogyó és Babócát is találtam ugyanazokon a polcokon.)
Elővettem a festékeket, az ecseteket - sikerélmény, minden ott volt, ahol lennie kellett. Na jó, vizestálkát nem találtam, de egy befőttesüveg is megfelelt. Elkezdtem felvázolni a figurákat. Közben Tika felmászott az asztalra. Ez tilos, úgyhogy levettem. Hangos vinnyogás lett az eredmény. Gyorsan elővettem valami játékot - Játsszál, kicsi bogaram - és rajzolgattam tovább. Remek, jöhet a festés. Tika újra az asztalon. Na jó, maradjon, legalább tudok festegetni. Tessék, egy ecset, ezzel maszatolhatsz. NEEM! Ne vett a szádba, a tempera nem ennivaló. Vajon mennyire mérgező a tempera? Ilyen mennyiségben biztos nem... vagy nem nagyon... Megtörölgetem a száját, festek tovább. Tika boldogan maszatolgat, vizez. Nagyszerű. Aztán mindent belehajigál a festővizembe. Temperatubusok, sajtdarabkák, kenyérdarabkák áznak búsan a színes vízben. Na jó, ennyi volt az asztali móka, leteszlek. Hangos nemtetszés.
Közben elkészült a tea. Jó, ha a képet befejeztem, kényeztetem magam egy kicsit: megiszom a teát szép nyugodtan, egy finom Manner szívecskével (Emil nemrég munkaügyben Bécsben járt, és onnan hozta), aztán ébresztem a csapatot, és indulunk. Elég az álmodozásból, vissza a rajzhoz!
Ideteszem a székre a ceruzákat, rámold szét nyugodtan, már majdnem kész vagyok. Ceruzák koppannak a földön, Tika szájában egy filctoll, na az legalább biztos nem mérgező, szigorúan gyerekbarát. De azért köpd csak ki! Újabb szájtörlés, nyelvtörlés, sírás. Rendben.
És a festmény is alakul. Már csak sárgára festem az ajándék szalagját, és kész. Utolsó simítások, már csak kimosom az ecsetet. ÉÉÉS - utoljára a teámba öblítem bele a temperás ecsetet. Megszeppenten álldogálok. Hát, ilyen mennyiségben biztos nem mérgező... Ugye? ... és szerencsére sárga festék volt.