Ibolya ballagása

Ibolyatündér sem megy már sokáig óvodába. Eprecske majd szívecske jellel fémjelzett leánykánk elballagott a Napocska csoportból, és várja az iskolát.


Kedves kis műsort tanultak meg a gyerekek, az egészen picik is szerepelhettek, Tika például répa volt a nyuszi kertjében. Az előadott mesében az állatkák a napot próbálták rávenni, hogy süssön ki, majd megtisztogatták a felhőtől.
Ezután kis pünkösdi játékot mutattak be, táncoltak, énekeltek - aranyosak voltak.

Köszönjük az óvónők, dadus nénik szeretteljes munkáját!

Kiscicáink születtek!

Május 21.-én reggel arra ébredtem, hogy kedves kis várandós, vörös cicánk, Sziszka beugrik hozzám a nyitott tetőablakon. Ilyen még nem nagyon követett el, tudja is, hogy a hálószobánkba nem jöhet be. Azt hittem, már nagyon éhes, gyorsan felkeltem és megetettem, de az sem kellett neki, nem találta sehol a helyét, gyanúsan viselkedett, de más jelét nem láttam annak, hogy valami történni fog.

Mivel nincs is annál jobb felkészülés a tervezett itthonszülésre, mint ha látunk egyet közösen, reméltem, hogy Sziszka odahív majd minket, és megbeszéltük, hogy akkor mindenki itthon maradhat és megnézheti. Nekem is nagy élmény volt, hogy gyerekkoromban olyan sok macskaszülést láthattam, követhettem végig.
Elvittem a nagyokat a suliba, de amint hazaértem, fordultam is vissza értük, és így az első cica érkezésére értünk vissza. Minden gyerek a saját mentalitásának megfelelően vett részt a nagy eseményen, Rózsa végig dokumentálta, hogy mi történik, videó és számos fénykép készült. Gábor részletes táblázatot készített a születés körülményeiről (fiú vagy lány? mi a neve? volt-e saját méhlepénye? színe? szülési nehézség? pontos idő; nyávog-e? milyen az orra? mikor mozdult meg? hogyan bújt ki? szopik-e?, különös ismertetőjegye?). Ibolya végig Sziszkát simogatta, és egyszer könnybe lábadt szemmel fordult hozzám: Mama, hát nem gyönyörű ez?
De igen... az.



Három kiscicánk lett, mindhárom vöröske.

Rózsalány 11 éves utószülinapi zsúrja

Bizony, így szalad az idő, Rózsaszál februárban betöltötte a 11 évet. Mivel a nagy munka miatt nem rendeztünk zsúrokat, most, utólag tartottunk neki zsúrt, tábortűzezéssel, és a barátnők nálunk is aludtak.
Az elején egy kis nyomkeresős akadályversennyel indult az este, sajnos a néptáncfellépés csúszása miatt egy óra késéssel.
A hazafelé vezető utat gyalog tették meg a gyerekek, és közben itt-ott kisebb feladatokkal találkoztak, melyek segítségével kideríthették a maffiafőnök telefonszámát, aki a megfelelő jelszó bemondása után elárulta nekik a szélsőségesen tűzveszélyes anyagok (gyertya és torta-tűzijáték) lelőhelyét. A feladatok között volt keresgélős (8 kis sütit rejtettünk el, és az egyikben benne volt egy szám ), gondolkozós (titkosírás megfejtésével kideríthető szám, betűrejtvényben elrejtett szám, cselesen megoldható feladatleírás) és némi mozgásos is. Sajnos végül nem állt össze a megfelelő számsor, de Emil éppen odaért hozzájuk, és tudott segíteni. (Egyébként Emil egész este jókor volt jó helyeken, épp elcsípett egy idős nénit, amint beszedte az egyik akadályt, eszébe jutott, hogy a sütögetéshez nyárs is kell, és faragtak a kicsikkel egy csomót, stb.) A maffiafőnök hangját tényleg nem ismerte fel azonnal még Rózsa sem (Balázs unokatestvérem volt), s nagyon kíváncsiak voltak, hogy ki lehetett az. Természetesen előrelátóan töröltem a zsúr idejére a számát a mobilomból...
Aztán tortáztunk, tüzet raktunk, sütögettünk, énekeltünk, és meghallgattuk a gyerekekből alakult furulya-ének együttes első fellépését. Sok sikert nekik...
A fiúkat végül Emil hazarepítette, a lányok pedig néztek még egy ízig-vérig lányos filmet. És ami a legmeglepőbb: maguktól keltek reggel.

Visszatértem :-)

Nagy hajrával sikerült befejezni több éve készülő disszertációmat. Furcsa, hogy amikor végre elküldtem a bírálóknak, először nem örömöt éreztem, hanem inkább valamilyen kiüresedettséget, céltalanságot. Mostanra már ezen túlléptem, feltárulnak lassan az új célok, melyek közül a legfontosabb az, hogy belsőleg felkészüljek augusztus elejére várt kis manócskánk érkezésére.
Nagy hálát érzek mindazok iránt, akik az elmúlt megfeszített hónapok - fél év során távolról-közelről mellettem voltak. Akik imádkoztak értem, elviselték a távollétemet, a némaságot, a látszólagos elhanyagoltságot. Köszönöm mindazoknak, akik segítettek a gyerekek körül (különösen a Nagymamáknak). Különösen pedig köszönöm Emilnek, aki végig nagy szeretettel és elfogadással támogatott, a gyerekeknek, akik egy egyértelműen fáradtabb mamával szembesültek nap mint nap, és Istennek.
Amikor két éve komolyra fordult, hogy el kell készíteni végre a nagy művet a nganaszan hitvilágról, az egészet Isten kezébe tettem le, mert úgy éreztem, hogy emberi erőből ez szinte lehetetlen az én helyzetemben. Egész idő alatt, amíg alakult, azt éreztem, hogy folyamatosan vezette a kezemet, ötleteket adott, néha egész konkrétan is.
Két éve nyáron, amikor ráébredtem, hogy a cirill betűs kéziratokat nem tudom elég gyorsan elolvasni, kishitűen mondtam, hogy Uram, még Te sem tudod elintézni, hogy ezek a kéziratok meglegyenek nekem gépelve... még azon a héten jelentkezett egy ismeretlen, illetve inkább online ismerős, hogy érdekes szavakat viszek be az orosz-szotar.hu-ba, mivel foglalkozom. Szó szót követett, és végül begépelte a legfontosabb kéziratokat. Méghogy nem tudja elintézni :-) .
Amikor már nagyon alakult az egész, "véletlenül" elém jött egy szakirodalom csoport, amelynek a szerzője ugyanazt vette észre a saját anyagán, mint én az enyémen. Így sokkal bátrabban meg mertem írni a saját meglátásaimat.
A legvégén pedig egyszer mégis majdnem elvesztettem a hitemet abban, hogy minden rendben van. Túl sok volt, túl fáradt voltam, mindenféle elborított, és elkeseredtem. A munkahelyemen ültem éppen, és arra gondoltam, hogy most felesleges itt keseregnem, inkább megnézem az evangéliumot. Az a rész volt, amikor a tanítványok hajóznak a Genezáreti tavon, és rájönnek, hogy otthon felejtették az uzsonnájukat. Aggódnak, hogy éhesek lesznek, Jézus azonban emlékezteti őket a kenyérszaporításra...
És igen, annyiszor megtapasztaltam már a gondoskodását mindenféle téren.
Nagyon köszönöm Neki. Nagyon köszönöm mindenkinek.

Kidőléshatár

Sokszor kérdezgetik tőlem kedves emberek, hogy hogy bírom ezt a sok mindent.
Hát, most, jelentem, nagyon elfáradtam. Kicsit a fejemre omlik most a sok kötelesség, megcsinálnivaló. A legveszélyesebb aktuális mumus természetesen a rendrakás, hiszen Húsvéthétfőre össze kéne valahogy rendezni a lakást, és ez egyre nehezebb feladat ezzel a pocakkal. Utána következik a disszertáció, amivel el szerettem volna már készülni, de kénytelen vagyok ráhúzni még két hetet kb., de már nagyon nehezen bírom. Harmadik az üldögélés, fáj a derekam, időnként görcsölget a hasam, nem lelkes a nem szűnő terhelés miatt. Azt hiszem, gond nélkül tudnék aludni most egy-két napot.
Ma megkezdődött a tavaszi szünet, az ovisok még elmentek az óvodába, hogy a nagyok kicsit nyugodtan nagyoskodhassanak itthon. Ennek örömére Rózsa lasagnát főzött. Nagyon finom lett. És pedig természetesen dolgoztam közben, bár végül kénytelen voltam lefeküdni egy picit, mert időnként a szavak közben elaludtam.
Szóval, bocsánat Kedves Blogolvasók, vissza fogok térni... Áldott Húsvétot!

Aranyköpés

Írom, írom a disszertációmat, és ma egy ilyen mondat hagyta el a billentyűzetemet:
"A szemhez hasonlóan az emberi fül sem képes látni az istenségeket."

:-) Talán egy fültől a látás túl nagy elvárás...

Vendégséges, játszós hétvége

Izgalmas hétvégénk volt: szombaton eljött hozzánk rég látott testvérem, Veronika a családjával. Nagyon örültünk egymásnak mi is, a gyerekek is. Sőt, külön jó volt, hogy Nagypapám is eljött, így egészen nagy vendégség kerekedett belőle, és nyugodtan süthettem-főzhettem annyifélét, amennyihez csak kedvem volt.

Vasárnap csendes, itthoni napot terveztünk, de felhívott Anyósom, hogy van egy családi belépője az újpesti Tarzan Parkba. Persze nagy örömmel mentünk. Már régen kinéztem magunknak azt a helyet, de elég drágának ítéltem ahhoz, hogy inkább egy különleges alkalomra tartogassam.

Induláskor kiderült, hogy az autó akkumulátora lemerült - sajnos csinál ilyeneket mostanában. Anyósom nagyon kedvesen azonnal eljött értünk, és így mégis el tudtunk jutni a Parkba. Amíg rá vártunk, a gyerekek itthon házi Tarzan Park építésbe kezdtek a kertben. Én pedig gyönyörködtem a szebbnél szebb tavaszi virágokban.

A Park tulajdonképpen egy nagy játszótér, a játékok nagyjából tematikus csoportokban vannak: hinták-körhinták, mászókák, csúszdák, zenélő mindenfélék, homokozó, kicsik vára. A gyerekek először természetesen a nagy csőcsúszdákat próbálták ki. Tikának még kicsit félelmetes volt az első néhány alkalommal, ezért én is vele csúsztam. Nagyon szeretek így játszóterezni, de most már kezdek kicsit lassulni, jólesett békésen üldögélni is. A nagyobbak azonnal eltűntek a látóteremből, rengeteg sok gyerek volt mindenhol. 

Szerintem nagyon ötletes játékok voltak, sokat közülük nem láttam még sehol máshol. Különösen tetszett a biciklis körhinta, a nagy csúszdavárba felvezető utak meg a mászókasorok. Izgalmasak, sokfélék, és a biztonságra sem lehetett panasz. Rózsa kicsit nehezen találta fel magát. Igaz, neki már nem okozott kihívást egyik játék sem, az pedig még messzinek tűnik, hogy "felnőttesen" élvezze, a ritkán megtapasztalt, felhőtlen játék örömével.(Nekem nehezemre esett visszafogni magam, de szerettem volna még estére is járóképes maradni.) Szerencsére aztán belejött Rózsa is, különösen, amikor négyen, illetve hárman együtt mentek. Tikának viszonylag sokat kellett segíteni.

Szóval számunkra az derült ki, hogy korcsoportilag önálló játékra leginkább a 6-8 éves korosztály számára tökéletes a Tarzan Park, de kis segítséggel 3-4 éves kortól már élvezhető. Nagyobbaknak pedig... attól függ, mennyire van gyermekkedvük éppen.