Minden délutánom többé-kevésbé rettegett programja, hogy Rózsának leckét kell írnia. A leányzó remekül ír leckét egyedül, de sokkal jobban szereti, ha én is ott vagyok a közelben, félpercenként megnézem a füzeteit, megdicsérem a rajzát, meghallgatom, hogy mennyire rühelli az egészet, odaadom a következő könyveket, és elpakolom az előzőeket.
Ma viszonylag zökkenőmentesen zajlott a program, csak egy piros ceruzát kerestem percekig, ugyanis az egyik feladat során piros szoknyát kellett színezni. Majd megpróbáltam a fellelt rajzolóeszközt kihegyezni. Amikor harmadszorra tört ki a már majdnem hegyes hegye, csaknem eljutottam arra a pontra, hogy kivágom a hegyezőt a kukába. De inkább elővettem egy kést, és azzal hegyeztem ki a Rózsa szerint narancssárga ceruzát. De nemsokára találtam egy pirosat is. Elkezdtem hegyezni, ám hamar feltűnt, hogy nem halad a dolog. Gyanakodva lepillantottam, és kiderült, hogy egy dobókockával próbálom jobb belátásra bírni a ceruzát.
Rózsa szakadt a röhögéstől. Mondjuk én is...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése