Na neee!

Mostanában eléggé kimerült vagyok. Azt hiszem, ezt annak köszönhetem, hogy megint megpróbálok kicsit aktívabban foglalkozni a szakmámmal, tanulmányokon töröm a fejem, és arról ábrándozom, hogy egész nap csak olvasok és olvasok, vagy fordítok vagy ilyesmi. Jaj, de jó lenne...
De sajnos lassan be kéne látnom, amit az elmúlt 8 évben nem sikerült, hogy végesek az erőim, és nem fér bele annyi, amennyit magamra kényszerítek. Ez a belátás azonban nagyon nehezen megy, és addig is a biztonság kedvéért ingerült vagyok mindenkivel, hagyom, hogy a rendetlenség újra úrrá legyen a lakáson, sírdogálok vagy veszekedek Emilnek, és a kimerültségtől teljesen indiszponált vagyok. Gőzöm sincs, hogy mit hova teszek le, hogy mit kinek meséltem már el, kivel beszéltem meg.
Ennek szép példája a diákigazolvány-ügyintézésem.

Ebben a félévben megpróbálom befejezni egyetemi tanulmányaimat, ezért újra lesz diákigazolványom. Ez a tény különösen nagy örömmel tölt el, mert ezen a héten sokat kell a városban mászkálnom, és már enyhén szólva elegem volt belőle, hogy többezer forintot elbékávézom, de azért nem annyit, hogy megérje bérletet venni.
Hirtelen jött ötlet gyanánt hétfőn, amikor más okból bent jártam az egyetemen, elmentem a közeli Questura irodába, hogy érvényesítsem a diákomat.
Sajnálatos módon az iroda nem volt ott, ahol én kerestem. Némi telefonos segítség után megtaláltam a nevezett helyet az ellenkező irányban, egy lendületes húszperces séta után. Már látszott, hogy így nem tudok mindent beilleszteni, amit szerettem volna, de fontosnak találtam, hogy a diákot mihamarabb elintézze.
Húztam is sorszámot, nem is voltak túl sokan, remek. Keresgéltem a diákigazolványt, de NEM VOLT NÁLAM... Jaj, ne...
Este nagyszabású keresést tartottam. Emil segíteni próbált: - Nézted már a kék hátizsákban? És a kis kék táskádban? És a nagy kék táskádban?
Kedvesen válaszoltam: - Hagyjál már békén! Annyira idegesít, hogy ilyenkor mindenfélét felsorolsz! Ezeken a helyeken már egy csomószor megnéztem! Le akarok feküdni aludni!
Aztán megtaláltam a nagy kék táskában. És bocsánatot kértem.
Ma pedig megint megrohamoztam a Questura irodát. Kaptam sorszámot, nem is voltak túl sokan, remek. Sajnos mivel a diákomnak a sarka kissé repedt, nem adhattak rá matricát. Csináltassak fényképet, majd jöjjek vissza.
Elég ingerülten mentem képet csináltatni, de végül boldog tulajdonosa lettem egy ideiglenes diákigazolványnak, amelyet 60 naponként meg kell ugyan újítanom, de olcsóbb így, mint ha újat kértem volna.
Nevetséges, de sajnálom a régi diákomat, melyet most bezúznak... Annyi matrica volt rajta. Csomó emlék. Most már nem is lesz diákom, hogy mutogathassam a gyerekeknek. Brühühü.

Zárjuk kicsit vidámabban:
1, Rózsa könyv volt a farsangon. Egy könyv, melynek címe: Rózsa élete.
2, Gábor minden este ragaszkodik hozzá, hogy beszélgessünk.
3, Ibolya még nem ébredt fel ma éjjel.
4, Tiborkával nagyon jót táncoltunk reggel.

És holnap délelőtt végre nem kell mennem sehova!